Leier Bravúros első helyezett a Leier milliós ötletpályázatán

A cég a jövő építészgenerációjának írt ki tervezői pályázatot


Lezárult a Leier Hungária Kft. országos ötletpályázata, amelyet hazai felsőoktatási intézményekben tanuló építészhallgatók számára írtak ki. A pályázatra maximum háromfős csapatok jelentkezését várták, akik 2014. november 21-ig küldhették be munkáikat, három különböző kategóriában. A beérkezett terveket a Leier szakértő gárdája bírálta el, és ítélte oda az összesen 1 050 000 forint értékű pénznyereményt a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó tervezőcsapatoknak. A Leier számára kiemelten fontos a már építészként dolgozó szakemberek folyamatos képzése, valamint a leendő tervezők oktatásában és ösztönzésében való aktív részvétel.




A Leier Hungária Kft. régóta elkötelezett a magas színvonalú szakemberképzés iránt. A cég az elmúlt években már több ezer szakembernek és hallgatónak biztosított képzést, ezzel mélyítve tudásukat, segítve mindennapi munkájukat, vagy a jövőbeni minél könnyebb elhelyezkedésüket.

A Leier célja a Hallgatói Ötletpályázattal az volt, hogy az egyetemen megszerzett elméleti tudást a diákok a való életből vett konkrét feladaton keresztül próbálhassák ki, ezáltal pedig hasznos tapasztalatra tegyenek szert, mielőtt kikerülnének a munkaerőpiacra. A különösen nagy összegű pénzjutalommal szerették volna ösztönözni a hallgatókat, hogy az amúgy nagy mennyiségű iskolai feladatok és vizsgák mellett, szánjanak időt a pályázaton való induláshoz szükséges plusz munka elvégzésére is.

A pályázatra három kategóriában várták a fiatal építészek terveit, mely kategóriák mindegyike különböző családi élethelyzetek által támasztott igényeknek felelt meg. Bírálási szempont volt továbbá az energia- és költséghatékonyság, az esztétikai megvalósítás és nem utolsó sorban a Leier termékek minél szélesebb körű felhasználása. A győztes csapat munkája roppant bravúros módon egyetlen házban felelt meg mindhárom kategóriában támasztott igényeknek. Itt valóban a 3 az 1-ben elve érvényesült, emellett az épület teljes egészében felépíthető Leier anyagokból. A nyertes pályázat mellett megosztott megvételre választották ki két másik csapat tervét, amivel az építész szakzsargonban a helyezést nem kapott, viszont kiemelt munkákat szokták jelölni. A megvételben részesített két pályamű esetében a többi dolgozattal szemben az adott okot a megkülönböztetett figyelemre, hogy a tervek tartalmaztak több olyan figyelemreméltó elemet, amely a többi nem díjazott pályaműnél nem volt fellelhető.

"A Leiernél mindig előre tekintünk és keressük a lehetőségeket a fejlődésre. Éppen ezért különös figyelmet fordítunk az építészhallgatók képzésében való részvételre, illetve a fiatalok ösztönzésére, hogy mélyítsék tudásukat és szerezzenek minél több szakmai tapasztalatot. A Hallgatói Ötletpályázat egy nagyszerű eszköz minderre, hiszen valós élethelyzetben kell számot adniuk megszerzett tudásukról"- mondta el Németh Norbert, a Leier cégcsoport építésze, a bíráló bizottság tagja.

"Nagyon sokat jelent számunkra, hogy az iskolán kívül is megmérethettük tudásunkat, nem is beszélve az elnyert pénzjutalomról. Nagyon örülünk a győzelemnek, ami saját és egyetemünk sikere is egyben. Igyekeztünk kitűnni a mezőnyből azzal, hogy egy házon belül egyesítjük mindhárom kategória kritériumait, ami különösen nagy kihívást jelentett számunkra, ám kétségkívül megérte. Mindenkit bíztatnánk a hasonló pályázatokon való részvételre, hiszen minden alkalom, amikor kipróbálhatjuk tudásunkat, rengeteg hasznos információval gazdagodunk, az eredménytől függetlenül" - nyilatkozta Sőrés Gergő Bence a Debreceni Műszaki Egyetem hallgatója, a győztes csapat tagja.



További információt a Leier cégcsoportról és termékeiről a www.leier.hu oldalon talál.






Cégtörténet


CÉGTÖRTÉNET - LEIER

A Leier: Családi vállalkozásból dinamikusan fejlődő, nemzetközi vállalatbirodalom

A Leier cégcsoport első vállalkozását 1965-ben, a burgenlandi Horitschonban hozta létre Michael Leier. Az 1970-től döntően a betoniparban és építőiparban tevékenykedő társaság napjainkra a nemzetközi piac több üzletágában is sikeresen tevékenykedő, dinamikusan fejlődő vállalatbirodalommá vált, amely hat országban (Ausztriában, Magyarországon, Lengyelországban, Szlovákiában, Romániában és Horvátországban) 37 működő telephellyel rendelkezik, 2000 alkalmazottat foglalkoztat, és mintegy 200 millió eurós (60 milliárd forintos) éves forgalmat bonyolít.

A cégcsoport kilenc hazai építőanyag gyárával a magyar szerkezeti építőanyag-gyártás meghatározó szereplőjévé vált az évek során. Az építőanyag gyártás mellett ingatlanfejlesztéssel, továbbá autó-kereskedelemmel és környezetbarát elektromos járművek forgalmazásával is foglalkozó Leier cégcsoport, Magyarországon 2013-ban közel 30 milliárd Ft bruttó forgalmat bonyolított, és ezer fő részére biztosít munkahelyet.

További részletek: www.leier.hu



    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information