Lindab Van megoldás a palatetők felújítására!    
A prognózisok szerint az évtized közepére tömegesen szorulnak majd renoválásra azok a tetőszerkezetek, amelyeket 30-50 évvel ezelőtt palával fedtek. Mivel azóta az azbeszt tartalmú anyagok használatát rendeletileg betiltották, a felújítók komoly problémával találják szembe magukat.

Az 41/2000. (XII.20.) EüM-KöM együttes rendelet - az anyag egészségügyi veszélyessége miatt - 2001. január 1-jétől betiltotta az azbeszt rostot tartalmazó termékek, anyagok forgalmazását és felhasználását. Mivel az ötvenes évektől igen népszerűvé vált tetőfedő anyag, a pala is tartalmaz azbesztet, igen összetett probléma elé néznek azok a háztulajdonosok, akiknek ingatlanát ez a fajta tetőzet borítja.

A pala ugyanis a jégeső, a szerkezeti mozgások vagy csak az elöregedés miatt elkezd repedni, töredezni, porlani; illetve bekövetkezik a mohásodás, amely nem csupán esztétikai probléma, hanem - a mechanikai sérülésekhez hasonlóan - komoly funkcionális és műszaki gondokat okoz, hiszen az épület beázásához vezet.

A felújításkor jelentkező problémák
A palatető elemeinek az eredetivel egyező pótlására nincs lehetőség, hiszen ilyeneket káros azbeszttartalma miatt már nem forgalmaznak. A lapokat nem szabad sem vágni, sem fúrni. Az elbontás költsége egy-egy családi ház esetében több száz ezer forintra is rúghat, hiszen a törmelék veszélyes hulladéknak minősül, elszállításának kényes műveletét csak az arra kijelölt, speciális szaktudással és jogosítványokkal rendelkező cégek végezhetik. Ugyanakkor komoly műszaki (vízelvezetési, statikai, rögzítéstechnikai, épületfizikai) szempontokat vet fel a helyettesítő anyag kiválasztása, hiszen pl. ezeket az épületeket eleve úgy tervezték, hogy a falaknak, illetve a tetőszerkezetnek csak kis súlyt kellett megtartaniuk. Éppen ezért a - legtöbb esetben - a sokkal nagyobb terhelést jelentő hagyományos (beton vagy kerámia anyagú) cserépfedést nem bírják el.

Mit lehet tenni?
A Lindab tetőfedő rendszerei több tízezer családi ház, társasház illetve ipari létesítmény tulajdonosai számára kínálnak megoldást a fentiekben részletezett problémákra.
A tetőfedéshez használt régi tetőpalák kb. 10-15 %-ban tartalmaznak káros azbeszt szálakat, amelyek csak az anyag szétmorzsolásakor, roncsolásakor (fűrészelés, törés, stb.) kerülnek a levegőbe és jelentenek veszélyt az egészségre. Amennyiben ilyen jellegű károsodás még nem következett be, ez teszi lehetővé, hogy a még megfelelő állapotban lévő palafedésre - annak elbontása nélkül - új segédváz, és arra teljesen új Lindab tetőrendszer kerüljön. A Lindab svédacél alapanyagból készülő rendszereinek kicsi önsúlya miatt minimális többletterheléssel kell számolni, így máris áthidalhatóvá válnak a szerkezeti komplikációk. Mivel nem kell elbontani a régi palát, nem kell elszállíttatni a veszélyes hulladékot, és hosszú időre tartós új tetőfedés fogja védeni az épületet, ezért ez igen gazdaságos felújítási módszer, amely a nagyszilárdságú anyagnak, a tökéletes vízzáróságnak és a mechanikai hatásokkal szembeni ellenállóságának köszönhetően egyszersmind a legkorszerűbb technológia is. A kiváló műszaki paramétereken túl a legdivatosabb trendeknek vagy akár a klasszikus ízlésnek is megfelelő, esztétikus tetőzet valósítható meg a sokféle színárnyalatban, mintázatban és profilméretben (trapéz-, cserép- vagy síklemez) kapható Lindab termékek alkalmazásával.

A Lindab jó tanácsai a kivitelezéshez
A munkálatok megkezdése előtt szakemberekkel meg kell vizsgáltatni a meglévő tetőszerkezeti elemek (lécezés, szarufa) állagát és teherbíró képességét. Ha ez megfelelő eredményt, hozott megkezdődhet a régi palafedésen keresztül fa segédváz (ellenlécre léc vagy deszkázat) szerelése a meglévő tetőszerkezethez, statikailag méretezett átmenő csavarokkal. Amennyiben a megmaradó palafedés másodlagos vízelvezetés céljára alkalmas, akkor tetőfólia elhelyezése nem szükséges, ellenkező esetben páraáteresztő ("lélegző") fólia beépítése szükséges az új tetőfedés alá. Az itt kialakuló légrést ki kell szellőztetni a pára elszállítása érdekében, ezáltal egyrészt elkerülhető a vizesedés, beázások és penész megjelenése, másrészt a tetőtér hővédelme is jelentősen javul.
Az új tetőfedés lehet egyszerűbb megjelenésű gazdasági vagy melléképületnél Lindab Coverline trapézlemez, lakóépületnél Lindab Topline műanyagbevonatos vagy Roca kőzúzalék-bevonatos cserepeslemez, míg elegánsabb lakó- vagy középület esetében SRP click síklemez tetőprofil vagy akár a legváltozatosabb tetőformák fedésére is alkalmas PLX korcolt síklemezfedés.
A biztonságos és esztétikus vízelvezetés biztosítása érdekében az elavult, károsodott ereszcsatornát is javasoljuk lecserélni - a tetőfedéshez illeszkedő Lindab Rainline magas minőségű rendszerre.

