Az építőipar 2024-es éve, a szakemberhiány és a karbonsemlegesség
2024.03.21.

A MAPEI a 2024 március 20-ai, MOL toronyban megtartott sajtótájékoztatóján osztotta meg 2023-as évi (nem reprezentatív) felmérésének eredményeit a magyar építőipar 2024-es évével kapcsolatos elvárásaik tekintetében.
A számok sajnos nem okoztak nagy meglepetést, de a kérdőívek kitőltésére való hajlandóság kapcsán már önmagában sejthető volt az eredmény a cég vezetője, Markovich Béla szerint.




Ugyan mérséklődött a szakemberhiány az építőiparban, az átlagos várakozási idő 52 napra rövidült februárban, de sajnos a munkadíjak tekintetében már nem vagyunk ilyen szerencsések, az átlagos négyzetméterár 18 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi adatokhoz képest, átlépve a tízezer forintos lélektani határt — ismertette friss kutatásának eredményeit a Mapei Kft.

2024. februárjában az 52 nap várakozási idő kismértékű, 10 százalékos csökkenés a múlt évi adatokhoz képest.



Szakemberhiány vármegyénként 2020 - 2024. február
(a szakember megkeresésétől a munka megkezdéséig lévő napok száma)

A szakemberhiány megyei megoszlása változatos képet mutat. A legkevesebbet, csupán 36 napot Hajdú-Bihar megyében kell várni, míg Jász-Nagykun-Szolnok megye kiemelkedik a magas, 89 napos várakozási idővel. Az országos átlag alatt marad a szakemberhiány Budapesten 43 napos várakozási idővel, Pest megyében 47 nappal, Komárom-Esztergom megyében 38 nappal, valamint Fejér megyében 48 nappal.



A várakozási idő hossza szakmánként és a munka nagyságától függően változik. Az apróbb javításokra 39 napot, míg a kisebb kivitelezési és felújítási munkákra 46 napot kell várni átlagosan. A közepes méretű beruházások esetében 56 nap, míg a nagyberuházásoknál a várakozási idő 68 nap.



Tízezer forintos lélektani határ felett a négyzetméterár

Jelentősen emelkedtek a munkadíjak az egy évvel korábbihoz képest. Ma az átlagos négyzetméterár 10 215 forint, ami 18 százalékkal magasabb az előző évinél. Azonban a munkadíjak terén jelentős regionális eltérések figyelhetők meg, a tízezer forintot csak Budapesten és a Pest megyében haladja meg az átlagos munkadíj négyzetméterenként.



"Ezek a különbségek nem csupán a szakember kínálat és kereslet dinamikáját tükrözik, hanem szorosan összefüggenek a különböző régiók gazdasági helyzetével, az ott élők jövedelmével és életszínvonalával is. Például Budapest és Pest megye magasabb munkadíjai összefüggenek a fővárosi agglomeráció magasabb gazdasági teljesítményével, míg az Észak-Alföldi régió alacsonyabb díjai a kedvezőtlenebb gazdasági feltételek következménye" - magyarázza Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

A megkérdezett szakemberek 60 százaléka tervez áremelést idén. A szakemberek által tervezett áremelés mértéke átlagosan 12 százalék. Az áremelést az inflációval és a költségek emelkedésével indokolták a válaszadó szakamberek.

Romló hangulat, kedvező előjelekkel

A piaci kihívások következményeként tovább romlott a szakemberek hangulata, kevésbé optimisták a jövőt illetően, mint egy évvel korábban. A megkérdezett szakemberek mindössze 16 százaléka véli úgy, hogy az építőipar jó irányba halad. A válaszadók 26 százaléka szerint nem változnak a dolgok az építőiparban, míg a megkérdezett szakemberek 58 százaléka úgy érzi, hogy jelenleg nem a jó irányba tart az ágazat.

Markovich Béla ennek ellenére optimista, mert azok, akik úgy vélik, hogy az építőipar jó irányba halad, a javulás okaként az ágazat fejlődését (26%), így például a minőség iránti igény elterjedését említik, a kóklerek visszaszorulását (21%), a munkát megkönnyítő technológiai fejlődést (11%), valamint az állami támogatások pozitív hatását (10%). A szakember szerint ezek biztató előjelek, melyek az építőipari kultúra fejlődését és a kereslet javulását jelzik.

Eredményes év után a karbonsemlegesség és a szakemberek, építtetők támogatása a fő irány

A Mapei Kft. nettó belföldi árbevétele 33,55 milliárd forint volt 2023-ban, ami elenyésző, 0,2 százalékos pozitív változás az előző év azonos időszakához képest. A vállalat exportforgalma december végén nettó 507 millió forint volt, ami 17,5 százalékos csökkenés a tavalyi évhez képest. A vállalat összforgalma 34 milliárd forint lett, amely mindössze 0,1 százalékkal marad el a korábbi év eredményétől.

