Leier Fűtéskorszerűsítés az Új Széchenyi Terv keretében 
Az új pályázati kiírásban a leghatékonyabb fűtőkészülékek alkalmazása mellett
   az azokat kiszolgáló modern kémények beépítésére is igénybe vehető a támogatás
2012. augusztus 27-től pályázati lehetőséget hirdet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fűtési rendszerek korszerűsítésére, amelynek keretében a kémények felújítására is lehet pályázni. Érdemes a legmodernebb rendszereket választani - mint például a Leier MULTIKERAM, MULTIKERAM LAS vagy TURBO kéményeit. Az Új Széchenyi Terv pályázati konstrukciójának célja, hogy a támogatással hozzájáruljon a lakóépületek energiahatékonyságának javításához, valamint elősegítse a szénmonoxid-kibocsátás további csökkentését.

Manapság különösen fontos, hogy a legkorszerűbb fűtési- és kéményrendszerrel rendelkezzen lakásunk, hiszen ezekkel jelentős - 20-30%-os - járulékos szigeteléssel, nyílászáró cserével együtt akár 70 %-os fűtési költség megtakarítást érhetünk el, mely ma a háztartások kiadásainak egyik legjelentősebb tétele. Ebben segít az Új Széchenyi Terv keretében nemrég meghirdetett program, amely a vissza nem térítendő, utófinanszírozású támogatás kondenzációs kazántechnológiát és megújuló energiát hasznosító fűtési rendszerek beszerzésére fordítható.

A pályázat keretein belül a fűtőkészülékek cseréje mellett, az azokhoz alkalmas új kémények beépítésére is lehet pályázni, ezért érdemes a legmodernebb technológiát választani - a Leier MULTIKERAM és MULTIKERAM LAS kéményrendszerei ezt nyújtják a vásárlóknak. A Leier legújabb MULTIKERAM kéményrendszerei olyan nagyfokú tervezői, kivitelezői szabadságot adnak, amely biztosítja, hogy ugyanazon kéményrendszer képes legyen kiszolgálni zárt égésterű gáz-, olaj-, vagy szilárd tüzelőanyaggal működő fűtőkészülékeket.

"A Leier üdvözli, hogy a kiírt pályázaton szerepet kapott a kémények felújítása és korszerűsítése is, hiszen ezek az építmények alapvető fontosságúak a biztonságos és modern otthonok megteremtésében. Az általunk forgalmazott kémények pedig nem csak korszerűek, hanem hosszú távon biztonságot nyújtanak használóinak." - mondta el véleményét a pályázattal kapcsolatban Weimann Márk, a Leier igazgatója, majd hozzátette: a legújabb MULTIKERAM kéményrendszerek tervezésekor fejlesztőink éppen a tudatos energiahasznosítást tartották kiemelten szem előtt. Új rendszereink szervesen illeszkednek úgy a hatékony gáz - kondenzációs technológia - mint a megújuló energiát hasznosító (mint pellet-, ill. faelgázosító) készülékek alkalmazásának gyors elterjedéséhez, ill. az azok nyújtotta magas műszaki színvonalnak való megfeleléshez.

A Leier kéményrendszerekben alkalmazott magas minőségi színvonalat képviselő kerámiacsövek garantáltan képesek több évtizedig is ellenállni a kémény üzemelése során keletkező, előforduló káros folyamatoknak. Ezt a megbízhatóságot a Leier által biztosított 33 év garancia is bizonyítja. Minden Leier kéményrendszer képes a szabadból biztosítani az égéshez szükséges friss levegőt a fűtőkészülék számára, mely ma már úgy elvárás felhasználói - mint szabályzói oldalról.

Az új Széchenyi Terv "Fűtéskorszerűsítési Program" pályázati felhívása, a pályázati útmutató és a további kapcsolódó információk 2015. július 25-től érhetőek el a www.kormany.hu oldalon, valamint az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. honlapján (www.emi.hu/futeskorszerusites).

További információt a Leier kéményrendszereiről és a többi termékről a www.leier.hu oldalon talál.



Előző hírek:
Itt a jó idő, irány a kert! 2013.05.07.
Leier - Itt a jó idő, irány a kert! Hasznos tippek a díszburkolatok tavaszi felkészítéséhez a Leiertől

