Ezért ásítoznak a gyerekek az iskolapadban

A német Fraunhofer Institute for Building Physics IBP kutatási intézet tanulmányából kiderült, hogy az elmúlt években történt fejlesztések ellenére az európai iskolaépületek jelentős része továbbra sem biztosítja a tanuláshoz szükséges optimális beltéri környezetet. A VELUX Cégcsoport szakértői szerint az érdemi változáshoz sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni az egészséges beltéri klímára az iskolaépületek tervezésénél és felújításánál.




A több mint 200 tudományos értekezés eredményeit összegző tanulmány szerint Európa mintegy 95 millió diákjának jelentős hányada olyan osztálytermekben tanul, ahol túl magas a levegő szén-dioxid tartalma, és nem megfelelő a természetes fény mennyisége. Bár vannak olyan intézmények, ahol a szén-dioxid szint az ajánlott 1000-2000 ppm (ppm = milliomod térfogatrész) között mozog, sok iskolában meghaladja a 2000-t, sőt, egyes esetekben a 6000-t is. Ráadásul számos osztályterem még a minimálisan ajánlott 3-5%-os bevilágítási tényezőt sem éri el.



Megfelelő beltéri klímában jobbak a gyerekek eredményei

A tanulmány részletesen kitért arra is, hogyan hat az optimális beltéri környezet a diákok tanulási képességére. A kutatók vizsgálatai szerint a megfelelő szellőzés, és így az alacsony szén-dioxid szint, valamint a beáramló természetes fény mennyiségének növelése jótékonyan hat a diákok teljesítményére. A napfényes, friss levegőjű tanteremben ülő gyerekek gyorsabban teljesítenek, jobb a koncentrációs képességük, és kevesebb a hiányzás is. Mindössze a friss levegő mennyiségének növelésével a diákok feladatmegoldási sebessége 15%-kal növelhető.

Prof. Dr. Gunnar Grün, a Fraunhofer IBP vezető kutatója elmondta: "A tanulmányunk bebizonyította, hogy az iskolák beltéri klímája, vagyis a természetes fény mennyisége és a levegő frissessége, nagyban befolyásolja a gyerekek tanulási képességét. Sajnálatos, hogy az európai iskolák többsége nem biztosítja az optimális környezetet a gyerekeknek, de bízunk benne, hogy tanulmányunk eredményeinek ismeretében a helyi hatóságok megteszik a szükséges lépéseket."



A hatékonyabb tanulás ugyanakkor nem csak a fiatalok fejlődése és egészsége szempontjából lényeges. Az európai országok oktatási szintjének ún. PISA (nemzetközi tanulói teljesítménymérés program) tesztpontszámok alapján történő összehasonlításával ugyanis kimutatható, hogy a jobb oktatási eredmények összefüggésben vannak az adott ország feltételes gazdasági növekedésével is. A tanulmányból így kiderült az is, hogy a diákok teljesítményének 2,8%-os növekedése 6,7-9,5%-os feltételes gazdasági növekedést eredményez (az egy főre jutó GDP alapján).



Így javítható az iskolák beltéri környezete

A tanulmány több javaslatot tesz az iskolák beltéri klímájának javítására. Mivel a legtöbb európai iskola tervezése a természetes szellőzés elve mentén történt, a tanórák alatt gyakrabban kellene ablakot nyitni. A mesterséges szellőzés - például programozható ablakok segítségével -, ugyanakkor szintén biztosíthatja a levegő optimális minőségét anélkül, hogy megszakítaná a tanórát. Az automata rendszer folyamatosan ellenőrzi a terem páratartalmát, szén-dioxid szintjét és hőmérsékletét, és ha friss levegőre van szükség, akkor automatikusan kinyílik. A hibrid szellőztető rendszerek - mint például a ventilátorral segített természetes szellőzők - is jó alternatívák, amelyek a mechanikus és a természetes szellőzés előnyeit kombinálják. A tanulmány javasolja továbbá tetőablakok beépítését, amelyek 50%-kal több természetes fényt engednek a termekbe.



