A dabasi csarnoképítő


Generálkivitelezéssel és tervezéssel foglalkozik a Patina Építő Zrt., amelynek története több, mint negyedévszázados múltra tekint vissza.






"2008 óta létezünk ebben a formában, akkor alapítottuk a Patina Építő Zrt.-t, ám a két elődcéget még a kilencvenes évek derekán indítottam", idézi fel a kezdeteket Lakos Zoltán. A tulajdonos, aki magasépítő üzemmérnökként végzett, mindig is tervezéssel, valamint kivitelezéssel foglalkozott. "A nyolcvanas évek vége felé, amikor megjelentek idehaza az első magántervezők, sokan nem szerettek a kivitelezéssel bajlódni, én pedig láttam benne fantáziát", tudtuk meg Lakos Zoltántól. Így aztán nem csoda, hogy a Patina Építő Zrt. fő profilját is a generálkivitelezés jelenti, ezen belül leginkább a szerkezetépítés és különböző ipari csarnokok teljes körű megvalósítása. Egy másik lábat képvisel a kereskedelmi üzletág, amelynek keretében a Swedsteel csarnokrendszereit is forgalmazzák. A cég nemrégiben indult el a hulladékgazdálkodás irányába, itt az a cél, hogy a bontási hulladékokat minél nagyobb mértékben tudják újrahasznosítani, mondta a tulajdonos. A 2008-as válság tolta őket abba az irányba, hogy előrefele meneküljenek, és a betéti társaságok helyett ezért döntöttek a nagyobb és komolyabb cégforma mellett (ez lett a Patina Építő Zrt. - szerk.). Ezt a megbízók is komolyabban vették, és megnyílt az út a nagyobb volumenű munkák felé. Akkoriban mintegy hatvan fő dolgozott a cégnél, a létszám azóta megduplázódott. "A csapat tapasztalt szakmunkásokból és mérnökökből áll, alacsony a fluktuáció, és jól felszerelt, saját eszközállománnyal dolgozunk, a profit jelentős részét visszafordítjuk a cégbe, eszközöket vásárolunk és új technológiákat próbálunk meghonosítani", fogalmazta meg sikerük titkát Lakos Zoltán. "Az alapozásoknál fúrt, visszanyert köpenycsöves alapozási technológiákat alkalmazunk, ami rossz talajviszonyok mellett is bevethető, saját mobil keverővel rendelkezünk, az építési helyszínen keverjük a betont. A gépesítésben látjuk a jövőt, és egyre inkább olyan technológiák irányába mozdulunk, amelyek élőmunka igénye alacsony", tette még hozzá a cég első embere.





Hazai csarnoképítési piac

A nagyobb, több 10 ezer m2-es alapterületű és a többszintes ipari épületeknél egyértelműen a vasbeton szerkezetek a legelterjedtebbek idehaza, állítja Lakos Zoltán. Ennek fő oka az, hogy bizonyos négyzetméter és több szintszám fölött nagyon szigorú tűzvédelmi szabályok vonatkoznak a teherhordó szerkezetekre. Az acélszerkezeteket is lehet gazdaságosan megfelelő tűzvédelemmel ellátni (pl. többrétegű tűzgátló festék felhordásával, vagy tűzgátló lapokkal való elburkolással), de ez elsősorban a tűzvédelmi szempontból alacsony és közepes kockázatú épületek esetén gazdaságos. A magas tűzvédelmű kockázatú épületek teherhordó szerkezeteit ezért már legtöbbször vasbeton anyagú tartóvázzal tervezik és építik, aminek külön védelem nélkül is magas a tűzállósága. Itt is érdemes azonban megjegyezni, hogy a vasbeton vázra már gazdaságosan építhető könnyűszerkezetes acél elemekből álló tető-, födém- és falszerkezet, mert ezekre az alkalmazásokra már megfelelő megoldások léteznek tűzvédelmi szempontból is (pl. kőzetgyapot hőszigeteléssel kitöltött szendvicspanel).





A kis- és középméretű csarnokoknál, ahol kevésbé szigorúak a tűzvédelmi szabályozások, az acélszerkezetes vázak viszont nagyon versenyképesek tudnak lenni. Ilyen volt például a ceglédi "Dark IT" csarnok is, ami egy zöldmezős beruházásként épült meg, nagyjából 600 négyzetméteres alapterülettel (12x45m alaprajzi mérettel, 4,5m vállmagassággal, hőszigetelt szendvicspaneles tető- és falpanellel készült raktárépület). Ez a csarnokunk komplett generálkivitelezés volt, a belső térbetonnal és a nyílászárók beszerelésével együtt. A Swedsteel szállította a komplett könnyűszerkezetes felépítményt: acél főtartó vázszerkezetet merevítéssel, szelemen- és falvázrendszerrel, tető- és falpanelekkel, minden kiegészítő elemmel (kötőelemek, tömítők, csavarok, stb.) együtt. Egy ilyen méretű beruházás megvalósítási ideje körülbelül 4-5 hónap. A megfelelő előkészítésnek és gyártásnak köszönhetően a szerkezetépítés gördülékenyen ment, az elemek illeszkedtek, dicséret illeti a gyártót, jegyezte meg a cégtulajdonos.





