Új lendületet kap a csarnoképítés a hazai agráriumban az elkövetkező években

Az elmúlt hat esztendőben a magyar mezőgazdaság fokozatosan erőre kapott. A Földművelésügyi Minisztérium kimutatásai szerint bővültek a hazai állattenyésztés mennyiségi mutatói, a növénytermesztésben évről-évre termelési rekordok dőltek meg és növekedett az ágazatban munkát vállalók száma is. A várakozások szerint 2020-ig az elmúlt években tapasztalt biztató tendenciák határozzák meg az egész ágazatot. Ez pedig hatással lesz a fejlesztésekre, aminek az egyik legfontosabb területe a gazdaságok infrastrukturális megújítása, ideértve az épületállomány rekonstrukcióját, bővítését is.




Jelenleg a mezőgazdasági csarnokok és építmények többsége siralmas állapotban van a svédacélból készülő tetők és csarnokok vezető gyártója, a Swedsteel-Metecno szakembereinek tapasztalatai alapján. Ennek magyarázata részben az, hogy 1985 után a hazai állatállomány szűk 15 év alatt a felére esett vissza. A csökkenő darabszámok miatt a tartásukhoz kevesebb épület kellett. A telepeken sokat közülük bezártak, amelyeken aztán a legalapvetőbb állagmegóvási feladatokat sem végezték el. Hasonló folyamat zajlott le a növénytermesztésben is. Az exportpiacok elvesztésével, a hazai kereslet szűkülésével, és a földek művelés alóli kivonásával a termésmennyiségek visszaestek, ami miatt számos, tárolásra használt csarnokra már nem volt szükség. Ezek pedig az évek múlásával az enyészetté váltak. Mindezeket tetézi, hogy a használatban maradt, de jórészt 1950 és 1975 között felhúzott mezőgazdasági épületek többségén sem hajtottak végre megfelelő karbantartást, rekonstrukciót, fejlesztést. Ezek elmaradása miatt az épületek többsége mostanra korszerűtlenné, illetve funkcióik betöltésére épületszerkezeti, energetikai, higiéniai szempontból is alkalmatlanokká váltak.



A Swedsteel-Metecno szakembereinek az előrejelzése szerint a hazai mezőgazdaságba beáramló uniós forrásoknak köszönhetően már rövidtávon változni fog a helyzet az épületeknél. Ez nem csupán külső megújulást, hanem a szigorú előírásoknak való megfelelést is jelent. A mezőgazdaságban alkalmazott csarnokoknak ugyanis már nem csupán a leendő funkcióikhoz kell alkalmazkodniuk, hanem meg kell felelniük az aktuális tűzvédelmi, egészségügyi, állattartási, terménytárolási, környezet- és állatvédelmi szabályozásnak is. Többek között víz-, talaj- és levegőszennyezést érintő hatásvizsgálatokat kell elvégezni az építkezések előtt. Továbbá ki kell alakítani az időjárástól függetlenül használható közlekedési-és szállítási folyosókat, a szennyvíztermelés-és elhelyezés környezetkímélő módját, vagy éppen az épületek villámvédelmét.

Mindezek tükrében a Swedsteel-Metecno szakembereinek számításai szerint a mezőgazdasági vállalkozások többsége az elkövetkező öt évben vagy új csarnokot épít, vagy felújítja a mostaniakat. Ezzel együtt az is látszik, hogy az agráriumban hagyományosnak tekinthető fával szemben az acélszerkezetű épületek iránt növekszik a kereslet. Ezeket a piaci visszajelzések alapján a precíz gyárthatóságuk, gyors szerelhetőségük, tartósságuk, időtállóságuk és megbízhatóságuk miatt tartják a legoptimálisabb megoldásnak a szektorban.



"A minőségi alapanyag beszerzése mellett az ár, a hozzáértő kivitelezés, valamint a garancia kérdése is kiemelt szempontnak számít az agrár kkv-k körében az épület beruházások elindításakor." - hangsúlyozza Alyyan Nabeel, a Swedsteel-Metecno ügyvezető igazgatója. Hozzátette, nagyon fontos a kivitelezővel írásos szerződést kötni, és abban kikötni a jótállási feltételeket az elvégzett munkára vonatkozóan. Érdemes továbbá fokozottan odafigyelni az építőanyagokra vonatkozó gyártói garanciákra is, mert a nem megfelelő termékből adódó problémák általában csak több év lejárta után jönnek elő, és ezek már a kivitelező által vállalt garanciális időszakon kívül eshetnek - figyelmeztet a szakember.

