Austrotherm Cementgyári Strada
Szeptemberben adták át Magyarország új, európai szinten is kiemelkedően korszerű cementgyárát Királyegyházán. Az ipari létesítmény nem csak méreteivel, de egyedi mélyépítési megoldással is meglepi a szemlélőt.

A Nostra Cement irányításával az építkezésen csaknem 3500-an dolgoztak. A 105 méter magas a hőcserélő torony, a 60 méteres a klinkersiló, és az 5 kilométer hosszú iparvágány mellett felépült egy, hazánkban még újdonságnak számító, polisztirolhabbal kikönnyített töltés is.

A nem kellően szilárd, összenyomható talajok komoly kihívást jelentenek a mélyépítők számára. A talaj terhelését ezekben az esetekben minden eszközzel csökkenteni kell. A megszokott könnyű feltöltésekhez (pl. salak) az utóbbi években az expandált polisztirolhab is felsorakozott. A hőszigetelés területén már 1960 óta ismert termék számos előnyös tulajdonságát a mélyépítőipar is jól ki tudja használni. Kis sűrűsége révén a teherhordó talajra nehezedő terhelés csak százada a megszokott eljáráshoz képest, ezért jól használható rézsű mögötti töltés könnyítésére. Az EPS blokkok alkalmazásával csökken a vízszintes irányú nyomás, így kisebb teherbírású, karcsúbb, olcsóbb tartószerkezet is megfelelő stabilitást eredményez. További előnye ennek a megoldásnak, hogy csökken a műtárgyak alatti vezetékek és egyéb sérülékeny létesítmények függőleges terhelése, ami költségtakarékos és biztonságos építést tesz lehetővé. Jól használhatók az EPS blokkok alagutak fölött a földtöltés súlyának csökkentésére, de akár stadionok lelátói alá is beépíthetők.

A geohabnak (Geofoam) ismert eljárást először 1972-ben alkalmazták a norvégiai Oslóban, a Flom hídjánál terhelés csökkentésére. Csak Japánban 1985 és 1987 között mintegy 2000 építkezésen 1,3 millió köbméter polisztirolhabot építettek be. Az Amerikai Egyesült Államokban 1989-ben használták először, de itt található a legnagyobb projekt is: a Salt Lake City melletti 2x6 sávos észak-déli autópálya építéséhez 100.000 m3 EPS blokkot használtak fel. Az EPS egyedi alkalmazását találjuk a sanghaji Forma1 pálya esetében is. A talajterhelés csökkentése érdekében a mocsárra épült komplexum kialakításánál is EPS blokkokkal váltották fel a földtöltést.

Magyarországon még nem gyakori, hogy töltések belsejében, útpályák, repülőtéri burkolatok, vasúti pályaszerkezetek alatt, vagy különösen hideg folyadékokat tároló tartályok alá polisztirolt építsenek be. Az Austrotherm extrudált polisztirolhaboknak ugyan volt már hasonló alkalmazása a Budapest-Pécs vasútvonal talpfái alatt, de EPS alkalmazására most először került sor.

Királyegyházán egy 30 és egy 70 méter hosszú, 2-5 méter magas, 7 méter széles támfal mögötti földtöltés könnyítésére volt szükség. Az 1300 m3 anyagot a pécsi Sztráda 92 Kft. építette be. A 2 m3-es Austrotherm Strada blokkokat munkagépek nélkül, kézi erővel könnyen a helyükre lehetett tenni. Az elemek beépítése igen gyors, a szállítás jól ütemezhető, munkahelyi tárolás nélkül is megoldható volt.

A külföldi tapasztalatok kedvező képet festenek az élettartamról is. Norvégiában 20 évvel ezelőtt egy építkezés során kísérleti célból EPS tömböket helyeztek a föld alá. Ezeknél eddig minőségromlást nem tapasztaltak. Az EPS hab nem bomlik, így környezeti terhelést a talajba elhelyezve sem jelent, sőt kis tömege miatt a normál feltöltésekhez képest jelentősen kisebb a szállítási üzemanyag-felhasználási igénye.

Austrotherm Strada

Az Austrotherm Strada elemek nem kellően teherhordó talaj esetén töltések, gátfal, autópályák önsúlyának csökkentésére használhatók.

