Ezért ásítoznak a gyerekek az iskolapadban

A német Fraunhofer Institute for Building Physics IBP kutatási intézet tanulmányából kiderült, hogy az elmúlt években történt fejlesztések ellenére az európai iskolaépületek jelentős része továbbra sem biztosítja a tanuláshoz szükséges optimális beltéri környezetet. A VELUX Cégcsoport szakértői szerint az érdemi változáshoz sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni az egészséges beltéri klímára az iskolaépületek tervezésénél és felújításánál.




A több mint 200 tudományos értekezés eredményeit összegző tanulmány szerint Európa mintegy 95 millió diákjának jelentős hányada olyan osztálytermekben tanul, ahol túl magas a levegő szén-dioxid tartalma, és nem megfelelő a természetes fény mennyisége. Bár vannak olyan intézmények, ahol a szén-dioxid szint az ajánlott 1000-2000 ppm (ppm = milliomod térfogatrész) között mozog, sok iskolában meghaladja a 2000-t, sőt, egyes esetekben a 6000-t is. Ráadásul számos osztályterem még a minimálisan ajánlott 3-5%-os bevilágítási tényezőt sem éri el.



Megfelelő beltéri klímában jobbak a gyerekek eredményei

A tanulmány részletesen kitért arra is, hogyan hat az optimális beltéri környezet a diákok tanulási képességére. A kutatók vizsgálatai szerint a megfelelő szellőzés, és így az alacsony szén-dioxid szint, valamint a beáramló természetes fény mennyiségének növelése jótékonyan hat a diákok teljesítményére. A napfényes, friss levegőjű tanteremben ülő gyerekek gyorsabban teljesítenek, jobb a koncentrációs képességük, és kevesebb a hiányzás is. Mindössze a friss levegő mennyiségének növelésével a diákok feladatmegoldási sebessége 15%-kal növelhető.

Prof. Dr. Gunnar Grün, a Fraunhofer IBP vezető kutatója elmondta: "A tanulmányunk bebizonyította, hogy az iskolák beltéri klímája, vagyis a természetes fény mennyisége és a levegő frissessége, nagyban befolyásolja a gyerekek tanulási képességét. Sajnálatos, hogy az európai iskolák többsége nem biztosítja az optimális környezetet a gyerekeknek, de bízunk benne, hogy tanulmányunk eredményeinek ismeretében a helyi hatóságok megteszik a szükséges lépéseket."



A hatékonyabb tanulás ugyanakkor nem csak a fiatalok fejlődése és egészsége szempontjából lényeges. Az európai országok oktatási szintjének ún. PISA (nemzetközi tanulói teljesítménymérés program) tesztpontszámok alapján történő összehasonlításával ugyanis kimutatható, hogy a jobb oktatási eredmények összefüggésben vannak az adott ország feltételes gazdasági növekedésével is. A tanulmányból így kiderült az is, hogy a diákok teljesítményének 2,8%-os növekedése 6,7-9,5%-os feltételes gazdasági növekedést eredményez (az egy főre jutó GDP alapján).



Így javítható az iskolák beltéri környezete

A tanulmány több javaslatot tesz az iskolák beltéri klímájának javítására. Mivel a legtöbb európai iskola tervezése a természetes szellőzés elve mentén történt, a tanórák alatt gyakrabban kellene ablakot nyitni. A mesterséges szellőzés - például programozható ablakok segítségével -, ugyanakkor szintén biztosíthatja a levegő optimális minőségét anélkül, hogy megszakítaná a tanórát. Az automata rendszer folyamatosan ellenőrzi a terem páratartalmát, szén-dioxid szintjét és hőmérsékletét, és ha friss levegőre van szükség, akkor automatikusan kinyílik. A hibrid szellőztető rendszerek - mint például a ventilátorral segített természetes szellőzők - is jó alternatívák, amelyek a mechanikus és a természetes szellőzés előnyeit kombinálják. A tanulmány javasolja továbbá tetőablakok beépítését, amelyek 50%-kal több természetes fényt engednek a termekbe.



A VELUX Cégcsoport felújítási projektjei a Langebjerg Iskolában és az Endrup Iskolában tökéletes példái annak, hogyan formálja a tanulási környezetet a több természetes fény és a friss levegő. A Langebjerg Iskolában például a tanárok kifejezetten értékelték a VELUX INTEGRA® tetőablakok beépítését, mivel a szellőzés a terem felső légterében történik, így a huzat nem zavarja az órákat, ahogy az gyakori a homlokzati ablakok esetében. A vállalat szakemberei szerint bár a tetősíkablakok beépítésének lehetőségét befolyásolja a tetőzet állapota, a munkálatok nem kívánnak drasztikus szerkezeti átalakítást, és hosszú távon hozzájárulhatnak a fenntartási költségek csökkentéséhez is. Mivel a tetőablakokon keresztül természetes fény juthat a tantermekbe, így csökken a mesterséges világítási igény, és a korszerű nyílászárók hozzájárulhatnak az épület jobb hőszigetelőképességéhez.

A VELUX Cégcsoport felújítási projektjeiről bővebb információt talál angol nyelven a következő linken: www.velux.com/health/schools

www.velux.hu


A VELUX Cégcsoportról


A VELUX Cégcsoport küldetése immár majdnem 75 éve, hogy jobb lakókörnyezetet teremtsen a tetőn keresztül érkező napfénnyel és friss levegővel. Termékprogramja tetőtéri ablakok és lapostetős házakra készült megoldások széles skáláját fedi le. A vállalat számos árnyékolót és távvezérlő elemeket is gyárt. A VELUX Cégcsoport a világ mintegy 40 országában képviselteti magát értékesítési vállalattal, 11 országban pedig termék-gyártás is folyik. Megközelítően 10.000 alkalmazottat foglalkoztat, és a VKR Holding A/S tulajdonát képezi. A VKR Holding A/S korlátolt felelősségű társaság, amely alapítványok és az alapító család 100%-os tulajdonában van. További részletek: www.velux.hu



2016.09.02.

VELUX HírekVELUX csomópontokVELUX ÁrjegyzékVELUX ProspektusokVELUX Kereskedő partnerekVELUX Termékek


Kapcsolodó termékek:
 
Hirdetés
Velux hírek:


    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information