A vállalat ügyvezetője szerint a legköltséghatékonyabb technikája a csarnoképítéseknek jelenleg a száraztechnológiás építési módszer csavaros gyorskötésekkel Z-/C-/U-szelvényű tűzihorganyzott acél profilokból. Ennek révén az építkezés időtartama és beruházás költsége jelentősen csökkenthető, miután ma már ezeknek az építőelemeknek az előregyártottsága, illetve a műszaki kivitelezésének támogatása magas szinten áll. Az egyedi jelöléssel ellátott elemek méretpontosan készülnek el, és a helyszínre szállítás után, a tervek alapján könnyedén beazonosítva gyorsan össze is szerelhetőek, akárcsak a lego kockák.


További információ és ajánlatkérés:

svedacel.hu
www.swedsteel-metecno.com
www.swedsteel.hu


A Swedsteel-Metecno-ról


A Swedsteel technikai és piaci szakmai know-how-t nyújt a könnyűszerkezetes tető- és falburkolati rendszerek, az acél anyagú szerkezetek és csapadékvíz-elvezető rendszerek területén. A Metecno Csoport 1961 óta globális szinten a szendvicspanel-gyártás piacvezető vállalata. A világ 15 országában működtet gyártóegységeket, és éves szinten 20 millió négyzetméter tetőt állít elő.

A Swedsteel-Metecno 2015-ben nyitotta meg magyarországi értékesítési központját, illetve rá egy évre három és félmilliárd forintos beruházásból létrehozta első, jelenleg negyven főt foglalkoztató magyarországi gyárát Biatorbágyon, ahonnan az egész kelet-közép-európai régiót ellátják a Swedsteel könnyűszerkezetes tűzi horganyzott acéltermékekkel.



2017.04.24.

Swedsteel-Metecno HírekSwedsteel-Metecno Csomóponti gyűjteménySwedsteel-Metecno TermékválasztékSwedsteel-Metecno Szendvicspanel választékSwedsteel-Metecno Műszaki adatlapokPartnerekSwedsteel-Metecno Termékek


Kapcsolodó termékek:
 

Hirdetés

Swedsteel hírek:


Swedsteel - Új csarnokkal bővült a hidrogéntechnológiában is aktív, vezető kompresszortechnológia cég, a Ganzair
Új csarnokkal bővült a hidrogéntechnológiában is aktív, vezető kompresszortechnológia cég, a Ganzair 2021.11.23.
A fosszilis energiahordozók mellett és helyett világszerte mindenki alternatív energiaforrásokat keres. A megújuló energiák rendelkezésre állása időjárásfüggő, ezért szükséges a megtermelt villamos energiát valamilyen módon tárolni. Többek között erre is választ adhat a hidrogén. A kiskunhalasi gyártóbázisú Ganzair élenjáró technológiai ismerettel és tapasztalattal rendelkezik az ipari gázok sűrítéséről és az energetikai célú felhasználásáról. Erre a tudásra építve kínál olyan megoldásokat, amelyek lehetővé teszik a vállalatok számára a szén-dioxid és metán-kibocsátás csökkentését, valamint a hidrogén ipari alkalmazását. A Ganzair folyamatosan növeli kapacitását, ennek fontos lépéseként idén egy új csarnokkal is bővült, amelyet a Swedsteel valósított meg.

Swedsteel - Az alapanyagimport megkönnyítésével stabilizálhatók tartósan az építőipari acél nyersanyagárak a Swedsteel-Metecno szerint
Az alapanyagimport megkönnyítésével stabilizálhatók tartósan az építőipari acél nyersanyagárak a Swedsteel-Metecno szerint 2021.11.09.
A nyersanyaghiány és a kínálat csökkenése okozta válsághelyzetben hosszú távon csak az EU-ba irányuló alapanyagimport feltételeinek könnyítésével orvosolható a drasztikus acél építőanyag-áremelkedés a könnyűszerkezetes acélcsarnokokat gyártó Swedsteel-Metecno szerint. Bár bizonyos építőipari alapanyagok elérhetősége és ára esetében már érezhető némi stabilizáció, az acél alapanyagok ára további 10-15 százalékkal emelkedett az ősz folyamán.