A VELUX Cégcsoport felújítási projektjei a Langebjerg Iskolában és az Endrup Iskolában tökéletes példái annak, hogyan formálja a tanulási környezetet a több természetes fény és a friss levegő. A Langebjerg Iskolában például a tanárok kifejezetten értékelték a VELUX INTEGRA® tetőablakok beépítését, mivel a szellőzés a terem felső légterében történik, így a huzat nem zavarja az órákat, ahogy az gyakori a homlokzati ablakok esetében. A vállalat szakemberei szerint bár a tetősíkablakok beépítésének lehetőségét befolyásolja a tetőzet állapota, a munkálatok nem kívánnak drasztikus szerkezeti átalakítást, és hosszú távon hozzájárulhatnak a fenntartási költségek csökkentéséhez is. Mivel a tetőablakokon keresztül természetes fény juthat a tantermekbe, így csökken a mesterséges világítási igény, és a korszerű nyílászárók hozzájárulhatnak az épület jobb hőszigetelőképességéhez.

A VELUX Cégcsoport felújítási projektjeiről bővebb információt talál angol nyelven a következő linken: www.velux.com/health/schools

www.velux.hu


A VELUX Cégcsoportról


A VELUX Cégcsoport küldetése immár majdnem 75 éve, hogy jobb lakókörnyezetet teremtsen a tetőn keresztül érkező napfénnyel és friss levegővel. Termékprogramja tetőtéri ablakok és lapostetős házakra készült megoldások széles skáláját fedi le. A vállalat számos árnyékolót és távvezérlő elemeket is gyárt. A VELUX Cégcsoport a világ mintegy 40 országában képviselteti magát értékesítési vállalattal, 11 országban pedig termék-gyártás is folyik. Megközelítően 10.000 alkalmazottat foglalkoztat, és a VKR Holding A/S tulajdonát képezi. A VKR Holding A/S korlátolt felelősségű társaság, amely alapítványok és az alapító család 100%-os tulajdonában van. További részletek: www.velux.hu




VELUX HírekVELUX csomópontokVELUX ÁrjegyzékVELUX ProspektusokVELUX Kereskedő partnerekVELUX Termékek


Kapcsolodó termékek:
 


Hírlevél

eptar.hu


Jótékonysági célra ment a Tondach „Esztétika és fenntarthatóság″ építész pályázat pénzdíja
Tondach: Jótékonysági célra ment a Tondach „Esztétika és fenntarthatóság″ építész pályázat pénzdíja >> A városi hőszigetek kialakulásának egyre inkább világméretűvé váló problémája ihlette a Tondach kerámiacserepek legújabb, fehér modelljét, mely a márka legutóbbi pályázatának témája is volt. Hiszen a cserép nemcsak környezetre gyakorolt hatása miatt jó alternatíva, de látvány és design szempontból is különleges.

Részletek
 


Zöldülő építőipar: tudatosabb termékválasztás, kisebb ökológiai lábnyom
Terrán: Zöldülő építőipar: tudatosabb termékválasztás, kisebb ökológiai lábnyom >> A zöldebb építőipar a klímaválság idején megkerülhetetlen kérdés, elengedhetetlen, hogy olyan megoldásokat alkalmazzunk, amelyek kímélik a bolygót. A Terrán elkötelezett a minél kisebb ökológiai lábnyom elérése mellett, ebben a legfontosabb lépésük a napelemes tetőrendszer megalkotása.

Részletek
 


Ez az újdonság még modernebbé teheti a tető megjelenését
Tondach: Ez az újdonság még modernebbé teheti a tető megjelenését >> Az elmúlt 10 évben épült új családi házak megjelenését meghatározzák az egyszerű tető formák, az egyenes vonalak, a szürke vagy fekete színek. Töretlenül hódít ez a trend, és felújításnál is egyre gyakoribb, hogy a vásárlók sík tetőcserepeket választanak. Mindezt a változást a gyártók is igyekeztek minél jobban támogatni innovatív megoldásaikkal, de a közelmúltig mindez nem terjedt ki minden részletre. Mindez most megváltozott, a Tondach kínálatában megjelentek a hazai gyártású XXL Design gerinc tetőcserepek és a hozzá tartozó kiegészítők.

