Átadták a Model Home 2020 kísérleti
    program utolsó előtti, ötödik épületét,
    a CarbonLight Homes aktívházat
 
A napokban adták át az Egyesült Királyságbeli Rothwellben a CarbonLight Homes elnevezésű aktív-ikerházat. A csúcstechnológiával tervezett és kivitelezett épület az első olyan megvalósult projekt a szigetországban, mely megfelel a brit kormány zéró széndioxid-kibocsátás követelményeinek. A különleges ikerházat - amely a VELUX Cégcsoport Model Home 2020 kísérleti programjának ötödik aktívháza Európában - a július elején Londonban megrendezett Brit Otthonok Versenyén (British Homes Awards) az Építési Technológiák Innovációs Díjával (Innovation Award for Building Technology) tüntették ki.

A VELUX Cégcsoport a következő generáció épülettervezési elképzeléseit támogatva indította útjára 2009-ben Model Home 2020 elnevezésű kísérleti projektjét. A program során a Cégcsoport összesen hat, a fenntartható építkezés jegyében készülő házat épít fel partnerei segítségével Európában: az eddig elkészült kísérleti épületek között egyetemi épület, valamint újépítésű és felújított családi házak szerepelnek.

A most elkészült CarbonLight Homes (Széndioxid-semleges Otthonok) elnevezésű aktívház érdekessége, hogy az Egyesült Királyságban elterjedt környezettudatos építési projektek szokásával szemben ez az ikerház nem csupán prototípus, hanem valódi otthonként, több család számára készült. Éppen ezért a tervezők és kivitelezők kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy olyan épületegyüttest hozzanak létre, amelyben igazi élmény lakni: kényelmes, jelentősen javítja a benne élők életminőségét, ugyanakkor egyszerű felépíteni és megfizethető is.

Köztudott, hogy az emberek egészgégére és közérzetére jótékony hatással van a sok napfény és a friss levegő. A belső térben létrehozható természetes megvilágítás mértékét a "világítási tényezővel" (daylight factor) határozzák meg, mely százalékban fejezi ki, hogy a belső térben a külső fénymennyiség mekkora része érvényesül. Nagyon jól megvilágított térről beszélünk, ha a bevilágítási tényező eléri vagy meghaladja az 5%-ot. A CarbonLight Homes két lakását úgy alakították ki, hogy átlagosan legalább 5%-os világítási tényezővel rendelkezzen. Ez az érték háromszor akkora, mint az Egyesült Királyság "Fenntartható Otthonok Szabályrendszere" (Code of Sustainable Homes) című dokumentumban meghatározott szükséges világítási tényező.

Mint azt Tornóczky Mónika, a VELUX Magyarország Kft. építésze elmondta: "Az energiahatékonyság optimalizálásával, a napkollektorok és hőszivattyúk alkalmazásával sikerült a CarbonLight Homes lakások széndioxid-kibocsátását 70%-kal csökkenteni. A fennmaradó 30% megtakarítást úgy érik el, hogy az épület környezetében található lakóépületek energiahatékonyságát növelik meg a tető hőszigetelésével. A beruházás szén-dioxid egyenlegét így kívánják 0%-ra csökkenteni."

A kellemes beltéri klíma és friss levegő természetes és gépi szellőztetés útján is biztosított az ikerház mindkét lakásában: nyáron a friss levegő keringetésével és az ablakok nyitásával kellemes hűvös van a szobákban. A hideg évszakokban a napkollektoros fűtési igények egy innovatív gépi szellőztető rendszer segítségével, hővisszanyerés útján csökkenthetőek; a rendszer friss levegőt áramoltat az épületbe, és azt a konyhából és fürdőszobából nyert hő segítségével melegíti fel.

A CarbonLight Homes épületet július elején Londonban megrendezett Brit Otthonok Versenyén (British Homes Awards) az Építési Technológiák Innovációs Díjával (Innovation Award for Building Technology) tüntették ki.