Swedsteel - 1200m<sup>2</sup>-es törökbálinti raktárcsarnok, az első közös munka a Swedsteellel
1200m2-es törökbálinti raktárcsarnok, az első közös munka a Swedsteellel 2021.09.15.
Közel negyedszázada működik a PALÁDI ÉPÍTÉSZ ÉS MÉRNÖK KFT., amely a legkülönbözőbb építészeti feladatok körében szép számmal tervezett könnyűszerkezetes acélcsarnokokat is. Az utóbbi időben az egyik meghatározó magyar gyártóval, a Swedsteellel fogtak össze, és készülnek további projektre. A megrendelők, a gyártók és kivitelezők közötti építészi koordináció fontosságáról és a Swedstellel szerzett tapasztalatairól kérdeztük a tervezőiroda vezetőjét, Paládi-Kovács Ádámot.

Swedsteel - Tartós lemez, tartós munka a jó fémfedés titka!
Tartós lemez, tartós munka a jó fémfedés titka! 2021.08.10.
Kujbus Mihály nyíradonyi egyéni vállalkozó bádogos a korcolt lemezfedések mestere. Templomok, műemléki jellegű épületek, családi házak megújult, impozáns tetői hirdetik szakértelmét. Az iskola, óvoda és családi ház tetőkről, tetőrendszerekről, DVSC csarnok tetőbiztonságról beszélgettünk a Swedsteel hivatalos márkakivitelezőjével, az ÉMSZ elnökségi tagjával és korábbi elnökével.

Swedsteel - Építészeti csodákra nyit kaput a Z-Door Zrt.
Építészeti csodákra nyit kaput a Z-Door Zrt. 2021.06.09.
Generálkivitelezőként a vállalat - zöldmezős beruházás formájában - öt héten belül épített fel egy 1500 m2-es csarnokot a járvány elleni védekezést szolgáló kézfertőtlenítőket előállító üzem számára Szegeden. A másodlagos tartószerkezet elemeit az a Swedsteel szállította, amelynek mérnökei szaktudásukkal is segítették a villámsebességű tervezést és kivitelezést. A projekt részleteiről és a könnyűszerkezetes profilok gyártójával való együttműködés részleteiről Kendi Imre építészmérnök, a Z-Door Zrt. vezérigazgatója nyilatkozott.

Swedsteel - Könnyűszerkezetből jeles
Könnyűszerkezetből jeles 2021.05.12.
Dr. Kovács Imre szerkezetépítő mérnök, a Debreceni Egyetem Építőmérnöki Tanszékének vezetője és az EMAKOM Komplex Mérnöki Iroda alapítója, aki számos statikai-építészeti feladatot oldott meg, a másodlagos tartószerkezeti elemek, szelemenek, de a héjazat tekintetében is általában a Swedsteel termékeivel számol. Impozáns csarnokok és egyéb építészeti struktúrák fémjelzik együttműködésük hatékonyságát. A könnyűszerkezetes építészet előnyeiről és a Swedsteel-lel való közös munkáról beszélgettünk.

Swedsteel - Swedsteel újdonság: STR131 és STR200 magasprofilok S420 acélszilárdsággal
Swedsteel újdonság: STR131 és STR200 magasprofilok S420 acélszilárdsággal 2021.03.29.
A Swedsteel-Metecno Kft. a piaci igényeknek megfelelően, a legújabb műszaki innovációs lehetőségek alapján, új építési termékekkel - STR131 és STR200 magasprofilokkal - bővítette a termékkínálatát, amelyet ajánlunk az építész és statikus tervezők, valamint kivitelezők szíves figyelmébe.
Az STR131 és STR200 magasbordás teherhordó trapézlemezek két fő alkalmazási területe a könnyűszerkezetes hőszigetelt zárófödémek teherhordó födémprofilja és monolit vasbeton födémek bennmaradó zsaluzata.

Swedsteel - "Pont olyan lett, amilyennek megálmodtam!"
"Pont olyan lett, amilyennek megálmodtam!" 2021.02.12.
Swedsteel termékek formálják a Hunnia Kristály Kft. új, impozáns csarnokát Debrecenben. A beruházó, Fibi András, a cég alapító ügyvezetője mesél a könnyűszerkezetes csarnoka megvalósulásáról és az építkezés részleteiről.