Aktuális Lindab Felújítási akciók és Nyereményjáték:
www.tetonyero.lindab.hu

Lindab Kft., Biatorbágy



Előző hírek:
Új Lindab tető - gazdaságos felújítás, időtálló megoldás! 2013.04.26.
Lindab - Új Lindab tető - gazdaságos felújítás, időtálló megoldás! Áprilistól kapható az LPA-L cserepeslemez

Új tetővel bővíti hazai gyártású kínálatát a Lindab Kft. Az LPA-L a magyar építtetők, felújítók számára a tetőfedés egyik leggazdaságosabb megoldását kínálja a Lindab cserepeslemezek már jól ismert műszaki előnyeivel, minőségével. Az új tető esztétikája változott - alacsonyabb hullámmal, egy laposabb cserépforma látványát adja, megtartva a tetőfedés klasszikusságát.
Construline perforált falvázrendszer 2013.04.04.
Lindab - Construline perforált falvázrendszer Modern, gazdaságos és hatékony felújítás középületekhez, irodaházakhoz

Valamennyi Lindab könnyűszerkezetes tartórendszer alapeleme a nagyszilárdságú, tűzihorganyzott acél tekercslemezből hidegen hengerlés útján előállított vékonyfalú profilok családja (Z-,C-,U-szelvények), Lindabon belüli elnevezéssel a Construline termékcsoport. Ezen gyártmányok alkalmazása garantálja a rendszerek pontos geometriáját, magas teherbírását, kis önsúlyát és tartósságát. A Lindab acélszerkezeti elemek felhasználásával kifejlesztett két megoldást ajánlunk szíves figyelmébe.
Ki beszél legjobban "Lindabul"? 2013.03.07.
Lindab - Ki beszél legjobban "Lindabul"? Három kategóriában hirdetett tervezői pályázatot a Lindab a BME szakmai támogatásával

A Lindab Kft. és a Budapesti Műszaki Egyetem professzorai a könnyűszerkezetes építészet végtelen lehetőségeinek bemutatása és megismertetése céljából fogtak össze egy igazán különleges szakmai formában, a 2013. március elsejével elinduló tervezői (külön statikus és építész) pályázattal.
A terménytárolóktól a sertéshizlaldákig 2013.03.01.
Lindab - A terménytárolóktól a sertéshizlaldákig A magyar agrár- és élelmiszertermelés minden problémája ellenére még ma is exportképes ágazatunk, amelyben jelentős potenciál rejlik. Fejlesztésének igénye a természeti adottságok, és szakmai tudás mellett a legmodernebb technológiák alkalmazását is feltételezi.
A Lindab sport- és tornacsarnokai megmozgatják az építtetők fantáziáját 2013.02.04.
Lindab - A Lindab sport- és tornacsarnokai megmozgatják az építtetők fantáziáját A sportcsarnok egy település vagy városrész életében olyan kitüntetett központi tér, amely eredendő feladatán túl számos szociális, kulturális, rekreációs és szórakoztató tevékenység helyszíneként jelentős hatást gyakorol a helyi társadalom identitásának formálására. Egyik alapvető funkciója mégis a felnövekvő nemzedék egészségének megőrzésére, állóképességének javítására irányuló, állami szinten törvényben is megfogalmazott célokat szolgálja.
Klasszikus és patinás templomtetők modern technológiával 2012.10.25.
Lindab - Klasszikus és patinás templomtetők modern technológiával A templomok és középületek fémtetőinek felújításával kapcsolatos tapasztalataikról beszélgettünk Lindab bádogosmesterekkel

Középületeink sorában talán a templomok gyakorolják a legerősebb vizuális hatást építészeti környezetükre. Megjelenésükkel alapvetően meghatározhatják egy városnegyed hangulatát, a falusi templom tornya pedig már messziről uralhatja a tájképet.
Lindab szendvicspanel csarnok referencia -
ContiTech Csarnok
2012.10.24.
Lindab - Lindab szendvicspanel csarnok referencia - <br>ContiTech Csarnok Interjú Urbán Péterrel, az UTI Kft. igazgatójával

A ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft, a Continental magyarországi leányvállalata két ütemben összesen 3500 m2 csarnokot épít meglévő telephelye szomszédságában. A beruházásnak köszönhetően Vácott jön létre Közép-Európa egyik legnagyobb üzemanyag csövet gyártó és összeszerelő csarnoka. A kivitelező UTI Kft. igazgatójával, Urbán Péterrel beszélgettünk.
Lindab SBS és ArchiCAD tervezői nap 2012.10.02.
Lindab - Lindab SBS és ArchiCAD tervezői nap Különleges tervezői szakmai nap a Lindabnál

