802 pályaművet értékelhet az építészhallgatóknak szóló Nemzetközi VELUX Díj zsűrije
54 országból 802 pályázat érkezett a 2014. évi Nemzetközi VELUX Díjra. A szervezők olyan innovatív megoldásokat vártak idén is "A jövő fényforrása" témájú pályázatra, amelyek újraértelmezik a napfény építészetben betöltött szerepét. A világhírű szakemberekből álló zsűri június 16-17-én választja ki a 10.000, illetve 5000 eurós pénzdíjakban, illetve elismerő oklevélben részesülő ötleteket.




"A beérkezett pályaművek óriási száma azt bizonyítja, hogy a természetes fény építőelemként történő használata egyre nagyobb jelentőséggel bír az építészetben. A napfény életünk minden területére kihat: az épített környezettől kezdve a belső biológiai óránkon át, egészen a testünkben zajló sejtanyagcseréig. Arra számítunk, hogy a természetes fény alkalmazásának számos innovatív módjával találkozunk majd a 802 projekt értékelése során" - mondta Per Arnold Andersen, a VELUX Cégcsoport napfénnyel, energiával és beltéri klímával foglalkozó tudásközpontjának vezetője, a zsűri tagja.

A zsűri június 16-17-én értékeli a pályázatokat és dönt a pénzdíjas nyertesekről, valamint az elismerő oklevélben részesülők számáról. A Nemzetközi VELUX Díj fennállásának tizedik évfordulója alkalmából idén mindazok az elismert építészek és oktatók is tagjai a bíráló bizottságnak, akik az elmúlt években részt vettek a 2004-ben első alkalommal meghirdetett pályázat lebonyolításában. A zsűri tagjai az amerikai Craig Dykers, a Snøhetta egyik alapítója, Roísín Heneghan, a Heneghan Pan társalapítója Írországból, Magda Mostada, a kairói Amerikai Egyetem építészetet oktató professzora; Catherine Slessor, a brit Architectural Review szerkesztője és Per Arnold Andersen, a VELUX Cégcsoport képviselője Dániából.

A verseny eredményét a bécsi Semperdepot-ban hirdetik ki 2014. október 30-án. A nyertesek és a felkészítő tanáraik között összesen 30.000 euró pénzösszeget osztanak szét, a díjazottakat és a projektjeiket továbbá az Architectural Review is bemutatja. Az eredményhirdetést követően az összes beküldött projektmunka megtekinthető lesz a Nemzetközi VELUX Díj weboldalán, az iva.velux.com oldalon.

HÁTTÉRINFORMÁCIÓ

A díjról

  1. A VELUX Cégcsoport 2013. szeptember 2-án hirdette meg a 2004 óta kétévente kiírásra kerülő Nemzetközi VELUX Díjat építészhallgatók számára. A pályázatra leadott megoldások kisebb terekben vagy nagyobb városi kontextusban, de akár elvont fogalomként vagy valamely kísérlet keretében is feldolgozhatják a témát.
  2. A Nemzetközi VELUX Díj 2014-ben ünnepli 10. évfordulóját. A pályázat mára jelentős szakmai eseménnyé vált, amely nagyszámú építészhallgatót vonz a világ minden tájáról.
  3. A pályázatra a világ bármely országából jelentkezhetnek a hallgatók. Az - akár egyéni, akár csoportos - nevezéshez egy építész tanár támogatása is szükséges.
  4. A zsűri nemzetközileg elismert építészekből, építőipari szakemberekből és tanárokból áll, akiket az Építészek Nemzetközi Szövetségével szoros együttműködésben választottak ki.
  5. A díj összértéke 30 ezer euró. A zsűri több díjat és elismerést ad át. Az októberi eredményhirdetést követően a pályamunkákat az iva.velux.com oldalon teszik közzé.
  6. 2004 óta 3157 pályamunkát neveztek a versenyre. A világ minden tájáról beérkező pályázatok között városi kontextusra szabott és kisebb építészeti megoldások egyaránt szerepeltek. A pályázók közül volt, aki az érzékelés tárgyát képező jelenségeket dolgozta fel absztrakt módon, mások épületek vagy épület részletek aprólékosan kidolgozott tervével jelentkeztek.
  7. További információ és az aktuális hírek elérhetők iva.velux.com weboldalon valamint a díj Facebook oldalán: www.facebook.com/Internationalveluxaward.


www.velux.hu


A VELUX Magyarország Kft-ről


A VELUX az építőanyag-ipar egyik vezető világmárkája és vállalata, amely kínálatát közel 40 országban értékesíti. A cégcsoport 11 országban rendelkezik gyártóegységekkel, közöttük Magyarországon, Fertődön, amely a régió egyik legnagyobb munkaadója. A VELUX Magyarország Kft. 1986 óta van jelen a hazai piacon - a 300 legnagyobb profitú vállalat egyike. Piacvezetőként élen jár az innovatív, ugyanakkor energiatakarékos és környezetbarát termékek bevezetése terén. A cég célja, hogy termékeivel - melyek a tetőn keresztül természetes fénnyel és friss levegővel látják el az épületeket - minőségi lakóterek és munkahelyek jöjjenek létre, újításain keresztül lehetővé téve azok energiagazdaságos kialakítását is.

A VELUX Cégcsoportról
A VELUX Cégcsoport küldetése, hogy jobb lakókörnyezetet teremtsen a tetőn keresztül érkező napfénnyel és friss levegővel. Termékprogramja tetőtéri ablakok és lapostetős házakra készült megoldások széles skáláját fedi le. A vállalat számos árnyékolót, beépítőterméket és távvezérlő elemeket, valamint a tetőbe integrálható napkollektorokat is gyárt. A VELUX Cégcsoport a világ mintegy 40 országában képviselteti magát értékesítési vállalattal, 11 országban pedig termékgyártás is folyik. Megközelítően 10.000 alkalmazottat foglalkoztat, és a VKR Holding A/S tulajdonát képezi. A VKR Holding A/S korlátolt felelősségű társaság, amely alapítványok és az alapító család 100 %-os tulajdonában van.

További részletek: www.velux.hu





    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information