 


Az aktívház koncepció
Az aktívház koncepció azon a vízión alapul, hogy egészségesebb, kényelmesebb épületek jöjjenek létre, melyek nincsenek negatív hatással a környezetünkre. Ez utóbbi többek között annak köszönhető, hogy több energiát termelnek, mint amennyit fogyasztanak, mert minden, a működésükhöz szükséges energiát saját maguk hoznak létre. Az aktívház koncepció egyik fontos eleme, hogy a belső klíma a bőséges napfénynek és friss levegőnek köszönhetően mindig megfelelő és egészséges feltételeket biztosít az épületben tartózkodóknak. További lényeges tényező, hogy pozitív hatással vannak a környezetre is a teljes élettartamuk folyamán. Aktívházak lehetnek új vagy felújított épületek, lakóházak, vagy középületek.

A Model Home 2020 program
A Model Home 2020 koncepció a VELUX Cégcsoport elképzelése a magas életminőséget kínáló, környezetbarát épületekről. A projekt a következő generáció épülettervezési - gyakran az aktívház elnevezéssel illetett - elképzeléseit támogatja. Lényege, hogy a VELUX Cégcsoport több partner közreműködésével hat, a fenntartható építkezés jegyében készülő házat épít fel 2009 és 2011 folyamán Dániában, Ausztriában, az Egyesült Királyságban, Németországban és Franciaországban, melyeket használat közben tesztel. Valamennyi épület három fő alapelv figyelembevételével készül, ezek: hatékony energetikai kialakítás, magas életminőség és minimális környezetre gyakorolt hatás. Mindegyik ház különböző éghajlati, kulturális és építészeti viszonyok között valósul meg, a helyszínt biztosító országok adottságai szerint. Az eddig megépült házak: Otthon egy életre (Home for life, Dánia), Zöld világítótorony (Green lighthouse, Dánia), Napfényház (Sunlighthouse, Ausztria), Fényaktív ház (LIchtaktiv House, Námetország), Széndioxid-semleges Otthonok (CarbonLight Homes, Nagy-Britannia). Az utolsó ház elkészülése őszre várható Franciaországban.

További információk:

