Energiatakarékosság, kiszámítható tervezhetőség a sokoldalú Szendvicspanelek által
2023.01.17.

Szendvicspanel: a sokoldalú építőelem

Közismert, hogy a szendvics Lord Sandwichről kapta a nevét. Az angol főúr ugyanis szenvedélyes kártyásként még az evés kedvéért sem volt hajlandó kimaradni a partiból. Így aztán két pirítós közé helyezett hússzelettel csillapította étvágyát. Arról viszont nem szól a fáma, hogy népszerű építőelemet, a szendvicspanelt ki találta fel, de az biztos, hogy a könnyűszerkezetes építészetnek legalább annyira innovatív és megkerülhetetlen eleme, mint a gasztronómiának a szendvics.


A recept

Végy két acéllemezt, és zárj velük közre valamilyen szigetelőanyagot! A szaknyelv pedig úgy fogalmaz, hogy a külső és belső fémfegyverzet között helyezkedik el a szigetelő mag. Egy olyan termékről van tehát szó, amely magában foglalja a hagyományos térelhatároló fal- és tetőrendszer minden elemét, rétegét.
Komplex rendszerként így egy kivitelezési fázisban megoldja a térelhatárolást, a víz- és légzárást, valamint az energiatakarékos hőszigetelést is. Nagy, homogén felületek (pl. gazdasági célú csarnokok) burkolása esetén kifejezetten gazdaságos.
A magas mechanikai szilárdsága, hőszigetelő képessége, precíz gyárthatósága okán igen tartós külső kéreg alkotható belőle. Az acéllemezek mm-es pontossággal történő megmunkálhatósága a szendvicspaneleknél való használata esetén is tökéletes illesztések, hézagmentes kapcsolatok kialakítását teszi lehetővé. Mivel a szendvicspaneleket hőszigetelt homlokzatok, tetők, egyéb térelválasztók megépítésénél alkalmazzák, egyáltalán nem mindegy, milyenek az elemek közötti csatlakozások, tökéletesen működnek-e a légzárási funkciók. Egyebek mellett ezek a mozzanatok is hozzájárulnak az épület energiatakarékosságához, ezáltal az alacsonyabb üzemeltetési költséghez.
Mára kiemelten fontos kérdés lett az energiatakarékosság és a kiszámítható beruházási tervezés, amely a könnyűszerkezetes technológia sajátja.



Épületek energetikai, hőtechnikai teljesítménye

Az épületek energetikai teljesítményét, energiamérlegét (fogyasztását és esetlegesen termelését) nagyon sok tényező befolyásolja. A teljesség igénye nélkül néhány építészeti és szerkezeti jellemző, szempont, amely hatással van az épületenergetikára:



Egy konkrét épület energetikai teljesítménye tehát igen összetett, sokrétű mutató, szakágakon, szakmákon átívelő szempontok függvénye. Ezek közül jelen esetben a külső térelhatárolások jelentőségét hangsúlyozzuk ki.

Az épületek energetikai viselkedésének egyik jellemzője, hogy mennyi a hőenergia-vesztesége. Szakirodalmi adatok és konkrét mérések, esettanulmányok szerint az eltérő formájú, méretű és szerkezetű, különböző mértékben fűtött lakóházak, ipari és mezőgazdasági épületek külső térelhatároló felületein keresztül mérhető hőveszteség nagyon hasonló arányban oszlik meg a fő épületszerkezeti egységek között: 25-30% a tetőn, tetőfödémen, 25-30% a külső falakon, 25-30% a különböző nyílászárókon és 10-20% a padlószerkezeten, aljzaton keresztül (ld. az ábrán).


Lakóház hőveszteségei
(forrás: www.sakretshop.hu)

Csirkenevelő épület hőveszteségei
(forrás: www.cpifoam.ie)


Az előzőek alapján, a külső térelhatároló tetőfödém és a külső fal együttes részesedése a teljes hőveszteség 50-60%-át teszi ki, tehát határozottan állítható, hogy ezen felületszerkezetek jelentős befolyással vannak a teljes épület energetikai mutatóira.

A nem megfelelően hőszigetelt tető- és falszerkezettel rendelkező épületnek nagyok a tényleges hőveszteségei, amelynek következményeként gyakori a párakicsapódás lehetősége, a nedves belső felületek kialakulása, ezáltal adott esetben a penészesedés, a gomba keletkezésének veszélye, kosz, por felhalmozódása, stb. Ezek a veszélyforrások, kockázati tényezők mindenképpen károsan befolyásolják az épületek rendeltetését, felhasználást, legyen szó akár emberi tartózkodásról, ipari termelésről, vagy éppen állattartásról, terménytárolásról, élelmiszer-feldolgozásról.

Mindezek tudatában a szendvicspanel műszaki adottságai abszolút kimagasló előnnyel bírnak.