A gyártónak ugyanakkor nemcsak a cég rentabilitása a fontos, hanem a karbonlábnyom csökentése is. A többi építőanyaggyártónak is példát mutatva 2024-es évben bővíti új Zero termékcsaládját, ahol a gyártás közbeni karbonkibocsátást nagymértékben csökkenti, ezáltal az épület karbonlábynyomát is kedvező irányba mozdítja.



A MAPEI elhatározása, hogy árában ne legyen eltérés a normál termékektől, ugyanakkor sokkal jobb hatással legyen a környezetünkre.

A cég 2023-ban 150.000 tonna szénkibocsátást faragott le környezetbarát technológiai folyamataival és a 2024-es évre ezt az értéket tovább szeretné növelni (a megfogalmazott cél 200.000 tonna).



Fontos cél Építtetők támogatása

A cég már működő szakemberajánló rendszerét bővítette egy a résztvevőket minősítő rendszerrel. A Tiszta Panaszmentes Státuszt azok a szakemberek kaphatják meg, akiknek igazoltan nincs és nem is volt jogsértési ügye, mert a transzparencia a legjobb kontárszűrő.

Szakemberek támogatása

2023-ban 1193 új taggal bővült a Magyar Építőipari Szakember Közösség (MASZK), ezzel mintegy 6000 főre nőtt a taglétszáma. A szakmai közösség, mely a hazai építőipar szakembereit fogja össze, nyolc új szolgáltatással bővítette kínálatát, így összesen 25 különböző lehetőséget kínál tagjainak. Az újonnan bevezetett szolgáltatások között megtalálhatóak a költségcsökkentést elősegítő lehetőségek, úgymint a kedvezményes üzemanyag kártyák, szerszámok kedvező áron történő beszerzése. Szakemberhiány elleni tevékenysége keretében a Mapei Kft. 8886 fő szakembert képzett 2023-ban. Második alkalommal került átadásra Az év szakembere referencia díj. A referenciaverseny különlegessége, hogy a díj odaítéléséről az építőipari szakemberek döntenek


Modern terrazzo burkolat a MOL Campusban




Mi a Jelenben a Jövőt építjük





További műszaki és értékesítési információért keresse Mapei partnerét vagy a Mapei szaktanácsadót!


www.mapei.hu
szaktanacs@mapei.hu
Kereskedőkereső


Mapei


A Mapei Kft. a világ legnagyobb építőipari ragasztóanyag gyártójának leányvállalata. A Mapei neve az egész világon egyet jelent a kiemelkedő minőséggel, amit nem csupán a forgalmazott termékekben őrzi meg, hanem szolgáltatásai színvonalában is.



2024.03.21.
EPORIP TURBO

EPORIP TURBO

nagyon gyorsan kikeményedő kétkomponensű poliésztergyanta. ...

ROLLCOLL

ROLLCOLL

univerzális akrildiszperziós ragasztó textil padló- és falburkolatokhoz. ...

MAPESILENT DOOR

MAPESILENT DOOR

u formájú, zártcellás, expandált polietilén profilelem, amelyeta ...

MAPEFLOOR I 300 SL

MAPEFLOOR I 300 SL

többcélú, kétkomponensű, természetes színű, epoxigyanta bázisú ...

ADESILEX VS45

ADESILEX VS45

akrildiszperziós ragasztó pvc falburkolatok fektetéséhez. ...

ECO PRIM GRIP PLUS

ECO PRIM GRIP PLUS

többcélú, használatra kész, alacsony szagú, tapadást elősegítő ...

Hírlevél

eptar.hu


A Schneider Electric megoldásaival már a társasházban élők is tölthetik otthon e-autóikat
Schneider: A Schneider Electric megoldásaival már a társasházban élők is tölthetik otthon e-autóikat >> Gyors és egyszerű telepítés, 22 kW-os, az egyedi igények alapján visszakorlátozható töltő teljesítmény, többféle kivitel, kapcsolódási lehetőség távoli felügyeleti rendszerekhez - többek között ezt kínálja a Schneider Electric új, kifejezetten a társasházak igényeire szabott elektromosautó-töltője, a Schneider Charge Pro. A társaság skálázható terhelésmenedzsment megoldást is kínál a berendezéshez, illetve április végéig ingyenes konzultációval is segíti a beruházókat és kivitelezőket a számukra ideális konstrukció kialakításában.

Részletek
 


Bringabox kerékpártárolók - mert kell egy jó hely a bicajoknak is!
Innobet: Bringabox kerékpártárolók - mert kell egy jó hely a bicajoknak is! >> Egy Balatonparti üdülőnél problémát okozott a kerékpárok elhelyezése. Az apartmanlakásokhoz nem tartozott tárolóhelyiség, ezért a vendégek a kerékpárjaikat nem tudták hol tárolni. A Bringabox kerékpártárolók telepítése megoldotta ezt a problémát.