Alkalmazásának előnyei:

  • Kis tömeg
  • A nyomóigénybevétel szerint választható szilárdság
  • Gyors kivitelezés, nehézgép igénye nincs
  • Száraz technológia
  • Hosszú élettartam
  • Ütemezhető szállítás
  • Csökkenti a csővezetékek és egyéb sérülékeny mélyépítési létesítmények függőleges terhelését
  • Nem okoz tájsebeket
  • Alacsony szállítási költség
Amikor a megkésett döntést halogatják 2013.05.16.
Austrotherm - Amikor a megkésett döntést halogatják Április végén döntött a kormány arról, hogy megpróbálja utolérni a fejlett - na nem Nyugat-Európát, de a Szerbiát mindenképpen. Új határértékeket tűztek ugyanis ki az épületenergetika területén. Az immár több mint hét éves előírások újragondolása nagyon is aktuális lenne, de kapkodással nem lehet vádolni az illetékeseket. A tervezet új követelmények ugyanis csak 2018-tól lesznek hatályosak, és csak szépségflastrom, hogy a középületekre, illetve az állami pályázatokra már 2015-től alkalmazni kell.
Repülj rá a minőségre! 2013.04.26.
Austrotherm - Repülj rá a minőségre! Az Austrotherm Kft. a vastagabb, hatékonyabb hőszigetelés elősegítése érdekében május 31-ig „Repülj rá a minőségre” címmel kedvezményes akciót hirdet a homlokzati hőszigetelő anyagok (AT-H80) egyes vastagságaira.
Austrotherm Zöld szám 2013.04.09.
Austrotherm - Austrotherm Zöld szám Az Austrotherm Kft. április 2-tól már ingyenesen hívható zöld számon is elérhető. A 80/63-00-69 telefonszám kizárólag belföldről hívható. Az érdeklődők munkanapokon 8:00 és 16:00 óra között kaphatnak választ a termékekkel, alkalmazásokkal, akciókkal kapcsolatos kérdéseikre.
Grafit® Reflex akció! 2013.04.03.
Austrotherm - Grafit® Reflex akció! Mintha nem akarna véget érni a tél, a húsvét előtti hetekben rég nem látott mennyiségű hó hullott le. Lassan viszont elég meleg lesz ahhoz, hogy napközben elkezdjük a házak szigetelését. A tavasz indító munkák elősegítésére az Austrotherm Kft. kedvezményes akciót hirdet a Grafit® Reflex homlokzati hőszigetelő lemezekre. A fokozott hőszigetelő képességű termékek ajánlott ára az akció időtartama alatt:
Környezetbarát a polisztirol 2013.03.05.
Austrotherm - Környezetbarát a polisztirol A bonni Építési anyagok Környezetvédelmi Szervezete (ECO) a közelmúltban hozta nyilvánosságra az építési anyagok új környezetvédelmi besorolását. A kutatás során számos anyagot és terméket vizsgáltak meg, csak a polisztirol esetében Európa 13 országának 24 gyártóüzeméből vettek mintát, és értékelték azokat ökológiai szempontból az ISO 14025 szabvány szerint. Az új környezetvédelmi terméknyilatkozat (EPDs) a termékek teljes életciklusát vizsgálja, a gyártástól a megsemmisítésig.
Tetőtéka akció! 2012.09.21.
Austrotherm - Tetőtéka akció! A termikus burkot megszakítatlanul kell körbevezetni az épületen. Ez magastető esetében azt jelenti, hogy vagy a tetősíkot, vagy a padlásfödémet kell szigetelni. Most mindkét feladatra kedvezményes áron lehet a hőszigetelést megvásárolni.
A megújuló energiaforrásokat alkalmazó közel nulla energiafogyasztású épületek követelményrendszere 2012.09.03.
Austrotherm - A megújuló energiaforrásokat alkalmazó közel nulla energiafogyasztású épületek követelményrendszere A Belügyminisztérium megbízást adott a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Épületgépészeti és Létesítménymérnöki Tanszékének a közel nulla energiaigényű épület típusok műszaki paramétereinek és definíciójának megállapítására.
Akció! Grafit® Reflex 2012.08.28.
Austrotherm - Akció! Grafit® Reflex A hosszú, hideg tél után a nyár is elhúzódik, még mindig várhatunk kánikulai napokat. Úgy tűnik, idén nem igaz az a mondás, hogy augusztus 20-val vége a nyárnak. A hőség mintha beköltözött volna hozzánk, a légkondicionálók nem mehetnek még őszi szünetre. A klímák és a pénztárcák védelme érdekében az Austrotherm Kft. kedvezményes akciót hirdet a Grafit® Reflex homlokzati hőszigetelő lemezekre. A fokozott hőszigetelő képességű termékek ajánlott ára az akció időtartama alatt:
Új épületenergetikai rendelet a szomszédban 2012.07.11.
Austrotherm - Új épületenergetikai rendelet a szomszédban Nem, nem megint Ausztriával példálózunk. Épp elégszer hallottuk az "ők gazdagok, ők megtehetik" kifogást, amikor megjegyeztük, hogy célszerű lenne követni a nyugati határértékeket. A morgolódókat az sem győzte meg, hogy a piac és a szabályozás Szlovákiában is hatékonyabb épületeket vár el a tervezőktől. Most azonban már nincs apelláta. Szerbia is megelőzött minket.
Construma belépő regisztrációért 2012.04.13.
Austrotherm - Construma belépő regisztrációért Az Austrotherm Kft. hagyományosan részt vesz a Construma kiállításon. Idén a hangsúlyt a termikus burok hatékony kialakítására helyezzük. Minden felújítónak szem előtt kell tartania, hogy az épületet körbevevő hőszigetelő zóna megszakítatlan legyen, és hogy arányosan szigetelje az épületet.
Másfél MÉK pont a Construmán 2012.04.13.
Austrotherm - Másfél MÉK pont a Construmán A Magyarországi EPS Hőszigetelőanyag Gyártók Egyesülete kreditpontos konferenciát rendez a Construmán, "Új trendek a minőségi hőszigetelésben" címmel.