   


Nem csak a hő áramlásának áll útjába

Gondoskodik a víz-, a lég- és párazárásról is az acélfelületnek köszönhetően. Persze csakis abban az esetben, ha - mint a fentiekben már említettük - a panelekből készült térelhatároló szerkezeteken (tetőfedés, külső vagy belső fal) az illesztések, a toldások, peremlezárások és az esetleges áttörések hézagmentes kapcsolatokat alkotnak. Ebben az esetben alakítható ki ún. folytonos hőszigetelés hőhidak nélkül. A panelek illesztéseinek megfelelő zárása fokozható gyárilag vagy helyszínen elhelyezett tömítőszalaggal. A Swedsteel poliuretánhab hőszigetelésű panelek gyárilag elhelyezett illesztési tömítéssel rendelkeznek, míg a kőzetgyapotos panelek töltete néhány mm-rel nagyobb a névleges szélességi méretnél, így illesztéskor befeszülve ér el fokozott légzárást, csökkentett hőhídhatást.
Bizonyos termékek, mint pl. a Swedsteel akusztikai panelje (Hipertec Wall Sound) a hangszigetelés és hangelnyelés problematikáját is megoldják kihasználva az ásványgyapot, illetve a belső oldali perforált acéllemez vonatkozó tulajdonságait. A nagyobb testsűrűségű és tömegű kőzetgyapot töltetű szendvicspanelek jobb léghanggátlást nyújtanak, mint a könnyebb tömegű poliuretánhab hőszigeteléssel készülő táblák.
Léghanggátlási követelmények esetén a Swedsteel a kőzetgyapot töltetű, tömör fegyverzetű paneltípusokat (Hipertec Roof, Hipertec Wall), míg hangelnyelési igényekre a kőzetgyapot töltetű és belül perforált lemezfegyverzetű termékeket (Hipertec Roof Sound, Hipertec Roof Wall Sound) javasolja.



   




Hol használható legjobban?

A szendvicspanellel épült könnyűszerkezetes épületek, csarnokok a gazdasági szférában a legelterjedtebbek. Mivel sokoldalú építőelemről van szó feldolgozó, összeszerelő üzemek, állatnevelők, terménytárolók, raktárépületek, bemutatótermek, értékesítési bázisok egyaránt építhetők az alkalmazásukkal. Különösen népszerű az agráriumban pl. baromfinevelőknél, továbbá a feldolgozó és fermentáló egységekben, ahol gyakori a fokozott korrózióval fenyegető igénybevétel. Az acéllemez fegyverzetű szendvicspanelek ilyen esetben is jól használhatók, hiszen ellenállók a külső hatásokkal szemben. A tűzihorganyzott acél kibírja a drasztikus hőmérséklet-ingadozást is, és nem fog rajta a rozsda sem.



 


Szendvicspaneleket alkalmaznak azokban az épületekben is, ahol a zajos légtechnikai berendezések miatt hangszigetelésre, hangelnyelésre van szükség. Ezáltal nemcsak a bent dolgozó személyzet egészségét biztosítják, de a külső környezetet is óvják a zajhatásoktól.
A kiemelkedő hőszigetelő képessége miatt előszeretettel használják hűtőházak megépítésére, ahol kulcsfontosságú a belső tér alacsony hőmérsékletének folyamatos és egyenletes fenntartása.
Ilyenkor lényeges tervezési szempont a külső és belső levegő közötti nagy hőmérséklet-különbség hatására a szerkezeti elemekben a hőtágulás jelensége miatt létrejövő alakváltozások kiküszöbölése. Ennek a problémának a megoldására a Swedsteel az úgynevezett "ház a házban" konstrukciót ajánlja - és kínál hozzá termékeket (pl. Monowall falpanel) -, azaz a belső fokozott hőszigetelésű kamrafalak külső oldala nem érintkezik közvetlenül a kinti levegővel, hanem attól függetlenül, külön külső térelhatárolást (tető- és falburkolat) építenek kisebb hőszigetelő képességgel (akár egyrétegű trapézlemezzel vagy kisebb vastagságú panellel), és közöttük átszellőztetett légréteget hagynak.

   


Felújításhoz és bővítéshez is használható

Mint látjuk, a szendvicspanel nagyon sokoldalú termék, jelentős szabadságot nyújt a tervezői és természetesen a beruházói fantáziának. Érthető tehát, hogy már meglévő - akár hagyományos anyagokból készült - épületek bővítésére, felújítására, tetőcseréjére, hideg csarnokok utólagos hőszigetelésére is egyre szélesebb körben alkalmazzák a tervezők és a kivitelezők. Ez utóbbi munkáknál nagy előny a gyártó szakmai szeme, aki velük együttműködve mind statikai, mind termék alkalmazási és gyártási specialitásokkal nyújt támogatást.





A Swedsteel-Metecno-ról


A Swedsteel technikai és piaci szakmai know-how-t nyújt a könnyűszerkezetes tető- és falburkolati rendszerek, az acél anyagú szerkezetek és csapadékvíz-elvezető rendszerek területén. A Metecno Csoport 1961 óta globális szinten a szendvicspanel-gyártás piacvezető vállalata. A világ 15 országában működtet gyártóegységeket, és éves szinten 20 millió négyzetméter tetőt állít elő.

A Swedsteel-Metecno 2015-ben nyitotta meg magyarországi értékesítési központját, illetve rá egy évre három és félmilliárd forintos beruházásból létrehozta első, jelenleg negyven főt foglalkoztató magyarországi gyárát Biatorbágyon, ahonnan az egész kelet-közép-európai régiót ellátják a Swedsteel könnyűszerkezetes tűzi horganyzott acéltermékekkel.



2023.01.17.

Swedsteel-Metecno HírekSwedsteel-Metecno Csomóponti gyűjteménySwedsteel-Metecno TermékválasztékSwedsteel-Metecno Szendvicspanel választékSwedsteel-Metecno Műszaki adatlapokPartnerekSwedsteel-Metecno Termékek


Kapcsolodó termékek:
 
Hirdetés
Swedsteel hírek:


    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information