Részletek
 


Gyakorlat teszi a mestert... nagy sikerrel zajlik a Wienerberger szakmai képzéssorozata
Wienerberger: Gyakorlat teszi a mestert... nagy sikerrel zajlik a Wienerberger szakmai képzéssorozata >> A kőművesek, kivitelezők a Porotherm Rapid falazási technológiát 2024-ben országosan hat helyszínen sajátíthatták el el lépésről-lépesre, úgy hogy maguk falaztak, nem csak nézték azt. A vállalat szakembereinek meggyőződése, hogy ezek a szakmai ismeretek csak valódi gyakorlattal sajátíthatók el. A Porotherm Rapid képzéssorozat idei évre lezárult, de ha felmerül igény a szakemberek részéről, a cég nyitott újabb, kis csoportos tréningek szervezésére országszerte akár több helyszínen is.

Részletek
 


Drasztikusan csökkenthető a térkövek lerakásának ideje ezzel a módszerrel
Semmelrock: Drasztikusan csökkenthető a térkövek lerakásának ideje ezzel a módszerrel >> Az ipari beruházások növekedése új kihívások elé állítja a kivitelezőket különösen a gyorsaság és hatékonyság terén. A modern építkezések során egyre nagyobb hangsúlyt kap a térkövezés minősége és sebessége, amely a projekt sikeres és időben történő befejezésének kulcsfontosságú eleme. Ebben a dinamikus környezetben a gépi rakás technológiája jelent megoldást, amely forradalmasítja a térkövezési munkálatokat és töredékére csökkenti annak idejét.

Részletek
 


Emelet ráépítés Albagips rendszerekkel költséghatékonyan
AlbaGips: Emelet ráépítés Albagips rendszerekkel költséghatékonyan >> Mostanában nagyon megcsappant a kivitelezési projektek száma és volumene egyaránt Magyarországon. Ennek mindenki által ismert financiális okai vannak. A gazdasági helyzet javulásáig a továbbra is aktív fejlesztők más, talán jobban is jövedelmező, de összeségében bonyolultabb projektek után néztek. Ezek a jellemzően forgalmas belvárosi negyedekben található, századelőn épült nagypolgári házak emelet ráépítései, melyek a lokáció miatt vonzó befektetési lehetőséget jelentenek napjainkban is.

Részletek
 


Hihetetlenül sokat takaríthatnak meg a magyar háztartások: csak ennyit kellene tenniük!
Knauf: Hihetetlenül sokat takaríthatnak meg a magyar háztartások: csak ennyit kellene tenniük! >> A világ teljes energiafogyasztásának egyharmadát Kína és az Amerikai Egyesült Államok adja, ha figyelembe vesszük a lakossági és ipari felhasználást. Magyarországon a lakosság pazarolja leginkább az energiát, az ország teljes energiafogyasztásának kb. 32 százalékát teszi ki, miközben például az osztrák lakosság sokkal takarékosabb, mindössze 23 százalékot, a szlovák pedig csak 20 százalékot használ fel.

Részletek
 


Lindab mezőgazdasági csarnokmegoldások
Lindab: Lindab mezőgazdasági csarnokmegoldások >> A Lindab Kft. több mint 30 éve meghatározó szereplője a magyar építőiparnak. Ez idő alatt számos csarnoképítéshez biztosított kiváló minőségű termékeket, illetve szakmai támogatást. A különböző ipari szegmensek közül a mezőgazdasági csarnok megoldások népszerűek a magyar piacon.

Részletek
 


Ha univerzális hézagkitöltő kell, a jó választás a Mapeflex MS45!
Mapei: Ha univerzális hézagkitöltő kell, a jó választás a Mapeflex MS45! >> Önnek is ismerős a kép, amikor a rugalmas hézagtömítő termékek polca előtt áll és vakargatja a fejünket: vajon most mit emeljen a polcról, hogy biztosan jól válasszon?

Részletek
 


Termékkönyvtárak és megoldások ARCHICAD 26-hoz Termékkönyvtárak és megoldások
ARCHICAD-hez


 





Összefoglaló
 
 
Építészgaléria
 


Építészgaléria megtekintése Regisztráció / épület feltöltése


 
    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information