Tudjon meg mindent a Lindab könnyűszerkezetes építkezésről, ismerje meg az előnyöket, lehetőségeket, felhasználási piaci lehetőségeket velünk közösen.
Raktár, üzem, iroda, üzlet és egyéb épület Lindab könnyűszerkezettel 2012.09.19.
Lindab - Raktár, üzem, iroda, üzlet és egyéb épület Lindab könnyűszerkezettel Egyre népszerűbbek Magyarországon a Lindab fejlesztésének, az SBS rendszernek az alkalmazása által megvalósult ?mini? csarnokok, amelyek a gazdasági, illetve a magánélet legkülönbözőbb funkcióinak kiszolgálására alkalmasak.
Komoly egészségkárosodással fenyegetnek elöregedő palatetőink! 2012.07.05.
Lindab - Komoly egészségkárosodással fenyegetnek elöregedő palatetőink! A ’90-es évek óta ismert az azbeszt egészségkárosító, rákkeltő hatása, de egészen a 80-as évekig a szocializmus egyik legelterjedtebb tetőfedési anyaga volt az akár 20-32 százalék azbesztet is tartalmazó tetőpala. A mai napig több százezer családi és lakóházat, valamint legalább ugyanennyi ipari és mezőgazdasági épületet fed palatető. Mivel a pala csak sérülés - törés, repedés - esetén veszélyes, a baj megelőzése érdekében érdemes időben a még sérülésmentes tetők környezeti terhelését megszüntetve akár bontás nélkül új, minőségi, hosszú távon biztonságot nyújtó tetőt kiépíteni - hívja fel a figyelmet a Lindab.
Felújítás a Lindabbal - Nyereményjáték és speciális ajánlat 2012.06.28.
Lindab - Felújítás a Lindabbal - Nyereményjáték és speciális ajánlat A Lindab Kft. 2012. július 1-től elindítja 3 hónapos TETŐNYERŐ Felújítási Nyereményjátékát, amelyre mindenki nevezhet, aki új tetőt szeretne! Ezzel egy időben meghirdeti Speciális Felújítási Akcióját!

Ha Ön most éppen felújít, épít vagy tervezi, hogy felújítja házát, épületét, nevezzen és nyerjen! A játékban a magánépítkezők mellett, tetőfedő, bádogos szakemberek, kivitelezők vehetnek részt, akik aktuális munkáikhoz nyerhetik meg a Lindab tetőt! Havonta kerül kisorsolásra egy Lindab nyereménytető 500 000 Ft értékben!
A Lindab felújítási, tetőfedő, fal- és szerkezeti megoldásai 2012.06.28.
Lindab - A Lindab felújítási, tetőfedő, fal- és szerkezeti megoldásai Mert amit az épülettulajdonosok csak sejtettek, tudniillik, hogy az a sokat emlegetett jövő egyszer csak elérkezik, az épület felújításra szorul.

Számos felújítási ok, esetleg meglévő funkcionális, műszaki probléma indokolhatja, hogy a felújítás megkezdése mellett döntsünk. A Lindab termékek, könnyűszerkezetes megoldások, komplett rendszerek széleskörű megoldást nyújtanak felújításokhoz minden épület típus és tetőtípus esetében, tekintse át melyik termék és alkalmazás miért előnyös, és mitől lehet megoldás akár az Ön számára is.
PLX Premium - új alapanyag, új termék a Lindabtól 2012.05.29.
Lindab - PLX Premium - új alapanyag, új termék a Lindabtól Az elegáns, exkluzív Lindab PLX síklemez termékcsalád optimális műszaki tulajdonságokkal rendelkező új terméke: PLX Premium

A modern családi házak fedésének kialakítását ma már nem csupán a funkció határozza meg. Az építészek által "ötödik homlokzatnak" is nevezett tetőfelület ugyanis az épület összképének meghatározó eleme. Tartós és esztétikus megvalósításában jelentős design és műszaki lehetőségeket biztosítanak a Lindab PLX, helyszínen korcolható svédacél síklemezek.
Új Lindab termékmegoldás ArchiCAD 15-höz 2012.04.24.
Lindab - Új Lindab termékmegoldás ArchiCAD 15-höz Az alkalmazás a csarnokrendszerek tervezéséhez szükséges minden elemet és rendszert tartalmaz, segítségével engedélyezési és kiviteli szintű tervek, látványtervek, valamint költségvetési kiírás szintű tételkimutatás készíthetők.

Regisztráció a megoldás letöltéséhez
Régebbi hírek:
















Austrotherm Betafence Bona Magyarország Bramac Creaton HELLA ÁNR Árnyékolástechnika
ISOVER Kling Leier Lindab Mediterrán novoferm
Rolla Stúdió Roto Elzett Schiedel VELUX Westag & Getalit Wienerberger
        Silka Ytong xella