Padlásból Tetőtér pályázat lakótér-bővítést tervező családoknak


A VELUX Magyarország Kft. 5 millió forinttal támogatja egy családi ház tetőterének lakhatóvá tételét

2015. április 12-ig lehet jelentkezni a VELUX Magyarország Kft. Padlásból Tetőtér elnevezésű pályázatára, amelyre magyarországi városban, önálló, 1990 előtt épült családi házban, egy vagy több gyermekkel élő családok jelentkezését várják. A pályázat célja, hogy a tetőtéri ablakokat gyártó vállalat minta tetőtér-beépítést valósítson meg egy magyar család részvételével.


Egy családi ház üres padlásterének lakhatóvá tétele sok magyar család számára jelenthet gazdaságosabb és egyszerűbb megoldást a lakótér bővítésére, mint nagyobb ház vásárlása vagy a jelenlegi épület alapterületének növelése. A VELUX Magyarország Kft. most számszerű eredményekkel kívánja bizonyítani, hogy mennyivel éri meg jobban a padlást lakóhellyé változtatni, mint más otthon-bővítési megoldást választani.

A vállalat ezért is döntött úgy, hogy egy magyar család bevonásával egy családi házban minta tetőtér-beépítést valósít meg. A projektben részt vevő családot pályázat útján választják ki, amelyre mindazon egy vagy több gyermekkel élő családok jelentkezhetnek, akik magyarországi városban, önálló, 1990 előtt épült családi házban élnek, és megfelelnek a pályázat minden követelményének.*

A pályázatra április 12-ig jelentkezhetnek az érdeklődők. A nyertes családot a zsűri a pályázati dokumentációban elvárt információk és további feltételek alapján választja ki, legkésőbb 2015. április 17-ig. A tetőtér-beépítés megvalósítását a pályázatot kiíró VELUX Magyarország Kft. 5 millió forint felajánlásával támogatja.

A VELUX Magyarország Kft. a padlástér-hasznosítás tervezését és kivitelezését minden egyes fázisban nyomon követi és dokumentálja. Statikus, építész, energiatanúsító, értékbecslő, kivitelező és lakberendező szakemberek bevonásával kívánja feltérképezni a tetőtér kialakításának teljes folyamatát. A cél, hogy összehasonlíthassák a folyamat időigényét, bonyolultságát vagy épp egyszerűségét, valamint költségigényét egy nagyobb ház vásárlásával vagy a meglévő alapterület bővítésével. A cég így választ kaphat továbbá arra a kérdésre is, hogy mennyivel nő a családi ház értéke, ha a padlástér is lakható.

A kivitelezés várhatóan 2015 őszén valósul meg, az eredményeket az elemzések után teszik közzé.

*A pályázat feltételeiről részletes tájékoztatást a www.velux.hu weboldalon kaphatnak az érdeklődők.





www.velux.hu


A VELUX Magyarország Kft-ről


A VELUX az építőanyag-ipar egyik vezető világmárkája és vállalata, amely kínálatát közel 40 országban értékesíti. A cégcsoport 11 országban rendelkezik gyártóegységekkel, közöttük Magyarországon, Fertődön, amely a régió egyik legnagyobb munkaadója. A VELUX Magyarország Kft. 1986 óta van jelen a hazai piacon - a 300 legnagyobb profitú vállalat egyike. Piacvezetőként élen jár az innovatív, ugyanakkor energiatakarékos és környezetbarát termékek bevezetése terén. A cég célja, hogy termékeivel - melyek a tetőn keresztül természetes fénnyel és friss levegővel látják el az épületeket - minőségi lakóterek és munkahelyek jöjjenek létre, újításain keresztül lehetővé téve azok energiagazdaságos kialakítását is.

A VELUX Cégcsoportról
A VELUX Cégcsoport küldetése, hogy jobb lakókörnyezetet teremtsen a tetőn keresztül érkező napfénnyel és friss levegővel. Termékprogramja tetőtéri ablakok és lapostetős házakra készült megoldások széles skáláját fedi le. A vállalat számos árnyékolót, beépítőterméket és távvezérlő elemeket, valamint a tetőbe integrálható napkollektorokat is gyárt. A VELUX Cégcsoport a világ mintegy 40 országában képviselteti magát értékesítési vállalattal, 11 országban pedig termékgyártás is folyik. Megközelítően 10.000 alkalmazottat foglalkoztat, és a VKR Holding A/S tulajdonát képezi. A VKR Holding A/S korlátolt felelősségű társaság, amely alapítványok és az alapító család 100 %-os tulajdonában van.

További részletek: www.velux.hu





    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information