Fenntartható épületfelújítás mindenkinek: a VELUX átadta a RenovActive házat

Hét hónapos felújítást követően a VELUX Cégcsoport átadta legújabb, bemutató jelleggel készült épületét, a brüsszeli RenovActive házat. A kezdeményezés célja, hogy az aktívház-koncepcióból kiindulva egyensúlyt teremtsen a komfortérzet és az energiahatékonyság között - mindezt megfizethető keretek között.




RenovActive: innovatív válasz az európai lakásfelújítások jelentette kihívásokra

Európa épületállományának közel fele 1945 és 1980 között épült, egyes becslések szerint a mai lakóépületek 90 százaléka még 2050-ben is használatban lesz. A kontinens korosodó épületeinek felújítása tehát nem várathat magára.
A RenovActive egyszerű, innovatív és megfizethető megoldást kínál erre a problémára. Példát mutat arra, hogy az európai lakóépületek meglévő technológiák és anyagok felhasználásával miként válhatnak egészséges és fenntartható életterekké. Ráadásul az alapkoncepció széles körben alkalmazható.




A kezdetek

2009 és 2011 között a VELUX Cégcsoport finanszírozásával és közreműködésével Európa-szerte összesen 6 kísérleti bemutatóház épült a Model Home 2020 projekt részeként. A projekt széles körű tapasztalatokkal szolgált arra nézve, hogy a fenntartható lakások terén a jövőben jelentkező igényeket miként lehet jelenlegi technológiákkal és anyagokkal kielégíteni. E tapasztalatok egyúttal a mai épületfelújítási gondok leküzdésére kialakított RenovActive projekt alapját is jelentik.
A RenovActive koncepciót a VELUX Cégcsoport dolgozta ki a belga Foyer Anderlechtois szociális lakásszövetkezet közreműködésével, amely Brüsszelben 3740 lakást kezel. A 1920-as években épült, meglehetősen rossz állapotban lévő 80 négyzetméteres ikerházat teljesen felújították, hogy új bérlőinek minőségi lakókörülményeket biztosítson. Magát a felújítást a város szociális lakástámogatási keretéből finanszírozták. A Foyer Anderlechtois tervei szerint 2018-ig bezárólag további 86 épület felújítására kerülhet sor a RenovActive koncepció szerint.




Felújítás + aktívház = RenovActive

A RenovActive koncepció az aktívház alapelvekből kiindulva - a lehető legnagyobb mennyiségű természetes fény1 és optimális2 szellőztetés biztosítása mellett - egyensúlyt teremt a komfortérzet, az energia-felhasználás és a környezetvédelem között.

A RenovActive felújítási koncepció hét legfontosabb, bármely lakóépület esetében alkalmazható eleme:

  1. Homlokzati és tetőtéri ablakok beépítése a lehető legtöbb természetes fény biztosítása érdekében.
  2. Az épület közepén, két felülvilágító alatt kialakított lépcsőfeljáró, amelynek köszönhetően minden szintre jut természetes fény, a szellőztetés terén pedig érvényesül a kéményhatás.
  3. Természetes és mechanikus szellőztetési megoldásokra épülő, hibrid szellőztető rendszer.
  4. Optimális hőérzetet biztosító, külső árnyékolók alkalmazása.
  5. Hatékony hőburok külső hőszigetelés, új tetőszerkezet és függőleges ablakok felhasználásával.
  6. A földszinten padlófűtéssel, a felső szinteken radiátorokkal kialakított, egyszerű és kényelmes fűtési rendszer.
  7. Földszint kibővítése a nagyobb lakótér biztosítása érdekében.





A projekt főbb mérföldkövei

A RenovActive ház 2016. május 18-át követően egy évig látogatható. 2017 tavaszán egy háromgyermekes család költözik be, akik két évig laknak majd itt. Energia- és vízfogyasztásukat, fűtési szokásaikat, valamint a házzal való kapcsolatukat folyamatosan figyelik és elemzik majd.




A RenovActive projekt partnerei

Az építészeti megoldások kialakításával az ONO Architectuur építészirodát bízták meg, a kivitelezést és a munkálatok felügyeletét a Troubleyn nyerte el. A felújításban a VELUX Cégcsoport számos üzleti partnere is közreműködött, akik termékeikkel járultak hozzá a felújításhoz. A Saint-Gobain csoport, a Renson, a Grundfos, a Somfy és a Wienerberger egyaránt lelkes támogatója volt a RenovActive projektnek.
Ami pedig a lakberendezést illeti, a konyhát a Kvik, a bútorok egy részét pedig a De Kringwinkel szállította.






