 |
|
| Sikertörténet: Fejleszti és felújítja bemutatókertjeit a Leier |
|
| Térburkoló kövekben piacvezető lett a Leier |
 |
 |
|
A gazdasági válság miatt 20-25 százalékkal csökkenő magyar díszburkolat-piacon folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően, 2010. közepére piacvezető pozícióba került a Leier Cégcsoport. A hazai piacon többi termékével is meghatározó építőanyag-gyártó cég térburkoló és kertépítő termékeinek forgalmában az év végére az építőipart kiemelten sújtó válság ellenére eléri, sőt a tervek szerint meg is haladja a 2009-es forgalmat. A siker az új termékeknek, elsősorban a Leier-Kaiserstein termékcsaládnak köszönhető - mondta Brieber László, a Leier Hungária Kft. díszburkolat üzletágvezetője.
- 2010. elején, a gazdasági válság mellett a mostoha időjárás is nehezítette az építőipari és építőanyag-gyártó vállalkozások életét. A térburkoló termékek szezonja a havazások miatt csak április közepén indult, majd a májusi esőzések miatt ismét leállt a kivitelezés. A Leier térkő üzletága júniusban egy havi lemaradásban volt az előző évi értékesítéshez képest, ezt napjainkra sikerült egy heti lemaradásra "ledolgoznunk". Az év végére a forgalmunk eléri és meg is haladja a 2009-es szintet, ami a jelenlegi körülmények között kiemelkedő eredmény - számolt be Brieber László, a Leier Hungária Kft. díszburkolat üzletágvezetője, aki szerint a Leier sikerének oka a folyamatos szellemi és fizikai megújulás és fejlesztés. A hagyományos termékek, a klasszikus ipari jellegű burkolatok forgalma ugyanis idén is stagnál, az üzletág eredményei az új termékeknek, elsősorban a Leier-Kaiserstein termékcsaládnak köszönhető.
- A többi piaci szereplőtől eltérően, a válság éveiben is folyamatosan fejlesztettünk, tavaly például több milliárd forintot költöttünk gönyűi, pécsi és kiskunlacházi üzemeink bővítésére. A fejlesztéseknek köszönhetően soha nem látott mértékben bővítettük prémium kategóriás kertépítő termékeink választékát, melyet a tavaszi CONSTRUMA kiállításon mutattunk be először a szakembereknek és a nagyközönségnek. Nagyon jó volt a fogadtatás.
- A legnagyobb kereslet a minőségi termékeink iránt van. A gönyűi üzemben gyártott, teraszfelújításokhoz is alkalmazható IMPERIUM burkolólapokat különösen kedvezően fogadta a piac. Jelenleg heti hat napon, két műszakban gyártunk, így tudjuk csak kielégíteni az igényeket. Szintén keresett az ugyanitt gyártott Euro-Line burkolólap, mely a magyar minőséget dicséri Erdélyben is: ilyen díszkő-burkolattal újult meg Torda település belvárosának 15 ezer négyzetméteres felülete.
Az új térköveinket hamar megszerette a piac. A kisméretű bontott tégla megjelenését idéző Patio térburkoló és falazóelem család a kiskunlacházi üzem vezető terméke lett - jelenleg 1-2 hetes várakozással tudjuk szállítani. A pattintott kő jellegű, színátmenetes Castrum térkő-család annyira kedvelt és keresett, hogy az igényeknek megfelelően, ezt a terméket folyamatosan fejleszteni fogjuk, és 2011-re új színekkel dobjuk piacra - mondta el Brieber László.
A Leier díszburkolat üzletágvezetője a termékek bemutatását is kiemelten fontosnak tartja: a vásárlók igénylik, hogy beépített állapotban is láthassák a térburkoló lapokat. Ennek szellemében indította el a Leier 2010-ben bemutatókert-programját, melynek keretében az év első felében országszerte 40, egyenként 80-100 négyzetméter nagyságú mintakert létrehozásához segítették hozzá a cégcsoport kiemelt márkakereskedő-partnereit. (A bemutatókertek listája megtalálható a www.leier.hu honlapon, a márkakereskedők felsorolásánál.)
