A tetőcserép és a térkő találkozása
Együttműködésre lépett a Terrán és az SW Térkő
2024.04.10.

A harmonikus otthon elemei egymással, valamint a környezettel is összhangban állnak. Az építőanyagok ugyan elsősorban funkcionális termékek, a látszó részek esztétikai jelentősége igencsak számottevő. A tetőcserép és a térkő alapjaiban határozza meg egy épület hangulatát, a megfelelő párosításokkal a stílus egészen új értelmet nyer. A Terrán és az SW Térkő együttműködésében kinyílik az otthon horizontja.




Az otthonunk maga a teljesség, a harmónia. Fontos része az egységes, valamint egyedi város- és utcaképnek, de a legfontosabb mégis, hogy mi magunk elégedetten tekintsünk rá nap mint nap. A tökéletes összkép akkor áll össze, ha minden mindennel összefügg. Legyen szó új ház építéséről vagy felújításról, a kiválasztott tetőcserepek és a térkövek több évtizeden, sőt, akár egy egész emberöltőn keresztül részesei maradnak az életünknek.

A Terrán és az SW Térkő együttműködésével megszületett a tetőcserép és a térkő tökéletes találkozása, egy olyan kollekció, amelyben a stílus és a színek különleges kombinációja az otthon új horizontját teremti meg.

A piaci trendek alapján egyre erősebb igény mutatkozik arra, hogy az építőanyag-ipari vállalatok a szakterületükön belül széles skálán fedjék le a vásárlók elvárásait, ugyanakkor egyedi, sokszor niche megoldásokat kínáljanak ügyfeleik számára.

A Terrán és az SW Térkő számára mindig is fontos volt a rugalmasság, a legújabb irányzatokra reagáló portfólió kialakítása, amely sem minőségben sem megjelenésben nem köt kompromisszumot. Azért, hogy vevőiket a lehető legmagasabb színvonalon és odafigyeléssel szolgálhassák ki, létrehoztak egy olyan közös termékpalettát, amelynek célja, hogy különleges szín- és stílus-kombinációkkal segítse a legjobb döntés meghozatalát. Emellett exkluzív ajánlattal várják azokat, akik Az otthon horizontja kampány keretén belül választanak tetőcserepet és térkövet maguknak.

„A Terrán piacvezető tetőcserép-gyártóként mindig is az innovátorok közé tartozott, ezért folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, amelyekkel még több dimenziót adhatunk szolgáltatásainknak. Az SW Térkővel való partnerség kialakítása azt a fajta üzletpolitikát erősíti, amelynek középpontjában az értékteremtés áll, hiszen egy ház nemcsak egy lakóteret szimbolizál, hanem az ott élők egységét, otthonát, amire jó ránézni, ahova jó megérkezni. Örömünkre szolgál, hogy hasonlóan elhivatott félre leltünk az SW Térkő személyében″ — mondta Tóth Szabolcs, a Terrán regionális marketing igazgatója.


„A két cég attitűdje és a piachoz való hozzáállása számos ponton egybecseng. Küldetésünknek tekintjük, hogy együttműködésünk révén egy életérzést adjunk azoknak, akik számára kiemelten fontos a szakértelem, a minőség és az esztétikum, valamint az odafigyelés. Különös gondossággal és különböző szempontok szerint egy professzionális csapattal karöltve alkottuk meg egyedi tetőcserép- és térkő- párosításainkat, amelyben bárki megtalálhatja a számára legkedvesebbet. A Terrán és a közöttünk lévő üzleti és szakmai összhangnak köszönhetően egyedülálló modellt hívtunk életre″ — mondta az SW térkő képviseletében Galló Ferenc, az SW Umwelttechnik Magyarország Kft ügyvezető igazgatója.




Mediterrán

További információk:

Terrán Tetőcserép Gyártó Kft.
www.terranteto.hu
www.terran-generon.hu
www.tetotepitek.hu
www.acskereso.hu



Terrán Cégcsoport

A közel 100 éves Terrán Cégcsoport komplett tetőfedési rendszereivel és kiváló minőségű termékeivel Európa egyik legmodernebb betoncserép gyártójává nőtte ki magát. A családi tradíciókra épülő cégnél alapvető követelmény a kutató-fejlesztő munka és a magas minőség iránti elkötelezettség. A vállalat Magyarországon kettő (Bólyon, Kunszentmiklóson), Szlovákiában és az erdélyi Aranyosgyéresen pedig egy gyárat működtet. A cégcsoport alkalmazottainak száma jelenleg 345 fő, Horvátországban, Romániában (Erdély), Szlovákiában és Szerbiában vannak leányvállalataik.
A cég számos elismerést magáénak tudhat: 2003 tavaszán Construma Nagydíjat, 2015-ben Construma Díjat nyertek, 2005-ben BNV Nagydíjat, 2010-ben Business Superbrands díjat, 2013-ban Magyar Termék Nagydíjat kaptak és immár négyszeres MagyarBrands díjasok. Ezen kívül a 2014-es évben kategóriájának legsikereseb üzleti márkája lett a vállalat, valamint elnyerte a "Best Buy Award" díjat, azaz 2017-ben a vásárlók a Terránt nevezték meg a legjobb ár-érték arányú tetőcserépmárkának Magyarországon. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Gódi Attilát, a Terrán ügyvezetőjét választotta a 2017-es év üzletemberének.



2024.04.10.
Terrán DANUBIA Barna

Terrán DANUBIA Barna

az alapcserép a tetőfedés alapeleme. a tetőfelületek több mint 90%-ára ...

Terrán DANUBIA Natúr

Terrán DANUBIA Natúr

az alapcserép a tetőfedés alapeleme. a tetőfelületek több mint 90%-ára ...