1 További részletek a természetes fény RenovActive projektben betöltött szerepéről:
https://www.dropbox.com/s/b3n60g72zpayiej/CP_Lumi%C3%A8re.docx?dl=0
2 További részletek a szellőztetés RenovActive projektben betöltött szerepéről:
https://www.dropbox.com/s/643etuu52b89o7x/CP_ventilation_JDLR_FR.docx?dl=0


www.velux.hu


A VELUX Cégcsoportról


A VELUX Cégcsoport küldetése immár majdnem 75 éve, hogy jobb lakókörnyezetet teremtsen a tetőn keresztül érkező napfénnyel és friss levegővel. Termékprogramja tetőtéri ablakok és lapostetős házakra készült megoldások széles skáláját fedi le. A vállalat számos árnyékolót és távvezérlő elemeket is gyárt. A VELUX Cégcsoport a világ mintegy 40 országában képviselteti magát értékesítési vállalattal, 11 országban pedig termék-gyártás is folyik. Megközelítően 10.000 alkalmazottat foglalkoztat, és a VKR Holding A/S tulajdonát képezi. A VKR Holding A/S korlátolt felelősségű társaság, amely alapítványok és az alapító család 100%-os tulajdonában van. További részletek: www.velux.hu




VELUX HírekVELUX csomópontokVELUX ÁrjegyzékVELUX ProspektusokVELUX Kereskedő partnerekVELUX Termékek


Kapcsolodó termékek:
 


Hírlevél

eptar.hu


Kerítés hatékonyan, gazdaságosan, kényelmesen
éptár: Kerítés hatékonyan, gazdaságosan, kényelmesen >> Az ingatlanokat körülvevő kerítések többet jelentenek, mint csupán határokat húzni a térben. Ezek a szerkezetek első benyomást keltő elemek, melyek az ingatlanok karakterét és tulajdonosainak személyiségét tükrözik. Ám sokan mégsem fordítanak kellő figyelmet ezekre az elemekre, pedig éppen ez az első dolog, amellyel a látogatók találkoznak. Az épületet az utcától elválasztó kerítések nem csupán megjelenésükkel határozzák meg az ingatlanok arculatát, hanem stílusuk és kialakításuk is számos üzenetet hordoz magában. Azok, akik érzékenyen és gondosan tervezik meg kerítésüket, nem csupán határokat húznak, hanem kapukat nyitnak az ingatlanba látogatók számára, hogy belepillanthassanak az ott rejlő világba.

Részletek
 


Európa egyik legmodernebb betoncserépgyárát épít fel Hejőpapin a Wienerberger
Wienerberger: Európa egyik legmodernebb betoncserépgyárát épít fel Hejőpapin a Wienerberger >> Az Európában elérhető legmodernebb technológiával működő, nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0 megoldásokat alkalmazó gyártástechnológia, betonkeverő berendezés és egy hektáros, kültéri digitális raktár is létesül. A 12 milliárd forintból megvalósuló beruházással a vállalat egy teljesen új termékszegmensbe lép be, így a fejlesztés egyaránt fontos mérföldkő a vállalat és a régió ipari fejlődése szempontjából. A döntően exportra gyártó, CO2-semlegesen működő üzem 2025-ben kezdi meg működését évi 3 millió négyzetméteres kapacitással, amivel több mint 300 futballpályányi felület lehetne lefedni.

Részletek
 


Tavaszi megújulás: 25% kedvezmény a BMI Bramac jóvoltából!
Bramac: Tavaszi megújulás: 25% kedvezmény a BMI Bramac jóvoltából! >> A tavasz mindig a felfrissülésről és megújulásról is szól, így jó hírünk van azoknak, akik megragadják az alkalmat az építkezésre vagy felújításra: a tető negyedét most a BMI Bramac állja! Mit is jelent ez pontosan? 2024. június 30-ig 25% kedvezményt adnak a teljes tetőre rendszergaranciával.

Részletek
 


Felületkezelt hullámos cserepek
Terrán: Felületkezelt hullámos cserepek >> A héjazat kiválasztásakor az egyik legfontosabb kérdés lehet a tetőcserepek súlya és ellenállóképessége. A környezettudatosság ma már alapvető vásárlói igény, akár felújításról, akár építkezésről van szó. A Terrán Synus és Renova Plus termékcsaládjai minden kívánalomnak maximálisan megfelelnek, nagy végszilárdságú, speciális felületkezelésekkel garantálják a színvédelmet, valamint a kopásállóságot.

Részletek
 


Sortimo csarnok is Lindab csarnok megoldással készült
Lindab: Sortimo csarnok is Lindab csarnok megoldással készült >> A Sortimo Kft. egy német cég hazai leányvállalata, amely szállítási és raktározási megoldásokat kínál. A cég fő tevékenységi területe a járműbelsők és raktérrendezések tervezése és gyártása, különféle iparágak számára. A magyar vállalat csarnokkapacitás bővítését tűzte ki célul, mely beruházást 2023-ban meg is valósítottak. A megrendelő számára a csarnoképítés során fontos szempont volt a megbízhatóság, magas minőségű termékek és megoldások alkalmazása és a megfelelő szakmai támogatás. Az egyeztetések során így a Sortimo Kft. igényeinek maximális kielégítésére egy integrált Lindab megoldást választottak a szakemberek.

Részletek
 


Termékkönyvtárak és megoldások ARCHICAD 26-hoz Termékkönyvtárak és megoldások
ARCHICAD-hez


 





Összefoglaló
 
 
Építészgaléria
 


Építészgaléria megtekintése Regisztráció / épület feltöltése


 
    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information