Semmelrock

Játszótér-tervező nyerte idén az Év Tájépítésze díjat



Május 18-án ünnepélyes keretek között hirdették ki az Év Tájépítésze és az Év Junior Tájépítésze díjak nyerteseit. A rangos szakmai kitüntetés fődíját 2023-ban Takács Edvárd vehette át. A győztes - aki a verseny történetében először a közönségdíjat is elnyerte - adminisztratív okokból fedőnév alatt tanít játszótér-tervezési kurzusokat a marosvásárhelyi Sapientia egyetem tájépítész szakán.




Idén tavasszal immár 11. alkalommal rendezte meg a Magyar Építész Kamara Táj- és Kertépítész Tagozata, a Wienerberger Zrt, mint a Semmelrock térkövek gyártója és a Magyar Tájépítészek Szövetsége az általuk közösen alapított, Év Tájépítésze Díj ünnepélyes díjátadó gáláját a MATE Villányi úti campusán.

Az elmúlt 10 év tapasztalatait mérlegelve a szervezők változtattak a verseny kiírásán annak érdekében, hogy az előző évekhez mérten több tájépítészt ösztönözzenek a nevezésre. Így érdekesebb, frissebb, bátrabb pályamunkákat és megközelítést reméltek már nem csak egyetemistáktól, de olyanoktól is, akik legfeljebb három éve diplomáztak. A junior kategóriában idén Lach Bálint vehette át a legjobbnak járó díjat.

Év Tájépítésze 2023 Díj nyertese és egyben közönségdíjasa Takács Edvárd lett. A szakember a marosvásárhelyi Sapientia egyetem tájépítész szakán harmad és negyedéveseknek tart játszótér-tervezési kurzusokat, adminisztratív okokból fedőnév alatt. Mivel ebben a szakágban nincs központilag előírt tanmenet, összesűrít mindent, amit fontosnak gondol ahhoz, hogy átadhassa a fiataloknak ennek a szakmának a művelését. Többek között makettezést, rajzolást, valamint népmesék és kortárs mesék játszható terekké való feldolgozását oktat.




Korábbi munkái közé tartoznak a fűzépítmények az Edelényi Kastélyban és a mosonmagyaróvári Futura magtár, valamint számos játszótér, köztük a ceruzás a Gellérthegyen, az állatkerti, a Bóbita és a Budakeszi Vadasparkban található is. Az Edvárd által tervezett helyek nem csak szívet melengetően kedves, színes világot álmodnak a gyerekek köré természetes anyagokból, de mindig van tematikájuk, amik mesékhez, a konkrét helyhez, sokszor nemzeti parkok élővilágához kapcsolódnak.


"Takács Edvárd a hazai tájépítészetnek egyedi szereplője, de nem különc, hanem különleges. Munkájának egy olyan területet választott, ahol - a klasszikus tájépítészettel szemben - a humán szempont nagyon közvetlenül van jelen. Szerteágazó szakmai tevékenysége arról szól, hogy az egységet, ember és természet, ember és közösség, végső soron ember és ember kapcsolatát helyreállítsa. Saját elmondása szerint azt érzi a legnagyobb sikernek, amikor az egy helyen lakó, de egymást addig nem ismerő emberek a közös munka során először fognak kezet, és megérzik, hogy együtt erősebbek tudnak lenni" - emelte ki laudációjában Zöldi Anna, újságíró, építész.

A zsűriben Tóth Csaba tájépítészmérnök, Gerzanics Annamária tájépítészmérnök, Márton Melinda településmérnök, Tóth Eszter tájépítészmérnök, dr. Balogh Péter István tájépítész, Elek Attila tájépítészmérnök, Juhász Gábor projektvezető, Mészáros Roland kertépítő, Pozsár Péter, építészmérnök, valamint Tutervai Mátyás építészmérnök foglalt helyet.











Semmelrock

További részletek és termékinformációk:
www.semmelrock.hu


Semmelrock Stein+Design

Semmelrock Stein+Design: A Semmelrock Stein+Design Közép-Kelet-Európa egyik vezető térkő és tájépítészeti megoldásokat nyújtó vállalata. A társaság a Wienerberger Csoport lányvállalata. Összesen 7 ország 14 gyárában - Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Horvátország, Románia és Bulgária - illetve szlovéniai, szerbiai, bosznia-hercegovinai, montenegrói és macedón értékesítési központokban együttesen 850 fő alkalmazottat foglalkoztat.