Részletek
 


A magyarok közel háromnegyede felújítaná otthonát a következő öt évben
Tondach: A magyarok közel háromnegyede felújítaná otthonát a következő öt évben >> A magyarok túlnyomó többsége korszerűsítené otthonát a közeljövőben, miközben a lakóingatlanok állapotával kapcsolatos elégedettség vegyes képet mutat — derül ki a Wienerberger friss országos kutatásból. Annak ellenére, hogy a válaszadók majdnem fele elégedett az ingatlana állapotával, a válaszadók 72%-a tervez valamilyen felújítást az elkövetkező öt évben. Legtöbben a falak, a fürdőszoba és a szigetelés állapotával elégedetlenek, de a megkérdezettek egyharmada a tetőszerkezetet vagy kültéri munkálatokat (kerítés, térburkolat) is szívesen finanszírozna. Az új vidéki otthonfelújítási támogatás széles körben ismert, a pályázat részleteivel azonban csak kevesen vannak tisztában, pedig a felhasználás köre otthonunkon belül és kívül is rendkívül sokrétű.

Részletek
 


A tárolórendszerek programjának bővítése Új Juno eszköztárolóházak a Hörmanntól
Hörmann: A tárolórendszerek programjának bővítése Új Juno eszköztárolóházak a Hörmanntól >> A Hörmann folyamatosan fejleszti a tárolóhely-rendszerek termékkínálatát és most egy teljesen új eszköztároló-sorozatot vezet be. A Juno eszköztárolóházak kiváló minőségű kültéri tárolási lehetőséget kínálnak, amelyeket a felhasználók egyéni igényeik szerint alakíthatnak. A testreszabhatóságot kétféle kivitel, két tetőforma, három modern szín és akár 14 különböző méret kombinációja biztosítja.

Részletek
 


GlasrocX Kalkulátor - Segítség az anyagszükséglet gyors meghatározásához
Rigips: GlasrocX Kalkulátor - Segítség az anyagszükséglet gyors meghatározásához >> A GlasrocR X építőlemez a Saint-Gobain termékkínálatában egy olyan kiemelkedő újítás, amely forradalmasítja a kültéri építkezést.

Részletek
 


Nedves falak kezelése a műemlékfelújításban: cementes vagy cementmentes?
Mapei: Nedves falak kezelése a műemlékfelújításban: cementes vagy cementmentes? >> A műemlék épületek felújítása során különösen fontos szempont az eredeti építőanyagok és szerkezeti jellemzők figyelembevétele. A műemlékek rekonstrukciója változatos feladatokat jelent, így számos különböző típusú és célú építőanyag használata válhat szükségessé. A Mapei erre komplett falazatfelújító termékrendszereket kínál. Az egyik leggyakoribb kihívás az ilyen épületeknél a falazat nedvességtartalmának kezelése, melyhez szárítóvakolat rendszerek alkalmazása javasolt.

Részletek
 


Fordulat az építőiparban: csökkenő munkadíjak, stagnáló szakemberhiány
Mapei: Fordulat az építőiparban: csökkenő munkadíjak, stagnáló szakemberhiány >> Csökkentek az építőipari munkadíjak: az átlagos négyzetméterár 7 százalékkal esett vissza, ezzel újra a tízezer forintos lélektani határ alá került. A szakemberhiány gyakorlatilag változatlan: az átlagos várakozási idő februárban 53 nap volt — derül ki a Mapei Kft. friss országos kutatásából.

Részletek
 


Ötcsillagos minőség - QUDALR arany kitüntetésben részesült a Terrán
Terrán: Ötcsillagos minőség - QUDALR arany kitüntetésben részesült a Terrán >> A magyar vásárlók szerint a Terrán képviseli a legmagasabb minőséget a tetőcserepek között a svájci székhelyű, független ICERTIAS szervezet által végzett piackutatási adatok alapján. A több mint 100 éves vállalat termékeinek magas színvonalát a tavaly negyedik alkalommal elnyert Best Buy Award, valamint a Hazai Termék védjegy is igazolja. A cég a betontechnológiában szerzett évszázados tapasztalatával, az alkalmazott innovációkkal, a zöld eljárásokkal, továbbá a folyamatos fejlesztésekkel kompromisszummentes megoldásokat kínál vevőinek, amelyekben a funkcionalitás és az esztétikum ötcsillagos szinten találkozik.

Részletek
 


Termékkönyvtárak és megoldások ARCHICAD 26-hoz Termékkönyvtárak és megoldások
ARCHICAD-hez


 





Összefoglaló
 
 
Építészgaléria
 


Építészgaléria megtekintése Regisztráció / épület feltöltése


 
    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information