Creaton Ismét Creaton kerámia tetők vitték a pálmát
    az ÉMSZ Év Tetője Nívódíj pályázaton
A legjobb tetőfedők 2011. évi munkáját ismerte el a szakmai zsűri az ÉMSZ Év Tetője Nívódíj pályázaton, amelynek díjátadásán a magastető szekció kerámiával fedett tetők kategóriájában a Creaton kerámia tetőcseréppel fedett tetők idén ismét a legjelentősebb díjakat vitték el.


A 2011-ben második alkalommal kiírt Creaton Tetőszépségversenyre jelentkezők száma még a tavalyi magas részvételi arányt is felülmúlta: az 550 000 Ft összdíjazású Creaton versenyre 85 pályázat érkezett. A szakmai zsűri döntése alapján a cég 2012. tavaszán ismét 9 szakembert és annak magas színvonalú munkáját nevezte be saját költségén az legrangosabb tetőfedő díjra, az ÉMSZ Év Tetője Nívódíj pályázatra.
Itt a tavalyi évhez hasonlóan egy Creaton termékkel fedett és a Creaton Tetőszépségversenyén helyezett tető vitte el a kerámiával fedett magastetők Nívódíját, de a Creatonnal fedett tetők további két különdíjat és négy elismerő oklevelet is kiérdemeltek.

A kerámiával fedett magastetők Nívódíjat a Creaton Tetőszépségversenyén II. helyezését elnyerő Kovács Sándor tetőfedő mester (Túrkeve) vehette át, a XIX. kerületben kivitelezett családi ház tetőkialakításáért, ahol a kettősfedés a Creaton Klassik hódfarkú rézvörös kerámia tetőcserepével készült. A családi ház tervezője Turi Attila.

A Creaton Tetőszépségversenyének I. helyezettje, Pahocsa Kálmán, a Sátán felújított műemlékkastély különleges tetőszerkezetének megújításáért nem csupán kategória díjat és egy kategórián kívüli különdíjat nyert el, de a zsűri az ácsszerkezeten végzett szakmai munkáját az Aranyszekerce vándordíjjal is elismerte.
A sátai kastélyra a Creaton Ambiente szegmensvágású, rézvörös kerámia tetőcserepe került. A kastély felújításán Szunyogh László építész dolgozott.

A magastető szekció különdíját kapta Tuli Szilárd, aki a Creaton Klassik hódfarkú tetőcserepét használta a Balatonlellén felújított családi ház fedéséhez.

További négy Creaton kerámia tetőcseréppel fedett tető kivitelezője kapott a munkájáért elismerő oklevelet.
Trombitás Zoltán az osztopáni kastély tetőfelújításáért (felhasznált termék: Creaton körszelet vágású hódfarkú kerámiacserép), Virág Zsolt egy Hajdúszoboszlón épített családi ház tetőjéért (felhasznált termék: Creaton egyenes vágású hódfarkú kerámiacserép, építész: Váradi Zoltán), Fürjes István egy egri családi ház tetőkialakításáért (felhasznált termék: Creaton palaszürke engóbozott Domino, építész: Thoma Emőke), valamint Drong György egy piliscsabai családi ház tetőfedéséért (felhasznált termék: Creaton Klassik hódfarkú cserép kettősfedéssel, építész: Horváth Ákos).

A Creaton Tetőszépségverseny 2011. díjazottai
I. helyezett: Pahocsa Kálmán
Műemlékkastély (Sáta) Creaton Ambiente szegmensvágású, rézvörös kerámia tetőcserép

II. helyezett: Kovács Sándor
Családi ház (Budapest) Creaton Klassik, rézvörös kerámia tetőcserép

III. helyezett: Drong György
Családi ház (Piliscsaba) Creaton Klassik, natúr kerámia tetőcserép

Különdíjban részesültek
A szakszerű kivitelezésért - első Creaton napelemes megoldásért: Fürjes István
Családi ház (Eger) Creaton Domino, palaszürke kerámia tetőcserép

A kis felületen megvalósult arányos tetőfedésért: Janecskó János
Családi ház (Vác) Creaton Rapido, natúr kerámia tetőcserép

Az arányos, íves tetőablakoknál végigfutó cserépsorokkal való szakszerű fedéséért: László Gábor
Családi ház (Vecsés) Creaton Klassik, natúr kerámia tetőcserép