A tavasz beköszöntével minden parkosított felületnél megkezdődik a tél utáni karbantartás, a tavaszi és nyári időszakra történő felkészítés. A növények sérüléseinek "gyógyítása", újak ültetése, a burkolatok ápolása, előkészítése is fontos feladat.
Biztonságos, nyugodt lakókörnyezet zajárnyékoló fallal 2013.04.22.
Leier - Biztonságos, nyugodt lakókörnyezet zajárnyékoló fallal Nemrégiben Lengyelországban zajárnyékoló falszakaszt loptak el a tolvajok, amellyel igen nagy kárt okoztak a lengyel államnak. Hazánkban egyelőre ez nem jellemző, de sajnos a zajárnyékoló falak állapota továbbra sem megfelelő, amely azért probléma, mert ezekkel nem csak a környezetet védhetjük a zajterheléstől, hanem lakóterületünket is nyugodtabbá tehetjük. A Leier Durisol termékcsaládja mindezekre a problémákra kiváló megoldást kínál, hiszen az M0-ás egyes szakaszain, vasútvonalakon, magánberuházások és ipari parkoknál is már bizonyított.
Tavaszi akció a Leiertől 2013.04.02.
Leier - Tavaszi akció a Leiertől A Leier tavaszi akciójának segítségével most, a hamarosan érkező jó időt kihasználva, olcsóbban, minőségi termékekkel újíthatjuk meg otthonunkat és kertünket.
Hatalmas sikerrel zárult a Leier kreditpontos képzéssorozata 2013.04.02.
Leier - Hatalmas sikerrel zárult a Leier kreditpontos képzéssorozata Hatalmas siker övezte a Leier kreditpontos képzését, amely 8 állomáson, több mint 1000 résztvevőnek mutatta be - független szakértők segítségével - a rugalmas építészeti megoldásokat és a méretre gyártott vasbeton elemek felhasználási lehetőségeit. A siker és a nagy érdeklődés miatt, a cég 2013. április 11-én, csütörtökön - egy extra állomáson - a Construmán is megtartja képzését, hogy hozzájáruljon a szakemberek felkészültségéhez. Az eseményt a Magyar Mérnök Kamara és a Magyar Építész Kamara is akkreditálta.
Kiváló együttműködés már évtizedek óta 2013.03.26.
Leier - Kiváló együttműködés már évtizedek óta Michael Leier, a Leier cégcsoport alapítója Gönyű község díszpolgára lett

2013. március 26-án, kedden, ünnepélyes keretek között díszpolgári címet kapott Michael Leier, a Leier cégcsoport alapítója és tulajdonosa Gönyűn, a cég betonelemgyártó üzeménél.
Új színekkel bővül a Leier betoncserép kínálata 2013.03.05.
Leier - Új színekkel bővül a Leier betoncserép kínálata A Leier Hungária Kft. a 2013-as év egyik első, jelentős építőipari kiállításán - a Pollack Expon - mutatta be betoncserepeinek legújabb színgenerációját. A 4 új színt tartalmazó palettán minden építkező megtalálhatja a számára legideálisabb árnyalatot. A Leier betoncserepei emellett a PAJZSPLUSZ elnevezésű felületvédelemmel is ellátottak, amely növeli az ellenállóságot, az élettartamot és a színtartósságot.
Hatalmas sikerrel indult el a Leier kreditpontos képzése Győrben 2013.02.04.
Leier - Hatalmas sikerrel indult el a Leier kreditpontos képzése Győrben Sikerrel zárult a Leier által szervezett kreditpontos előadás-sorozat első képzése Győrben, amelyen teltház előtt beszélhettek a cég által felkért független szakemberek. A 2013-ban meghirdetett képzés-sorozat még további hét helyszínen, neves előadókkal, és színes programmal várja a szakembereket azért, hogy rugalmas építészeti megoldásokat kínáljon a méretre gyártott vasbeton elemek felhasználási lehetőségeiről. A képzést a Magyar Mérnök Kamara és a Magyar Építészkamara is akkreditálta.
Lezárult a Leier nyereményjátéka 2013.01.15.
Leier - Lezárult a Leier nyereményjátéka Lezárult a Leier különleges nyereményjátéka, amelyben egy szerencsés vásárló és az általa felkeresett építőanyag kereskedés értékesítője egy csúcskategóriás Apple Ipad3 tablet tulajdonosa lett. A nyereményakcióban a Leier LSK, Multikeram, és Multikeram LAS hőszigetelt kéményrendszerek vettek részt.
Újra kreditpontos képzést indít a Leier 2012.12.06.
Leier - Újra kreditpontos képzést indít a Leier Ma már nem elég jó minőségű építőanyagot gyártani, de a terméket jó minőségben be is kell tudni építeni, hogy az maradéktalanul megfeleljen a megrendelők megelőlegezett bizalmának, elvárásainak. 2013-tól ezért újabb kreditpontos képzést indít a Leier, immáron nyolc helyszínen, neves előadókkal, és színes programmal, azért, hogy rugalmas építészeti megoldásokat kínáljon a méretre gyártott vasbetonelemek felhasználási lehetőségeiről. A képzést a Magyar Mérnök Kamara és a Magyar Építészkamara is akkreditálta.
Újabb szakmai elismerés a Leier kéményeinek 2012.11.15.
Leier - Újabb szakmai elismerés a Leier kéményeinek Már a MOKÉSZ is a Leier kéményrendszereit ajánlja