Raktárból kereskedelmi épület

Egy egészen más típusú feladat volt a Jeanneau vitorlás és jacht hajók hazai importőrének kereskedelmi és szervizcsarnokának kialakítása. Itt egy meglévő raktárépület felújításáról volt szó, ahol a külső burkolatot szerette volna megújítani a tulajdonos. A projekt nehézsége az volt, hogy a csőszelvényekből készült régi vázszerkezet a függőleges és vízszintes síkokat nem tartotta, így egy segédváz közbeiktatásával sikerült a vázszerkezetet fogadóképessé tenni, és a szendvicspaneleket rögzíteni.
Káli Szilvia, a projektet megrendelő Adex Yachting Kft. tulajdonosától megtudtuk, hogy a családi vállalkozásként üzemelő cégnek sokáig a belvárosban volt irodája, és szerettek volna végre egy olyan helyet, amely bemutatóterem és szervizcsarnok is egyben. Így találtak rá egy régi raktárépületre a XVI. kerületben. Az épület mindössze hét méter széles - a maximális beépítettség miatt bővíteni már nem lehetett - és mivel minden centiméter számított, ezért választották a vékonyabb szerkezeti vastagságú Swedsteel szendvicspanel rendszert a tégla kitöltő falazattal szemben. A homlokzatburkolat kiválasztásánál esztétikai szempontok voltak a döntőek, így esett a választás erre az elegáns szürke szendvicspaneles homlokzatburkolatra. A kivitelezés három ütemben valósult meg, és kifejezetten elégedettek voltak a kivitelezővel, tudtuk meg Káli Szilviától. Aki hozzátette, hogy a nagyobb munkákon edződött Patina Építőipari Zrt. munkatársai végig nagyon készségesek voltak, annak ellenére, hogy ez számukra a kisebb munkák közé tartozott.

A 2019-es év nagyon sok munkát hozott a Patina Építőipari Zrt. számára. "Idén de már nem látunk annyira nagy állami és európai uniós támogatottságú beruházásokat", állítja Lakos Zoltán. Aki szerint 2020-ban még kitartanak a korábban elindított beruházások, de mostantól sokkal inkább a kapacitásnövelést szolgáló ipari beruházások fognak dominálni. Emellett nem szabad elfeledkezni a lakossági szektorról sem, ahol egyre többen fontolgatnak felújítást, és a Patina Építőipari Zrt. első embere szerint ebben is jelentős növekedési potenciál lehet még.

Swedsteel ipari csarnokok: http://csarnok.swedsteel-metecno.com/ipari

Swedsteel Tervezői Tudástár: http://tudastar.swedsteel-metecno.com/hu







További információ és ajánlatkérés:

http://csarnok.swedsteel-metecno.com/ipari
www.swedsteel.hu


A Swedsteel-Metecno-ról


A Swedsteel technikai és piaci szakmai know-how-t nyújt a könnyűszerkezetes tető- és falburkolati rendszerek, az acél anyagú szerkezetek és csapadékvíz-elvezető rendszerek területén. A Metecno Csoport 1961 óta globális szinten a szendvicspanel-gyártás piacvezető vállalata. A világ 15 országában működtet gyártóegységeket, és éves szinten 20 millió négyzetméter tetőt állít elő.

A Swedsteel-Metecno 2015-ben nyitotta meg magyarországi értékesítési központját, illetve rá egy évre három és félmilliárd forintos beruházásból létrehozta első, jelenleg negyven főt foglalkoztató magyarországi gyárát Biatorbágyon, ahonnan az egész kelet-közép-európai régiót ellátják a Swedsteel könnyűszerkezetes tűzi horganyzott acéltermékekkel.



2020.03.12.

Swedsteel-Metecno HírekSwedsteel-Metecno Csomóponti gyűjteménySwedsteel-Metecno TermékválasztékSwedsteel-Metecno Szendvicspanel választékSwedsteel-Metecno Műszaki adatlapokPartnerekSwedsteel-Metecno Termékek


Kapcsolodó termékek:
 
Hirdetés
Swedsteel hírek:


    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information