Az ÉMSZ 2012 Év Tetője Nívódíj Pályázatra benevezett további pályaművek
Szabó Ferenc, Csányi László - Székesegyház (Szombathely)
Nehéz Tamás - Templom (Bócsa)
Gyöngyösi Miklós - Kápolna (Debrecen)
Virág Zsolt - Családi ház (Hajdúszoboszló)

2012-ben ismét nyáron jelenik majd meg a Creaton Tetőszépségversenyének kiírása, amelyre az ősz végéig várják a legszebb és legjobb minőségben kivitelezett tetőket.
További információ a Creaton Tetőszépségversenyéről info@creaton.hu, T: (92) 551 550.

www.creaton.hu

Előző hírek:
Építészetileg vagy gazdaságilag indokolt kis hajlásszögű tetők 2013.05.16.
Creaton - Építészetileg vagy gazdaságilag indokolt kis hajlásszögű tetők Nagy fesztávú terek fedésénél a túlzott gerincmagasság, illetve a szükségtelenül nagy fűtendő belső tér elkerülése érdekében, egyes épületek tömegalakítása során, vagy melléktetők fedésekor, más szempontok mellett az építménymagasságra vonatkozó építési előírások betartása érdekében is szükséges lehet kis hajlásszögű tető tervezése és építése. Nem is beszélve a manapság terjedőben lévő alacsony energiájú, illetve passzívházakról, amelyek esetén a minél kompaktabb kialakítás indokolt.
Meghosszabbított beadási határidő 500 000 Ft pénzdíj az első fordulóban 2013.04.30.
Creaton - Meghosszabbított beadási határidő 500 000 Ft pénzdíj az első fordulóban HOZZUK EGYÜTT TETŐ ALÁ!
Kerámia tetőcserép középületeinken


Két fordulós pályázat Creaton termékekkel tervezett és megvalósított középületek tervezői számára, 1 millió forint összdíjazással.
Címvédő a Creaton az ÉMSZ Év Tetője Nívódíj pályázatán 2013.04.30.
Creaton - Címvédő a Creaton az ÉMSZ Év Tetője Nívódíj pályázatán Azok számára, akik figyelemmel követik az ÉMSZ Év Tetője Nívódíj pályázatot, talán nem meglepetés, hogy ismét a Creaton kerámiacseréppel fedett tetők hódították el a magastető szekció legfőbb díjait. A tetőfedők körében legrangosabb magyar pályázaton elért eredmények alapján a Creaton idén összesen 13 díjazottal büszkélkedhet.
"Az ördög a részletekben rejlik" 2013.04.11.
Creaton - Tartós megoldás tartós alapokat igényel

A tető nem látványos része, az alszerkezet a tető tartósságának egyik kulcsa. Ha egy több emberöltőnyi élettartammal bíró fedőanyag, a kerámia tetőcserép mellett döntött a megrendelő, és az egy gyenge, vagy nem kellően felújított alszerkezetre kerül, néhány év múlva gondot okozhat, és a munkával kapcsolatos reklamációhoz vezethet.
Ajándék a vízbiztos és tartós tetőért 2013.04.05.
Creaton - Ajándék a vízbiztos és tartós tetőért A kis hajlásszögű tetők cserép alatti láthatatlan részei, az alszerkezet döntő szerepet játszik a vízhatlanságban, így a tető tartósságában. Az erős szél bejuttathat a cserepek között némi nedvességet, ezért a páraáteresztő, szélzáró kivitelű fólia szakszerű elhelyezése alacsony hajlású tető esetében különös gondosságot igényel. A fólia alkalmazásával a tető élettartamát növeljük meg, így lesz esztétikus és tartós a ház koronája.
HOZZUK EGYÜTT TETŐ ALÁ! Kerámia tetőcserép középületeinken 2013.02.07.
Creaton - HOZZUK EGYÜTT TETŐ ALÁ! Kerámia tetőcserép középületeinken Két fordulós pályázat Creaton termékekkel tervezett és megvalósított középületek tervezői számára, 1 millió forint összdíjazással.

Első forduló:
2013. április 30. - 24.00
A balatonfenyvesi lakóház vitte az első díjat a Creaton Tetőszépségversenyen! 2013.01.22.
Creaton - A balatonfenyvesi lakóház vitte az első díjat a Creaton Tetőszépségversenyen! Az immár harmadik alkalommal megrendezett, a Creaton Hungary Kft. által meghirdetett Tetőszépségversenyre összesen 79 pályázat érkezett. 2012 legszebb Creaton tetője egy balatonfenyvesi lakóház lett, amely Trombitás Zoltán tetőfedő munkáját dicséri.
Várjuk a legszebb Creaton kerámia tetőket 2012.11.08.
Creaton - Várjuk a legszebb Creaton kerámia tetőket Beadási határidő: 2012. november 11.