A Leier ezzel párhuzamosan felújítja saját mintakertjeit is. A kópházi mintakertben augusztus 20-áig kicserélik a burkolatokat, és egyben ötletparkként is működik majd a létesítmény, ahol nemcsak a legújabb térköveket, hanem más kertépítő ötleteket (kerti padokat, csobogókat) is megtalálhatnak az érdeklődők, akik a tapasztalatok szerint távolabbról is felkeresik a bemutatóparkot. A jánosházi Leier mintakert augusztusban és szeptemberben folyamatosan újul meg. Az ország legnagyobb, 5000 négyzetméteres mintakertjének a vonzereje is jelentős, szívesen keresik fel a Balaton-part, valamint Vas- és Zala megyékből is, - a Leier mintakertek kellemes pihenőhelyként is szolgálnak az utazók számára.
www.leier.hu
Előző hírek:
|
 |
|
|
 |
 |
 |
Hasznos tippek a díszburkolatok tavaszi felkészítéséhez a Leiertől
A tavasz beköszöntével minden parkosított felületnél megkezdődik a tél utáni karbantartás, a tavaszi és nyári időszakra történő felkészítés. A növények sérüléseinek "gyógyítása", újak ültetése, a burkolatok ápolása, előkészítése is fontos feladat.
|
 |
|
|
 |
 |
 |
Nemrégiben Lengyelországban zajárnyékoló falszakaszt loptak el a tolvajok, amellyel igen nagy kárt okoztak a lengyel államnak. Hazánkban egyelőre ez nem jellemző, de sajnos a zajárnyékoló falak állapota továbbra sem megfelelő, amely azért probléma, mert ezekkel nem csak a környezetet védhetjük a zajterheléstől, hanem lakóterületünket is nyugodtabbá tehetjük. A Leier Durisol termékcsaládja mindezekre a problémákra kiváló megoldást kínál, hiszen az M0-ás egyes szakaszain, vasútvonalakon, magánberuházások és ipari parkoknál is már bizonyított.
|
 |
|
|
 |
 |
 |
A Leier tavaszi akciójának segítségével most, a hamarosan érkező jó időt kihasználva, olcsóbban, minőségi termékekkel újíthatjuk meg otthonunkat és kertünket.
|
 |
|
|
 |
 |
 |
Hatalmas siker övezte a Leier kreditpontos képzését, amely 8 állomáson, több mint 1000 résztvevőnek mutatta be - független szakértők segítségével - a rugalmas építészeti megoldásokat és a méretre gyártott vasbeton elemek felhasználási lehetőségeit. A siker és a nagy érdeklődés miatt, a cég 2013. április 11-én, csütörtökön - egy extra állomáson - a Construmán is megtartja képzését, hogy hozzájáruljon a szakemberek felkészültségéhez. Az eseményt a Magyar Mérnök Kamara és a Magyar Építész Kamara is akkreditálta.
|
 |
|
|
 |
 |
 |
Michael Leier, a Leier cégcsoport alapítója Gönyű község díszpolgára lett
2013. március 26-án, kedden, ünnepélyes keretek között díszpolgári címet kapott Michael Leier, a Leier cégcsoport alapítója és tulajdonosa Gönyűn, a cég betonelemgyártó üzeménél.
|
 |
|
|
 |
 |
 |
A Leier Hungária Kft. a 2013-as év egyik első, jelentős építőipari kiállításán - a Pollack Expon - mutatta be betoncserepeinek legújabb színgenerációját. A 4 új színt tartalmazó palettán minden építkező megtalálhatja a számára legideálisabb árnyalatot. A Leier betoncserepei emellett a PAJZSPLUSZ elnevezésű felületvédelemmel is ellátottak, amely növeli az ellenállóságot, az élettartamot és a színtartósságot.
|
 |
|
|
 |
 |
 |
Sikerrel zárult a Leier által szervezett kreditpontos előadás-sorozat első képzése Győrben, amelyen teltház előtt beszélhettek a cég által felkért független szakemberek. A 2013-ban meghirdetett képzés-sorozat még további hét helyszínen, neves előadókkal, és színes programmal várja a szakembereket azért, hogy rugalmas építészeti megoldásokat kínáljon a méretre gyártott vasbeton elemek felhasználási lehetőségeiről. A képzést a Magyar Mérnök Kamara és a Magyar Építészkamara is akkreditálta.
|
 |
|
|
 |
 |
 |
Lezárult a Leier különleges nyereményjátéka, amelyben egy szerencsés vásárló és az általa felkeresett építőanyag kereskedés értékesítője egy csúcskategóriás Apple Ipad3 tablet tulajdonosa lett. A nyereményakcióban a Leier LSK, Multikeram, és Multikeram LAS hőszigetelt kéményrendszerek vettek részt.