www.velux.hu

Előző hírek:
Most 5000 Ft ajándék, ha VELUX tetőtéri ablakot vásárol! 2013.04.12.
Velux - Most 5000 Ft ajándék, ha VELUX tetőtéri ablakot vásárol! Akciós ajánlat a 2013. április 22. és május 15. között vásárolt GZL 1059, GGL 3059 vagy GGL 3073 típusú tetőtéri ablakokra.
Nyírfaiglu a svéd hegyekben - Környezetéhez illő étterem a sípálya mellett 2012.12.13.
Velux - Nyírfaiglu a svéd hegyekben - Környezetéhez illő étterem a sípálya mellett Hóval borított farönkök és iglu-forma a hegyoldalon - így illeszkedik a svéd téli tájhoz a Tusen étterem. A környezetéhez maximálisan alkalmazkodó épület egyszerre rendhagyó és hangulatos, külső és belső megjelenésével, valamint a gyönyörű kilátással méltán vált a síelők népszerű központjává. A lépcsősen elhelyezett VELUX tetőablakok adják az épület mintázatát, a különleges északi fény teljesen átjárhatja így az épületet.
Új menedékház épült a Mont Blanc-nál 3835 méter magasban 2012.12.07.
Velux - Új menedékház épült a Mont Blanc-nál 3835 méter magasban A Mont Blanc-on télen -40 °C körüli a hőmérséklet és több száz km/órás széllökésekkel is számolni kell. Ilyen extrém körülmények között épített be a VELUX Cégcsoport 9 munkatársa 12 hónap alatt 55 tetőtéri ablakot egy új menedékházba. A 3835 méter magasság csak helikopterrel volt megközelíthető. A nem mindennapi építkezés sikeresen zárult, az épület a 2013-as szezontól várja az alpinistákat.
Szoros kapcsolatban a természettel - társasház a Sváb-hegyen 2012.11.27.
Velux - Szoros kapcsolatban a természettel - társasház a Sváb-hegyen Építészek számára mindennapos kihívást jelenthet olyan épületek tervét elkészíteni, amelynek egyaránt alkalmazkodnia kell a funkcionalitás, az esztétika és a környezettudatos megvalósítás igényeihez. Már ez sem könnyű feladat, pláne, ha mindezek betartása mellett fontos szempont az is, hogy illeszkedjen az épület a környék jellegzetességeihez. Zöld környezetben, Budapest XII. kerületében, a Sváb-hegy oldalában készült el a négylakásos épület a T2.a Építész Iroda tervei alapján úgy, hogy megfeleljen a praktikus, tetszetős és energiatakarékos építészeti követelményeknek, miközben illik a környező házak stílusához is. A társasház tervezésére a megbízást Turányi Gábor és munkatársai kapták.
Bővítése után is a megszokott külsővel várja látogatóit Nagy-Britannia ikonikus épülete, a Hunsett Mill 2012.11.12.
Velux - Bővítése után is a megszokott külsővel várja látogatóit Nagy-Britannia ikonikus épülete, a Hunsett Mill Gyakori kérdés, hogy hozzá szabad-e nyúlni egy régi épülethez felújítás vagy szerkezetátalakítás céljából. Ha igen a válasz, hogyan történjen a beavatkozás úgy, hogy azzal ne változzon meg az épület megjelenése. A Hunsett Mill projekt kivitelezése során a táj szépségét és az épület stílusát is sikerült megőrizni, miközben egy szinte teljes mértékben független energia-háztartású épületegyüttessé bővült a kis vízimalom.
Arnold Schwarzenegger adta át Koppenhágában a világ legfenntarthatóbb projektjeinek járó elismeréseket 2012.10.19.
Velux - Arnold Schwarzenegger adta át Koppenhágában a világ legfenntarthatóbb projektjeinek járó elismeréseket Október 11-én a koppenhágai Dán Királyi Színházban több mint 1000 meghívott jelenlétében hirdette ki Arnold Schwarzenegger a Sustainia Díj 2012-es győztesét, a 6000 kenyai, Malawi-i, zambiai és dél-szudáni családnak megoldást nyújtó Indigo Pay-As-You-Go Solar technológiát. Továbbá a világ 100 legfenntarthatóbb épülete közé választották a VELUX Cégcsoport Model Home 2020 programjának 6 épületét is. A döntőbizottság tagjai Connie Hedegaard, az Európai Unió klímaváltozási biztosa, Gro Harlem Brundtland, Norvégia korábbi miniszterelnöke és Dr. Rajendra Pachauri, az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testület elnöke, Nobel-békedíjas kitüntetett voltak.
983 pályázó közül svájci hallgatók nyerték az építészhallgatóknak szóló, 10 000 eurós
Nemzetközi VELUX Díjat
2012.10.10.
Velux - 983 pályázó közül svájci hallgatók nyerték az építészhallgatóknak szóló, 10 000 eurós <br>Nemzetközi VELUX Díjat Négy nyertes és tíz "elismerésben részesült" pályázatot ünnepeltek a Nemzetközi VELUX Díj 2012-es átadóján október 4-én a portugáliai Portóban. Az első helyezést az ETH Zürich hallgatói nyerték "Resonance, memory" pályaművükkel.
Öt ok, amiért fontos, hogy természetes fényben ússzon lakásunk, munkaterünk 2012.07.12.
Velux - Öt ok, amiért fontos, hogy természetes  fényben ússzon lakásunk, munkaterünk Kedélyállapotunk, szervezetünk ellenállóképessége is múlhat a megfelelő minőségű világításon otthonunkban, irodánkban, hiszen életünk 90%-át falak között töltjük. Ma már bármilyen helyiségben élvezni tudjuk a természetes fény áldását, melynek ráadásul sem áramköltsége, sem környezetterhelő hatása nincs. Nem utolsó szempont, hogy kedvünk és a közérzetünk is javul tőle.
VELUX árnyékoló nyereményjáték! 2012.06.20.
Velux - VELUX árnyékoló nyereményjáték! Vásároljon bármilyen VELUX árnyékolót tetőtéri ablakára 2012. június 4-augusztus 5. között és nyerje vissza az árát! Minden 25. szerencsés vásárló részére a VELUX Magyarország visszafizeti az árnyékolók teljes árát!
VELUX Fény - Játék 2012.06.13.
Velux - VELUX Fény - Játék Az építészirodák számára meghirdetett VELUX Fény - Játék jelentkezési határidejét július 31-ig meghosszabbítottuk! Ne feledje el regisztrálni a még el nem készült terveit az értékes ajándékokért!