Wienerberger Magyarország: A Wienerberger Magyarország a nemzetközi Wienerberger csoport tagja. Az anyavállalatot Bécsben alapították 1819-ben, mely mára a világ egyik legnagyobb téglagyártójává nőtte ki magát, első helyen áll a homlokzatburkoló téglák gyártásában, és vezető pozíciót foglal el a kerámia tetőcserép gyártása terén Európában. Összesen 28 európai országban, valamint Kínában, Indiában és az USA-ban, Kanadában van jelen a társaság. A cégcsoport világszerte 10 100 alkalmazottat foglalkoztat. A Wienerberger magyarországi leányvállalatát 1990-ben azzal a szándékkal alapította, hogy technológiai rendszereit és termékeit egész Kelet-Közép-Európában helyi gyártás révén honosítsa meg. Mára a társaság a magyar építőanyag-piac kiemelkedő szereplőjévé vált. A magyarországi termelés jelenleg hat helyszínen zajlik, a hazai foglalkoztatottak száma pedig már hétszáz fölötti.




Wienerberger Téglaipari zRt. (Semmelrock)

Cím:
2364 Ócsa, Bajcsy-Zsilinszky út 108.
Telefon: 29/578-111



  Semmelrock Hírek
  Semmelrock Termékek
  Semmelrock Alkalmazástechnikai útmutató
  Semmelrock Árjegyzék
  Semmelrock Kerti ötletek
  Semmelrock Kerítés- és falrendszerek





2023.05.30.
Hírlevél

eptar.hu


Wienerberger programok az idei TOT-on!
Tondach: Wienerberger programok az idei TOT-on! >> Tisztelt Tetőfedő Partnerünk!

Szeretettel meghívunk Téged az idei TOT'25 rendezvényre, a Tető Építők Egyesülete által szervezett, az ország egyik legnagyobb, kizárólag tetőépítő szakembereknek szóló szakmai eseményére, melyen a Wienerberger kiállítóként, kiemelt támogatóként jelenik meg.


Részletek
 


Indul a Wienerberger Tetőfedő Rangadó Pályázat!
Tondach: Indul a Wienerberger Tetőfedő Rangadó Pályázat! >> 2025-ben megújult a Wienerberger tetőfedőknek szóló műszaki pályázata és most először már a Wienerberger betoncserép is versenyben van!

Ne hagyd ki: 3 kategóriában osztunk ki összesen 2,25 millió Ft pénznyereményt, a nyerteseket pedig automatikusan nevezzük az ÉMSZ Év Tetője díjra is!


Részletek
 


Esőben az első!
Lindab: Esőben az első! >> Az elmúlt napok heves viharai számos épület tetőszerkezetében okoztak jelentős károkat. A Lindab elkötelezetten támogatja a viharkárosultakat - legyen szó magánszemélyekről vagy vállalati szereplőkről -, és célja, hogy ebben a nehéz időszakban megbízható, szakmailag megalapozott segítséget nyújtson.

Ennek jegyében minden érintett számára díjmentes helyszíni felmérést biztosítunk, legyen szó lakóingatlanról, vagy üzleti célú épületről, mint például telephely, üzlethelyiség, irodaház vagy raktárépület. Emellett szakértő kollégáink támogatást nyújtanak a megfelelő, minősített kivitelező partnerek kiválasztásában, hogy a helyreállítás gyors, szakszerű és hosszú távon is megbízható legyen.


Részletek
 


Továbbra is a téglaépítésű lakások a legkeresettebbek Magyarországon
Wienerberger: Továbbra is a téglaépítésű lakások a legkeresettebbek Magyarországon >> A legfrissebb adatok alapján a vásárlók minden településtípuson nagyobb érdeklődést mutatnak a téglaépítésű társasházi lakások, mint a panelek iránt. A markáns különbség nemcsak a kereslet alakulásában, de a négyzetméterárakban is egyértelműen megmutatkozik. Ez különösen aktuális lehet most azoknak, akik első lakás vásárlását vagy építését tervezik, kihasználva a napokban bejelentett kedvezményes állami hitelkonstrukciót. Az Ingatlan.com és a Wienerberger közös elemzése rámutat: az értéktartás szempontjából hosszú távon jobban jár, aki akár saját lakhatásra, akár befektetési céllal téglaépítésű ingatlant választ.

Részletek
 


Megújult a Bramac Divoroll tetőfólia kínálata!
Bramac: Megújult a Bramac Divoroll tetőfólia kínálata! >> Ismerd meg a Bramac megújult és kibővült tetőfólia portfólióját! Júniustól három - Standard, Star és Prémium - kategóriában sorakoznak fel a termékek, így kínálva minden igényre megbízható megoldást — a magas minőségű és kedvező ár-érték arányútól egészen az extra szintű védelemig.