|
 |
|
|
 |
 |
 |
Ma már nem elég jó minőségű építőanyagot gyártani, de a terméket jó minőségben be is kell tudni építeni, hogy az maradéktalanul megfeleljen a megrendelők megelőlegezett bizalmának, elvárásainak. 2013-tól ezért újabb kreditpontos képzést indít a Leier, immáron nyolc helyszínen, neves előadókkal, és színes programmal, azért, hogy rugalmas építészeti megoldásokat kínáljon a méretre gyártott vasbetonelemek felhasználási lehetőségeiről. A képzést a Magyar Mérnök Kamara és a Magyar Építészkamara is akkreditálta.
|
 |
|
|
 |
 |
 |
Már a MOKÉSZ is a Leier kéményrendszereit ajánlja
Megállapodást kötött a Leier Hungária Kft. és a Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetsége, amelynek értelmében a Leier kéményrendszerei megkapták a szakmai szervezett ajánlását, hiszen azoknak mindegyik típusa igazoltan megfelel a harmonizált európai szabványnak, illetve európai műszaki engedéllyel rendelkezik. A Leier emellett kéményeire 33 év garanciát vállal.
|
 |
|
|
 |
 |
 |
Folyamatos innováció, minőségi termékekkel
A hazai betongyártásban szerzett több mint 30 éves tapasztalatot és a vásárlói referenciákat kamatoztatva a Leier cégcsoport folyamatosan fejleszt a minőségbiztosítás és a termékválaszték-bővítés területén. Így tesz a mélyépítés és környezettechnika üzletágában is, ahol közel 6 éve tartja piacvezető pozícióját.
|
 |
|
|
 |
 |
 |
Megfelelő és rendszeres vizsgálatokkal elkerülhető a balesetveszély
Hazánkban a kémények állapota tragikusnak mondható, hiszen szinte nem telik el úgy hónap a fűtési szezonban, hogy ne hallanánk szénmonoxid mérgezésről vagy a rossz füstgázelvezetés okozta balesetekről. A biztonságos kéményhasználat és az emberi egészség védelmének érdekében a Leier Hungária Kft. az Első Magyar Kéményszövetséggel és a Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetségével karöltve 2012. október 15-én - a fűtésszezon elindulásának napján - ismét felszólalt azért, hogy az emberek kiemelt figyelmet szenteljenek lakókörnyezetük biztonságának, megvédve magukat és családjukat az esetlegesen bekövetkezhető tragédiától.
|
 |
|
|
 |
 |
 |
A Leier támogatásával megújult az óvoda udvara
Nagy volt az öröm a devecseri óvodában, nemrégiben ugyanis elkészült az intézmény udvarának térkövezése. Ebben a Leier Hungária Kft. segített - a cég a vörösiszap-katasztrófa bekövetkezésének napjától kezdve támogatta a környékbeli újjáépítéseket, és még ma is segít, ahol tud, hiszen tennivaló továbbra is bőven akad. A devecseri Emlékezés Napján - amely a két évvel ezelőtti tragikus eseménynek állít emléket - nem csak az új udvart vehették birtokba a gyerekek, hanem még ajándékot is kaptak a cég munkatársaitól.
|
 |
|
|
 |
 |
 |
Az új játék mellett a Leier őszi akciós katalógusa is megjelent
A Leier ismét egy különleges nyereményjátékot indított útjára, amelyben a szerencsés vásárlók egy csúcskategóriás Apple Ipad-et nyerhetnek. A nyereményakcióban a Leier LSK, Multikeram, Multikeram LAS hőszigetelt kéményrendszereink vesznek részt! A Leier az új évszakban minden eddiginél kedvezőbb árakkal készült vásárlóinak: nemrég megjelent, őszi katalógusukban óriási kedvezményekkel kínálják díszburkolataikat, kéményrendszereiket és a csiszolt kerámia falazó elemeket.
|
 |
|
|
 |
 |
 |
A Leier a Durisol zajárnyékoló elemeivel védi a környezetet a zajterheléstől
A napokban készül el az állam egyik legújabb nagyberuházása - uniós források felhasználásával - amely az M0-ás déli szakaszának bővítését foglalja magában. A tenderben a legmodernebb zajárnyékoló falak kerültek beépítésre, amelyhez a Durisol elemeket a Leier Hungária Kft szállította. A Durisol falak a legmagasabb technológiai elvárásoknak felelnek meg, hiszen kimagasló akusztikai tulajdonságokkal rendelkeznek, anyagukban színezettek, és a betonmagnak köszönhetően "vandál biztosak".
|
 |
| Régebbi hírek: |
 |
|