Swedsteel - "Az acélszerkezet és a szendvicspanel a nyerő!"
"Az acélszerkezet és a szendvicspanel a nyerő!" 2021.01.13.
Martonosi Zsolt építészmérnök a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építőmérnöki Tanszékének mesteroktatója és a M-MÉRMŰ Bt. építésztervezője az utóbbi években ismerkedett meg a Swedsteel könnyűszerkezetes termékeivel. Együttműködésük nyomán impozáns, bemutatóteremmel egybeépített raktárcsarnok épült Debrecenben, illetve megújult a nagyhírű Vojtina Bábszínház tetőszerkezete is. A tervezőt az együttműködés részleteiről kérdeztük.

Swedsteel - Acélszerkezeti csomópontok és szellemi kapcsolódások, avagy az építészmérnök, a statikus és a gyártó szakmai szövetsége
Acélszerkezeti csomópontok és szellemi kapcsolódások, avagy az építészmérnök, a statikus és a gyártó szakmai szövetsége 2020.11.11.
Az elmúlt harminc évben országszerte számos csarnok épült a szegedi Top-Szerk Bt. tervei alapján, az elmúlt 5 évben ezek közül több is a Swedsteel együttműködésben A tervezőiroda alapítóival, Borbély Andreával és Varga Györggyel beszélgettünk az acélszerkezetekről különböző szakmai aspektusból.

Swedsteel - A Gordiusz csomópontjai
A Gordiusz csomópontjai 2020.11.09.
A legkorszerűbb csomóponti kialakításokkal, minőségi acél alapanyagokból évi 25 000 m2-nyi épület-vázszerkezetet állít elő saját gyártóüzemében, és ebből 10 000 m2-nyi csarnokot a helyszínen össze is szerel a hódmezővásárhelyi Gordiusz Könnyűszerkezeteket Gyártó és Szerelő Kft. A csarnoképületek szelemenrendszerét, héjazatát, burkolatát és a kiegészítőket legtöbbször régi partnerüktől, a Swedsteeltől rendelik. A cég alapító ügyvezetőjével, Nagy Sándorral beszélgettünk csarnokokról, kihívásokról és megoldásokról, valamint a cége működéséről.

Swedsteel - A Swedsteelnél figyelnek arra a bizonyos "patkószegre" is! - Miért fontosak a részletek?
A Swedsteelnél figyelnek arra a bizonyos "patkószegre" is! - Miért fontosak a részletek? 2020.10.05.
Benkovich Attila 2018-ban tervezte meg első közös csarnokát a könnyűszerkezetes csarnokok specialistájának számító Swedsteel-lel. Az okleveles építészmérnök, aki 1980 óta dolgozik tervezőként, Szentendre főépítészeként gyakorlatot szerzett az államigazgatásban és személyesen irányított számos kivitelezést is, 40 éves sokoldalú szakmai tapasztalatairól beszélgetünk.

Swedsteel - A dabasi csarnoképítő
A dabasi csarnoképítő 2020.03.12.
Generálkivitelezéssel és tervezéssel foglalkozik a Patina Építő Zrt., amelynek története több, mint negyedévszázados múltra tekint vissza.

Swedsteel - Fékezhetetlen statikusok, megfékezett erők
Fékezhetetlen statikusok, megfékezett erők 2020.02.10.
Extrém tervezési helyzetekben is sikeresnek bizonyult a Construct-Plan Kft. tervezőiroda és a könnyűszerkezetes építőanyagok specialistájának számító Swedsteel párosa. Az együttműködésük eredménye a Békés megyei régióban épült számos acélcsarnok szerkezetében biztosítja az egymásra ható erők egyensúlyát és a biztonságot. A kooperáció részleteiről kérdeztük Bánfi Ádám statikust, a Construct-plan Kft. alapító ügyvezetőjét.

Swedsteel - Vigyázat! Nagyfeszültség!
Vigyázat! Nagyfeszültség! 2020.02.10.
Feszített tempóban tervezi az acélcsarnokokat a Bal-arch Kft. - elsősorban a villamosipar számára. Jelentős számú megrendeléseik közül sokat a Swedsteel profiljainak, termékeinek betervezésével valósítanak meg. A tervezőiroda és a gyártó kapcsolatát a szűkös határidők ellenére sem a feszültség, hanem a konstruktív és hatékony együttműködés jellemzi. Balogh László építészmérnökkel, az iroda vezetőjével beszélgettünk.