Megállapodást kötött a Leier Hungária Kft. és a Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetsége, amelynek értelmében a Leier kéményrendszerei megkapták a szakmai szervezett ajánlását, hiszen azoknak mindegyik típusa igazoltan megfelel a harmonizált európai szabványnak, illetve európai műszaki engedéllyel rendelkezik. A Leier emellett kéményeire 33 év garanciát vállal.
Szélsőséges időjárásban is helytállnak a Leier előregyártott betonelemei 2012.10.24.
Leier - Szélsőséges időjárásban is helytállnak a Leier előregyártott betonelemei Folyamatos innováció, minőségi termékekkel

A hazai betongyártásban szerzett több mint 30 éves tapasztalatot és a vásárlói referenciákat kamatoztatva a Leier cégcsoport folyamatosan fejleszt a minőségbiztosítás és a termékválaszték-bővítés területén. Így tesz a mélyépítés és környezettechnika üzletágában is, ahol közel 6 éve tartja piacvezető pozícióját.
Itt a fűtésszezon! - a kéményeket is ellenőriztetni kell 2012.10.15.
Leier - Itt a fűtésszezon! - a kéményeket is ellenőriztetni kell Megfelelő és rendszeres vizsgálatokkal elkerülhető a balesetveszély
Hazánkban a kémények állapota tragikusnak mondható, hiszen szinte nem telik el úgy hónap a fűtési szezonban, hogy ne hallanánk szénmonoxid mérgezésről vagy a rossz füstgázelvezetés okozta balesetekről. A biztonságos kéményhasználat és az emberi egészség védelmének érdekében a Leier Hungária Kft. az Első Magyar Kéményszövetséggel és a Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetségével karöltve 2012. október 15-én - a fűtésszezon elindulásának napján - ismét felszólalt azért, hogy az emberek kiemelt figyelmet szenteljenek lakókörnyezetük biztonságának, megvédve magukat és családjukat az esetlegesen bekövetkezhető tragédiától.
Felújított környezetben játszhatnak a devecseri óvodások 2012.10.04.
Leier - Felújított környezetben játszhatnak a devecseri óvodások A Leier támogatásával megújult az óvoda udvara

Nagy volt az öröm a devecseri óvodában, nemrégiben ugyanis elkészült az intézmény udvarának térkövezése. Ebben a Leier Hungária Kft. segített - a cég a vörösiszap-katasztrófa bekövetkezésének napjától kezdve támogatta a környékbeli újjáépítéseket, és még ma is segít, ahol tud, hiszen tennivaló továbbra is bőven akad. A devecseri Emlékezés Napján - amely a két évvel ezelőtti tragikus eseménynek állít emléket - nem csak az új udvart vehették birtokba a gyerekek, hanem még ajándékot is kaptak a cég munkatársaitól.
Csúcstechnológiás kéményrendszer mellé csúcskészüléket
ad a Leier
2012.09.07.
Leier - Csúcstechnológiás kéményrendszer mellé csúcskészüléket <br>ad a Leier Az új játék mellett a Leier őszi akciós katalógusa is megjelent

A Leier ismét egy különleges nyereményjátékot indított útjára, amelyben a szerencsés vásárlók egy csúcskategóriás Apple Ipad-et nyerhetnek. A nyereményakcióban a Leier LSK, Multikeram, Multikeram LAS hőszigetelt kéményrendszereink vesznek részt! A Leier az új évszakban minden eddiginél kedvezőbb árakkal készült vásárlóinak: nemrég megjelent, őszi katalógusukban óriási kedvezményekkel kínálják díszburkolataikat, kéményrendszereiket és a csiszolt kerámia falazó elemeket.
Korszerű zajvédelem az M0 déli szakaszán 2012.09.03.
Leier - Korszerű zajvédelem az M0 déli szakaszán A Leier a Durisol zajárnyékoló elemeivel védi a környezetet a zajterheléstől

A napokban készül el az állam egyik legújabb nagyberuházása - uniós források felhasználásával - amely az M0-ás déli szakaszának bővítését foglalja magában. A tenderben a legmodernebb zajárnyékoló falak kerültek beépítésre, amelyhez a Durisol elemeket a Leier Hungária Kft szállította. A Durisol falak a legmagasabb technológiai elvárásoknak felelnek meg, hiszen kimagasló akusztikai tulajdonságokkal rendelkeznek, anyagukban színezettek, és a betonmagnak köszönhetően "vandál biztosak".
Régebbi hírek:
















Austrotherm Betafence Bona Magyarország Bramac Creaton HELLA ÁNR Árnyékolástechnika
ISOVER Kling Leier Lindab Mediterrán novoferm
Rolla Stúdió Roto Elzett Schiedel VELUX Westag & Getalit Wienerberger
        Silka Ytong xella