Helyszín: E épület Tükör terem

Kredit: MÉK 1,5 pont, MMK 0,5 pont
Akció! Grafit® Reflex 2012.04.10.
Austrotherm - Akció! Grafit® Reflex Mintha nem akarna véget érni a tél, húsvétkor havazás és fagy köszöntött ránk. Napközben viszont már elég meleg van ahhoz, hogy elkezdjük a házak szigetelését. A tavasz indító munkák elősegítésére az Austrotherm Kft. kedvezményes akciót hirdet a Grafit® Reflex homlokzati hőszigetelő lemezekre. A fokozott hőszigetelő képességű termékek ajánlott ára az akció időtartama alatt:
Tízszer gazdaságosabb a hőszigetelés, mint húsz éve 2012.03.19.
Austrotherm - Tízszer gazdaságosabb a hőszigetelés, mint húsz éve Az elmúlt években folyamatosan emelkedett az energiahordozók ára. A lakossági földgáz ára 1990-ben valamivel 4 forint fölött volt, míg manapság megközelíti a 140 forintot. Az áremelkedés csaknem 3300 százalékos. A megnövekedett költségeket csak az alacsonyabb fogyasztással lehet csökkenteni. A szigetelt és a szigeteletlen házak energiafogyasztása között, egy felmérés szerint, 50-70 százalékos különbség is lehet. Így az áremelkedést bőségesen lehet kompenzálni.
A hőszigetelés hiányától halnak meg többen télen 2012.02.21.
Austrotherm - A hőszigetelés hiányától halnak meg többen télen A téli kihűléses halálozások gyakran nem az utcán, hanem az elégtelenül fűtött lakásokban következik be. A rosszul szigetelt épületekben az idős nyugdíjasoknak túlságosan költséges a komfort fenntartása, ami akár az életükbe is kerülhet. De nem csak a kihűlés veszélyezteti a lakókat. A hideg, párás, esetleg penészes lakásokban könnyebben megbetegszenek a lakók, és a téli magasabb halálozási rátában ez is szerepet játszik.
Környezetbarát a polisztirol 2012.01.18.
Austrotherm - Környezetbarát a polisztirol A bonni Építési anyagok Környezetvédelmi Szervezete (ECO) a közelmúltban hozta nyilvánosságra az építési anyagok új környezetvédelmi besorolását. A kutatás során számos anyagot és terméket vizsgáltak meg, csak a polisztirol esetében Európa 13 országának 24 gyártóüzeméből vettek mintát, és értékelték azokat ökológiai szempontból az ISO 14025 szabvány szerint. Az új környezetvédelmi terméknyilatkozat (EPDs) a termékek teljes életciklusát vizsgálja, a gyártástól a megsemmisítésig.
Régebbi hírek:
















Austrotherm Betafence Bona Magyarország Bramac Creaton HELLA ÁNR Árnyékolástechnika
ISOVER Kling Leier Lindab Mediterrán novoferm
Rolla Stúdió Roto Elzett Schiedel VELUX Westag & Getalit Wienerberger
        Silka Ytong xella