Terrán GENERON DARK

Terrán GENERON DARK

a terrán generon napelemes tetőcserép a megszokott szerepeken túl még egy ...

Terrán RUNDO Korall

Terrán RUNDO Korall

nosztalgikus hÓdfarkÚ-letisztult látvány és üde természetesség. a ...

Terrán SYNUS Korall

Terrán SYNUS Korall

könnyedségével, a beton tartósságával és ellenálló képességével a ...

Terrán RUNDO Antracit Neo

Terrán RUNDO Antracit Neo

nosztalgikus hÓdfarkÚ-letisztult látvány és üde természetesség. a ...

Hírlevél

eptar.hu


Megérkezett a Vasalás 7 - Fedezd fel az újdonságokat!
éptár: Megérkezett a Vasalás 7 - Fedezd fel az újdonságokat! >> Örömmel jelentjük be, hogy megjelent a Vasalás program legújabb, 7.0-s verziója!

Az új verzió jelentős változásokat hoz a szoftver működésében, amely egyszerre növeli a kényelmet és a termelékenységet. Az újonnan beépített funkcióknak köszönhetően jelentősen csökkentettük a kézi rajzolási munkát, miközben bővítettük a dokumentációs lehetőségeket is.
Ahogy eddig is, továbbra is támogatjuk az Archicad 23-tól 28-ig terjedő verziókat, így minden felhasználó teljes mértékben kihasználhatja a Vasalás megoldás előnyeit a munkafolyamatában.


Részletek
 


Mi az időtálló és esztétikus tetőcserép titka? Ez a Fusion technológia!
Tondach: Mi az időtálló és esztétikus tetőcserép titka? Ez a Fusion technológia! >> A kerámia tetőcserepek kiemelkedő minőségét nemcsak a kiváló agyaglelőhely, de a korszerű anyagelőkészítési folyamat is biztosítja. A Tondach tetőcserepeket tartós szépség jellemzi, különböző felületvédelem-kialakításainkkal mindenki megtalálja a saját szempontjaihoz leginkább illeszkedőt. Míg a natúr téglavörös színű kerámia cserepek semmi máshoz nem hasonlítható természetes érzést nyújtanak, addig a Fusion technológia új dimenziót nyit a tetőfedésben.

Részletek
 


Kikövezett úton az éghajlatváltozásnak ellenálló jövő felé
Semmelrock: Kikövezett úton az éghajlatváltozásnak ellenálló jövő felé >> Környezetünk világszerte egyre sérülékenyebbé válik a klímaváltozás hatásaival szemben — az extrém hőhullámoktól kezdve a heves esőzésekig. A burkolt, zárt felületek — például az aszfalt vagy más összetett rétegrendek — akadályozzák a csapadékvíz természetes elszivárgását. Ezzel szemben minden térkövezett felület „nyitott burkolatnak″ számít, melynek hézagain keresztül a víz visszajuthat a talajba.

Részletek
 


Hangolja letisztultságra a fedésképet sík tetőcserepekkel
Terrán: Hangolja letisztultságra a fedésképet sík tetőcserepekkel >> Modern minimalizus által sugallt hűvös elegancia, vagy klasszikus stílus segítségével közvetített családias életérzés? Sík tetőcserepekkel mindkét irányzat fedésképe kialakítható, időtálló megjelenést kölcsönözve a héjazatnak. A Terrán élen jár a minőségi, ellenálló, ugyanakkor esztétikus tetőcserepek készítésében, a Zenit Max és Rundo termékcsaládok letisztult vonalvezetése és gazdag színpalettája széles spektrumon teszi lehetővé a legmegfelelőbb modell kiválasztását.

Részletek
 


Falazatok megerősítése habarccsal és repedések javítása falvarrással
Mapei: Falazatok megerősítése habarccsal és repedések javítása falvarrással >> Sok épület falán előbb-utóbb megjelennek repedések, amelyek nemcsak esztétikai problémát jelentenek — gyakran komolyabb statikai gondokra is utalhatnak. Bár egy kisebb repedés néha csupán felszíni hiba, a nagyobb, mélyebb repedések már figyelmeztető jelek lehetnek. Ha nem kezeljük időben az ilyen hibákat, az hosszú távon az épület szerkezeti biztonságát is veszélyeztetheti, és komolyabb állagromlást idézhet elő.

Részletek
 


PANEL PLYTA PLUS
Isover: PANEL PLYTA PLUS >> Klímánk változásával egyre nagyobb gondot jelent az épületek hőmérsékletének szabályozása. Erre jelent költséghatékony megoldást az átszellőztetett homlokzat. A rendszer egyik fontos eleme az ásványgyapot hőszigetelő lap. Az Isover ajánlatában szereplő egyik ilyen termék a PANEL-PŁYTA PLUS 34 fekete kasírozással ellátott hidrofób (víztaszító) üveggyapot lemez.

Részletek
 


ENERGOBOARD®
Rigips: ENERGOBOARD® >> A Rigips® ENERGOBOARD® gipszkarton egy innovatív, környezettudatos építőanyag, amely új gyártási technológiával készül. Üvegszállal erősített szerkezete biztosítja a tartósságot és a megbízhatóságot a különböző építési projektekben. Rendszerminősítéssel rendelkező válaszfalak, álmennyezetek és egyéb szerelt szerkezetek építéséhez ideális.

Részletek
 


Termékkönyvtárak és megoldások ARCHICAD 26-hoz Termékkönyvtárak és megoldások
ARCHICAD-hez


 





Összefoglaló
 
 
Építészgaléria
 


Építészgaléria megtekintése Regisztráció / épület feltöltése


 
    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information