Swedsteel - "Kell egy csapat!"
"Kell egy csapat!" 2019.12.11.
Idén a saját kapacitásbővítésére épített könnyűszerkezetes csarnokot a Swedsteel szinte teljes termékpalettájának felhasználásával az N-ferrum Kft. Nagykanizsán. A 2006-ban id. Nemes János halálának évében alakult, az ő szellemi, szakmai öröksége jegyében formálódó, kezdetben betonacél szereléssel, gyártással és értékesítéssel foglalkozó, a piac elvárásainak változását folyamatosan szem előtt tartó, bő évtizede acélszerkezeti csarnokok komplett kivitelezésével foglalkozó cég ügyvezetőjét, Nemes Jánost kérdeztük a beruházás és a kivitelezés részleteiről.

Swedsteel - Statika: a nyugalom művészete
Statika: a nyugalom művészete 2019.12.11.
Izgalmas mérnöki kihívásokkal teli, gazdaságos, praktikus, biztonságos és esztétikus csarnokok hirdetik országszerte az RKK Team Kft. és a Swedsteel Kft., azaz a statikai iroda és a könnyűszerkezetes épületelemek, rendszerek gyártójának együttműködését. A két terület elválaszthatatlan viszonyáról kérdeztük Rezeli Csabát, az RKK Team vezetőjét.

Swedsteel - Acélos kapcsolat – statika és az acél
Acélos kapcsolat – statika és az acél 2019.11.07.
Egyre több impozáns, gazdasági felhasználású acélcsarnok hirdeti országszerte a könnyűszerkezetes épületek specialistájának számító, hazai gyártóbázissal rendelkező Swedsteel piaci térhódítását. Ezeknek - az általában nagy fesztávolságú - épületeknek a sikeres megvalósítása azonban nem csupán a kiváló termékek függvénye, de komoly statikai tervezőmunkát is feltételez. Az algyői General Statika Bt. ezen a területen, továbbá gyártmánytervezésben és tervezői programok fejlesztésében is eredményesen működik együtt a Swedsteellel.>
Kovács Lászlót, a tervezőiroda tulajdonosát kérdeztük a szakma fejlődési irányairól, illetve a gyártóval való kapcsolatáról.

Swedsteel - Swedsteel vékonyfalú acél szelvények - Z-C-U profilok
Swedsteel vékonyfalú acél szelvények - Z-C-U profilok 2019.10.07.
A vékonyfalú hidegen alakított acél szelvények alkalmazása régóta elterjedt a magasépítésben. A "vékonyfalú" elnevezés a kis lemezvastagságra (t<4mm), a "hidegen alakítás" a gyártástechnológiára utal. A kis lemezvastagságok miatt kulcskérdés az acél megfelelő korrózióvédelmének, tartósságának biztosítása, ennek érdekében igen gyakori a tűzihorganyzott acél alapanyagok használata. A vékonyfalú acél szelvények lehetnek felületszerkezeti elemek (pl. trapézlemez, falkazetta) vagy rúdszerkezeti elemek (pl. nyitott vagy zárt szelvények).

Swedsteel - Stabil partnerség, stabil csarnokok
Stabil partnerség, stabil csarnokok 2019.09.10.
A közel 4 000 m2-es Tauril Gumigyártó és Kereskedelmi Kft. új üzem-, és logisztikai csarnokát a Stabil Kft. valósította meg, amelynél a Swedsteel volt a beszállítója.
A kivitelező az a Stabil Kft. volt, amelynek tulajdonosa, Papp Zoltán annak idején az "Év Acélszerkezeti Nívódíját" is elnyerő Rutin Kft. igazgatójaként, olyan projektek megvalósításában vett részt, mint a müncheni Allianz Aréna vagy a Budapest Aréna. Az acélépületek tervezésében, gyártásában és a könnyűszerkezetes technológia alkalmazásában évtizedes tapasztalatokkal bíró szakembert kérdeztük az építés részleteiről, illetve a Swedsteellel való kapcsolatáról.

Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information