November 11-ig várja a zsűri a legszebb Creaton kerámia tetőcseréppel készült tetők kivitelezőinek pályázatait.

A Creaton a tetőfedők, kivitelezők a minőségi tetők megvalósulásban elengedhetetlen szaktudását kívánja elismerni azzal, hogy idén, immár hagyományt teremtő céllal már harmadik alkalommal hirdette meg Tetőszépségversenyét.
Kiváló tűzvédelemi minősítés a Creaton és Eternit homlokzati termékeknek 2012.10.05.
Creaton - Kiváló tűzvédelemi minősítés a Creaton és Eternit homlokzati termékeknek Homlokzati tűzterjedési vizsgálatok a CREATON Tonality finomkerámia- és az ETERNIT szálcement homlokzatburkolati rendszerekre

Számtalan esetben megfogalmazódik a kérdés, hogy egy esetleges tűz kialakulása milyen hatással van a homlokzati hőszigetelő rendszerre, mennyire biztonságosak a felszerelt elemek, illetve lehetséges-e a megfelelő anyagokból és szabályosan felszerelt hőszigetelő rendszerrel a tűz visszaszorítása, ill. terjedésének meggátolása.
50 év garancia az építőiparban? 2012.09.19.
Creaton - 50 év garancia az építőiparban? Vannak termékek, akár kisebb értékű fogyasztási cikkek, hajszárító, TV vagy fűnyíró, amelyek esetén megszokott a garancia. Nem így az építőanyagok esetén, pedig egy tetőfelújítás akár százezres tételű beruházás, amelyet senki nem néhány évre tervez.
Tetőfedés műemléki környezetben 2012.09.12.
Creaton - Tetőfedés műemléki környezetben Műemlékvédelem alatt álló épületek felújítása során kérdéses, hol találni az épület jellegéhez igazodó, az újszerűséget kerülő tetőfedő anyagot. A műemlékes szakemberek véleménye is megoszlik e kérdésben, de természetes törekvésük, hogy az eredetihez közelítő anyagokat, megoldásokat válasszanak.
Megjelent a Creaton Látványtervező 2012 ArchiCAD16 programhoz frissített változata 2012.07.31.
Creaton - Megjelent a Creaton Látványtervező 2012 ArchiCAD16 programhoz frissített változata Az ArchiCAD-hez készült Creaton Látványtervező 2012 segítségével a gyártó termékei (tetőcserepek és kiegészítők) beilleszthetők az építészeti tervekbe. 2D és 3D képek, pontos listák, látványtervek készíthetők ezzel a segédprogrammal.
15 tetőt nevez a Creaton 2012.07.25.
Creaton - 15 tetőt nevez a Creaton Creaton Tetőszépségverseny 2012 - megjelent a kiírás

Már az idei év első napjaiban ünnepélyes keretek között, közel 100 tetőfedő szakember részvételével megrendezett díjátadón többen tudták, hogy idén milyen tetővel fognak elindulni a Creaton 2012. évi Tetőszépségversenyén. A pályázat szakmai elismertségének növekedését a pályázatok növekvő száma mellett a nyertes tetők ÉMSZ Év Tetője Nívódíj pályázaton elért kiváló eredményei is bizonyítják.
"Láthatatlan energiatermelő" a tetőn 2012.06.11.
Creaton - "Láthatatlan energiatermelő" a tetőn Nem ritka, hogy a tetőcserép és a napkollektor-rendszer ugyanazon termékcsalád része, ugyanazt a magas minőséget is képviseli, az viszont ritkaság, hogy a napelemek a tetőcserepek közé, azok helyére kerülve észrevétlenül bújnak meg a tetőn, mint ahogy a Creaton tetőcserepek és a Solesia photovoltaik rendszer elemi esetén. Egy jól megválasztott energiatermelő megoldással pénzt takaríthatunk meg, így pl. a Creaton Solesia legkisebb teljesítményű napelemeinek segítségével is fedezhető egy átlagos családi ház áramszükséglete.
Régebbi hírek:
















Austrotherm Betafence Bona Magyarország Bramac Creaton HELLA ÁNR Árnyékolástechnika
ISOVER Kling Leier Lindab Mediterrán novoferm
Rolla Stúdió Roto Elzett Schiedel VELUX Westag & Getalit Wienerberger
        Silka Ytong xella