Részletek
 


Ajtók, mely egy életre szólnak
Hörmann: Ajtók, mely egy életre szólnak >> A Hörmann beltéri faajtót gyártó gyáregységei azt tűzték ki irányelvüknek, hogy asztalos minőségű fa ajtóelemeket készítsenek, így a piaci partnereiket egyszerűen beépíthető, kiváló minőségű fa ajtókkal támogassák. A Hörmann fa ajtók ajtólap és tok megoldásai egyesítik a magas minőségű anyaghasználatot, a modern gyártási technológiát és a szerelőbarát részleteket.

Részletek
 


Így érdemes kalkulálni, ha tetőt építene vagy felújítana
Terrán: Így érdemes kalkulálni, ha tetőt építene vagy felújítana >> A tetőfelújítás az egyik legösszetettebb és leginkább költségigényes mozzanata egy otthon korszerűsítésének, azonban megfelelő előkészületekkel tervezhető a finanszírozás és jól behatárolható a termékek, szolgáltatások ár—érték aránya. Nézzük, milyen tételekkel és milyen mértékű ráfordítással érdemes számolni.

Részletek
 


Galvanikus védelem vasbeton szerkezetekhez
Mapei: Galvanikus védelem vasbeton szerkezetekhez >> A Mapei Mapeshield megoldásai hatékony védelmet nyújtanak a vasbeton szerkezetek korróziója ellen. Olyan rendszerről van szó, amely meggátolja, hogy a beton pórusain keresztül bejutó anyagok megtámadják az acél körül kialakuló védőréteget - ezzel hosszú távon megelőzhető a szerkezetek károsodása.

Részletek
 


?? Páravédelem intelligensen - VarioR KM Duplex UV fólia
Isover: ?? Páravédelem intelligensen - VarioR KM Duplex UV fólia >> Az épületek nedvességtől való védelme elengedhetetlen a szerkezetek élettartama és a szigetelőképesség megőrzésének érdekében. A megoldás neve: VarioR KM Duplex UV fólia.

Részletek
 


?? LEVELLINE - Precíz és rugalmas megoldás minden sarokra
Rigips: ?? LEVELLINE - Precíz és rugalmas megoldás minden sarokra >> A LEVELLINE élvédő egy műanyag erősítésű, hajlítható szalag, amely könnyen igazítható a kívánt szögben, így ideális belső és külső sarokmegoldásokhoz egyaránt.

Részletek
 


?? ISOVER FORTE - Önhordó típusú üveggyapot filc
Isover: ?? ISOVER FORTE - Önhordó típusú üveggyapot filc >> Az ISOVER FORTE az egyik legsokoldalúbb, önhordó üveggyapot megoldás a piacon, amelyet tetőtér-beépítésekhez, födémekhez és szerelt falakhoz is bátran ajánlunk.

Részletek
 


?? AquaBead Flex Pro - Profi élképzés egy permet vízzel
Rigips: ?? AquaBead Flex Pro - Profi élképzés egy permet vízzel >> A Rigips AquaBead Flex Pro egy vízzel aktiválható, hajlítható élvédő, amelyet kifejezetten külső és belső gipszkarton sarkokhoz fejlesztettünk.

Részletek
 


Rendezvények, sétálóutcák, parkok biztosítása egyszerűen
Hörmann: Rendezvények, sétálóutcák, parkok biztosítása egyszerűen >> Manapság egyre nagyobb hangsúlyt kap a zöldebb és természetközelibb városrészek kialakítása. Amellett, hogy számos faültetési program működik országszerte és minél több zöld övezet kiépítésére törekszenek az önkormányzatok, kiemelt szerep jut a forgalomkorlátozásra is, többek között a biciklis utak-, illetve a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítésével.

Részletek
 


Webercol FLEX S1 - Extra flexibilis burkolólap-ragasztó
Weber: Webercol FLEX S1 - Extra flexibilis burkolólap-ragasztó >>
  • Felhasználási terület: Bel- és kültérben, padló- és falfűtésre, cement- és mész-cementkötésű felületekre, gipszkarton és CK lapokra, gipsz vagy anhidrit aljzatokra, meglévő burkolatokra, vízszigetelésekre.
  • Különleges ajánlás: Nagyméretű (3600 cm2-nél nagyobb), alacsony nedvszívó képességű burkolólapok ragasztására.
  • Besorolás: C2TES1.


Részletek
 


Termékkönyvtárak és megoldások ARCHICAD 26-hoz Termékkönyvtárak és megoldások
ARCHICAD-hez


 





Összefoglaló
 
 
Építészgaléria
 


Építészgaléria megtekintése Regisztráció / épület feltöltése


 
    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information