Koós Építésziroda Kft. Minisztériumi állásfoglalás a MÉK-MMK egyszerű
bejelentés szabályzatával kapcsolatosan


2016.11.24.
Koós Miklós

Az egyszerű bejelentéses tervezéssel kapcsolatos kamarai szabályzat számos pontja ellentmondásos és félreérthető - erről egy korábban cikk olvasható koos.hu oldalon -, ezért az engemet közvetlenül is érintő kérdések feloldására állásfoglalást kértem a minisztériumtól. Úgy vélem e kérdések és az arra adott válaszok szinte mindegyike azon többi építészkollégát is érinti, akik egyszerű bejelentésű lakóépületek tervezésével foglalkoznak.

Az egyes válaszok után Koós Miklós megjegyzései olvashatóak kékkel.




KM megjegyzés az 1. kérdésre adott válaszhoz: mivel a tervezési munka szerves folytatása, ennek később jelentősége lesz.



KM megjegyzés a 2. kérdésre adott válaszhoz: fontos kitétel, hogy mindkét felet kötelezi a jogszabály



KM megjegyzés a 3. és 4. kérdésre adott válaszhoz: talán ez a válasz (számomra) a legfontosabb. Ez mind az építettőnek, mind a házat tervező építésznek lényeges, hiszen nincsenek összeláncolva a tervezés után. A megrendelőnek hasznos, mert adott esetben nem kell elfogadnia az esetleges kötelező művezetési díjat, aminek a kötelező részén túli díjak már szabadon alakíthatóak. Jó a megrendelőnek, mert a tervezőnek egy rosszra fordult kapcsolat esetén nem lehet semmiféle zsarolási potenciálja. Végül pedig jó a tervezőnek, ha nem akar vagy nem tud résztvenni a kötelező tervezői művezetésben akár az elfoglaltsága, akár az esetleges távolság miatt. A kvázi "továbbtervezés" rendezi a felelősség kérdését is, hiszen különválik a tervezés a művezetés felelőssége, ugyanakkor az eredeti tervezőt megillető szerzői jog továbbra is megmarad.



KM megjegyzés az 5. kérdésre adott válaszhoz: fontos szempont, hiszen a tervező így - egy esetlegesen rosszá váló viszony ellenére - sem/nem tudja a befejezéskor esetlegesen akadályozni a megrendelőt.



KM megjegyzés a 6. kérdésre adott válaszhoz: a tervezői művezetőt érintő felelősség így egyértelmű. Anyagi károkozás esetén nyilvánvaló a polgári peres eljárás lehetősége.



KM megjegyzés a 7. kérdésre adott válaszhoz: a korábban említettek szerint az építtető választhat mást is, lényeg, hogy ebben az esetben az eredeti tervezővel meg kell állapodni, ez viszont az eredeti tervezőre ró kötelességet (ha ugyanis nem tud vele megállapodni, az eredeti tervező kötelessége a tervezői művezetés).



KM megjegyzés a 8. kérdésre adott válaszhoz: vagyis egész egyszerűen jogszerűtlenné válik a teljes folyamat



KM megjegyzés a 9-10. kérdésre adott válaszhoz: saját tapasztalat, hogy mind több (legalábbis általam tervezett háznál) megbíznak akkor is műszaki ellenőrt, ha a kivitelező generálban vállalja a munkát (vagyis nem volna kötelező a műszaki ellenőr foglalkoztatása). Praktikusan összekapcsolhatóvá válik e két funkció egy személyben, akár kiváltva a külön megbízott kötelező tervezői művezetőt.



KM megjegyzés a 11. kérdésre adott válaszhoz: a az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rend. 1. számú melléklete ezt elég jól szabályozza. Ez azért is fontos, mert ez választ ad arra, hogy egyszerű bejelentés esetén egy építész jogosultsággal rendelkező készíthet-e "egyszerűsített épületgépészeti tervet"? E táblázat szerint NEM készíthet (bár ez eddig is így volt). A fenti jogszabály úgy fogalmaz, hogy "A tervezésbe szakági műszaki tervezési területen jogosultsággal rendelkező tervezőt kell bevonni az Épkiv. 22. § (3) bekezdés b) pontja, 22. § (4) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott méretet, jellemzőt meghaladó esetben." Vagyis csak azt szabályozza, mikor kell bevonni szakági tervezőt és nem azt, hogy mit végezhet el egy építész szakági tervező HELYETT.



KM megjegyzés a 12. kérdésre adott válaszhoz: egyrészt egyértelmű, hogy a szakági tervezői művezetés szükségességét maga a szakági tervező döntheti el (pontosabban javasolhatja), másrészt a kamarának előbb vagy utóbb pontos és egzakt meghatározást kell adnia, mi fán is terem a sokat emlegetett "rendszerterv".



KM megjegyzés a 13. kérdésre adott válaszhoz: ebben az ügyben is a kamarához kell fordulni.



Forrás: koos.hu
2016.11.28.



Hirdetés
éptár hírek:


2023.12.13.
éptár - Csempéző 3.7
Csempéző 3.7


2018.01.29.
éptár - Dolgozz nálunk!
Dolgozz nálunk!


    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information