Rendezett, napfényes és kreativitást ösztönző gyerekszobák iskolakezdésre - 5 tipp szülőknek
Míg a gyereknek a nyári szünidő a kikapcsolódás ideje, sok szülő most valósítja meg a gyerekszoba felkészítését az iskolai hétköznapokra. Újragondolva a gyerekszoba berendezését, többfunkciós térben érdemes gondolkodni. A játékon és a pihenésen túl a gyerekek kuckójának kialakítása az otthoni tanulás hatékonyságát is befolyásolja. A tetőtér szakértője, a VELUX vállalat 5 fő tervezési szempontra hívja fel a figyelmet.


A gyerekek általában vidám és kedves berendezési tárgyakra, színes terekre vágynak, és hogy egyéni ízlésükre szabhassák saját kis birodalmukat. Ez sokszor kihívás elé állítja a szülőket, akik szeretnék teljesíteni a gyerekeik kívánságait, ugyanakkor szem előtt kell tartaniuk a szoba használhatóságát, és hogy az küllemében igazodjon az otthon egészének stílusához. A VELUX cég e kérdésekben nyújt segítséget 5 hasznos tanáccsal.



1.Teremts zónákat a gyerekszobában, megkönnyítve a váltást a játék, a tanulás és a pihenés között.

A gyerekszoba az otthonok többségében egyszerre színhelye a pihentető alvásnak, a fantáziadús játéknak és a tanulásnak. E fő tevékenységeknek érdemes külön részeket kialakítani, amely történhet festékkel, tapétával, szőnyeggel vagy textilekkel. A tetőtéri ablakokon elhelyezett árnyékolók összekapcsolják mindhárom funkciót. A VELUX Cégcsoport a Disney-vel fogott össze, hogy a legkisebbek birodalmába varázsoljon olyan klasszikus mesehősöket, akikkel a gyerekek az alvás ideje alatt nem érzik magukat egyedül a szobában, játék közben kedves társaságra lelnek, leckeírás alatt pedig barátságos és kreativitást ösztönző környezetben lehetnek.

2. Helyezz el a szobában a gyerekek számára is elérhető és kezelhető tárolórendszereket.

Ha rend van a szobában, akkor a tanulásra való koncentráció is könnyebben megy. A rendezetlenség felszámolásával egyidejűleg a szoba is nyitottabb hatást fog kelteni. A méreteiben és funkcióiban jól megválasztott praktikus tárolórendszerek a gyerekeket is jobban ráveszik a rendrakásra és a rend megtartására. Az iskolakezdés közeledtével még fontosabb, hogy a gyerekek harmonikus, jól szervezett környezetben készülhessenek fel az őket érő kihívásokra.

3. Vigyél energiát a hétköznapokba természetes fénnyel

A természetes fény jelenléte jelentősen befolyásolja a gyerekek koncentrációs képességét, ezért is lényeges, hogy kellő figyelmet szenteljünk a szobába áramló fény mennyiségének és eloszlásának. A tanévkezdéssel a gyerekeknek muszáj visszaszokniuk az iskolai napirendbe, szervezetüknek fel kell készülnie a fokozott terhelésre. A napfény energizáló hatása tudományosan igazolt: a természetes fény segít, hogy frissen kezdjék a napot. A nyugodt pihenéshez, a házi feladat elkészítéséhez ugyanakkor nélkülözhetetlen a részleges vagy a teljes fényzárás.

A mesterséges világítás megtervezésekor is arra érdemes törekednünk, hogy az a megfelelő pontokon elhelyezve, minél természetesebb hangulatot kölcsönözzön a térnek. A mennyezeti fényforrás otthonos és világos környezetet teremt, ezzel szemben az ágy mellé felszerelt olvasólámpa meghitt, pihentető hangulatot varázsol a szobába. Az asztali lámpa télen nélkülözhetetlen a házi feladat elkészítéséhez, míg az apró jelzőfények növelhetik a kicsik éjszakai komfortérzetét, hogyha segítenek a fürdőszobához vezető út megtalálásában.



4. Szabályozd a fényt árnyékolókkal

A pihentető alvás egyik alapfeltétele a megfelelően elsötétített hálószoba. A Disney & VELUX Álomkollekció 100%-os fényzáró rolóival könnyedén kizárható a beszűrődő nappali vagy éjjeli fény, mintától és színtől függetlenül.

5. Vedd körül gyermekedet a kedvenc mesehőseivel, mert kreativitásra ösztönöznek, ugyanakkor nyugodt, barátságos környezetet teremtenek az alváshoz

A gyerekek kedvenc mesehősei serkentik a képzelőerőt, színesebbé teszik a játékot, és nem utolsó sorban barátságos, szerethető hangulatot varázsolnak. A Disney & VELUX Álomkollekció hat Disney mesehőse - Micimackó, Bambi, Minnie, Mickey, Disney Hercegnő, Repcsik - most még egyszerűbbé teszi a kívánt hatás elérését. A fényzáró rolók élénk, színes és finomabb, pasztelles változatokban is rendelkezésre állnak. A központi motívumokat a különböző VELUX tetőtéri ablakméretekhez igazították, így minden térben ugyanazt a vizuális élményt nyújtják.

www.velux.hu


A VELUX Magyarország Kft-ről


A VELUX az építőanyag-ipar egyik vezető világmárkája és vállalata, amely kínálatát közel 40 országban értékesíti. A cégcsoport 11 országban rendelkezik gyártóegységekkel, közöttük Magyarországon, Fertődön, amely a régió egyik legnagyobb munkaadója. A VELUX Magyarország Kft. 1986 óta van jelen a hazai piacon - a 300 legnagyobb profitú vállalat egyike. Piacvezetőként élen jár az innovatív, ugyanakkor energiatakarékos és környezetbarát termékek bevezetése terén. A cég célja, hogy termékeivel - melyek a tetőn keresztül természetes fénnyel és friss levegővel látják el az épületeket - minőségi lakóterek és munkahelyek jöjjenek létre, újításain keresztül lehetővé téve azok energiagazdaságos kialakítását is.

A VELUX Cégcsoportról
A VELUX Cégcsoport küldetése, hogy jobb lakókörnyezetet teremtsen a tetőn keresztül érkező napfénnyel és friss levegővel. Termékprogramja tetőtéri ablakok és lapostetős házakra készült megoldások széles skáláját fedi le. A vállalat számos árnyékolót, beépítőterméket és távvezérlő elemeket, valamint a tetőbe integrálható napkollektorokat is gyárt. A VELUX Cégcsoport a világ mintegy 40 országában képviselteti magát értékesítési vállalattal, 11 országban pedig termékgyártás is folyik. Megközelítően 10.000 alkalmazottat foglalkoztat, és a VKR Holding A/S tulajdonát képezi. A VKR Holding A/S korlátolt felelősségű társaság, amely alapítványok és az alapító család 100 %-os tulajdonában van.

További részletek: www.velux.hu





    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information