Az építésziroda minden olyan tervrajzzal eredményes lehet a játékban, amelyen nyitható tetőtéri ablak vagy fénycsatorna vagy hőszigetelt felülvilágító kupola vagy tetőbe integrált napkollektor van feltüntetve márkától és gyártmánytól függetlenül.
VELUX pénzvisszatérítéses tetőtéri ablak akció! 2012.05.08.
Velux - VELUX pénzvisszatérítéses tetőtéri ablak akció!

Vásároljon bármilyen VELUX tetőtéri ablakot 2012. április 30-június 3. között, és a vételárból darabonként 8000 Ft-ot a VELUX Magyarország Kft. visszafizet.
VELUX Fény - Játék 2012.04.11.
Velux - VELUX Fény - Játék

A VELUX Magyarország Kft. pontgyűjtő játékot hirdetett építészirodák számára, amelynek az építészek értékteremtő munkája képezi az alapját, és amelyet ajándékkal ismerünk el.
A koppenhágai egyetem aktívház elven működő hallgatói központja lett Dánia első, LEED minősítést elnyert
széndioxid-semleges középülete
2012.04.04.
Velux - A koppenhágai egyetem aktívház elven működő hallgatói központja lett Dánia első, LEED minősítést elnyert <br>
								széndioxid-semleges középülete Dániában elsőként nyerte el középület a fenntarthatóan működő épületek osztályozására világszerte alkalmazott LEED minősítést. Az aktívház koncepció szerint működő egyetemi épület a VELUX Cégcsoport által indított Model Home 2020 nevet viselő kísérletsorozat második elemeként készült el két évvel ezelőtt. A "Zöld Világítótorony" kiemelkedő működésével a LEED arany fokozatú minősítését szerezte meg. A következő cél az idei évben bevezetésre kerülő új, a fenntartható munkakörnyezetre, irodaépületekre vonatkozó minősítési rendszer, a DGNB Dánia elnyerése.
VELUX redőnyök - magas minőség, hosszú élettartam, megújult külső 2012.03.13.
Velux - VELUX redőnyök - magas minőség, hosszú élettartam, megújult külső A vásárlói igények változásait követve a VELUX Cégcsoport kifejlesztette a tetőtéri ablakokra szerelhető redőnyök új generációját, mely idén májustól kerül forgalomba. A szinte teljesen megújult redőnyök letisztult formatervezésükért 2012-ben elnyerték a világon az egyik legjelentősebb dizájn és innovációs iF-díjat.
Legyen ragasztott üvegezés minden fej feletti tetőtéri ablakban! 2011.09.14.
Velux - Legyen ragasztott üvegezés minden fej feletti tetőtéri ablakban! Tetőtéri ablakok esetében ma már a külső edzett üvegréteg "alapfelszereltség", amely ellenáll akár a legerősebb jégesőnek is, vagy biztonsági besorolása alapján még az illetéktelen behatolást is képes megakadályozni (bár a tetőtéri ablakokon keresztül történő betöréseknek elenyésző a száma). A VELUX Cégcsoport arra is hangsúlyt helyezett üvegválasztékának fejlesztésekor, hogy olyan megoldást is kínáljon, ahol a belső üvegréteg is maximális biztonságot nyújt a tetőtérben tartózkodóknak váratlan törésekkor.
Régebbi hírek:
















Austrotherm Betafence Bona Magyarország Bramac Creaton HELLA ÁNR Árnyékolástechnika
ISOVER Kling Leier Lindab Mediterrán novoferm
Rolla Stúdió Roto Elzett Schiedel VELUX Westag & Getalit Wienerberger
        Silka Ytong xella