építőipari adatbázis építőanyag-gyártók, forgalmazók

Innobet Kft.

A cég, munkatársak, alvállalkozók

Az Innobet Betonipari-, Kereskedelmi- és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2012-ben alakult. A Cég fő tevékenység a Kubio márkanevű betonból készült előregyártott kukatárolók és Bringabox kerékpártárolók gyártása.
A cég Magyarországon, Kecskeméti telephelyen működik, magyar magántulajdonban van, ügyvezetője Vincze László, végzettsége villamosmérnök.
Dolgozóink az alapítás óta a cég alkalmazottai, ők tehetséges, felkészült, és termékeink gyártásában nagy tapasztalatokkal rendelkező szakemberek. A csapat nagy része már korábban is együtt dolgozott az ügyvezetővel egy térkőgyártó vállalatnál, ebből vált ki és alakult meg az Innobet Kft.
A gyártáshoz szükséges gépeink, eszközeink saját tulajdonúak. Ezek a beton keverőberendezés, laboreszközök, anyagmozgató gépek, a betonelemek gyártásához szükséges öntőformák, egyéb gépek, szerszámok.
Alvállalkozóinkkal sok éves kapcsolatokat ápolunk. Ők saját szakterületükön hosszú évek óta dolgozó, nagy tapasztalatokkal és korszerű gépparkkal rendelkező vállalkozások.

A termékek

Kukatároló termékeink kültéri tárolók, melyek a hulladékgyűjtő kukák biztonságos és esztétikus elhelyezésére szolgálnak.  A kukatárolók elősegítik a szelektív hulladékgyűjtést, a hulladékok korszerű, igényes, rendezett körülmények közötti tárolását, a magyarországi hulladékkultúra fejlesztését.
Bringabox márkanevű tárolóink kerékpárok, robogók, kerekesszékek, babakocsik tárolására használhatók. Kerékpártároló termékeink elősegítik a kerékpáros közlekedés elterjedését. A lakóházaknál, munkahelyeknél, intézményeknél elhelyezett Bringaboxok a kerékpárok biztonságos tárolását teszik lehetővé, így segítik a kerékpározást, mint környezetkímélő közlekedési alternatívát.
A Kubio és a Bringabox Magyarországon bejegyzett, védett márkanevek.

A gyártás

A Kubio kukatárolók egy egybeöntött, nagyszilárdságú betonból készült szekrényből és a szekrényre felszerelt keretprofilokból és zárható ajtókból állnak.
Telephelyünkön mi végezzük a betonszekrények gyártását, az acélból készült ajtókat, keretprofilokat alvállalkozóink készítik. Az összeszerelés szintén a mi telephelyünkön történik és itt történik a raktározás, a kereskedelmi és marketing tevékenység is.


Kereskedelem

Magyarországon termékekeinket saját magunk is értékesítjük, valamint viszonteladó partnerek is segítik a forgalmazást.
Vevőink között megtalálhatók magánszemélyek, intézmények és települési önkormányzatok  is.
Termékeink megvásárolhatók webshopunkon keresztül, vagy személyesen, telephelyünkön is.
A tárolók vevőinkhez való kiszállítását és telepítését is megszervezzük. A szállításra  külsős szállítmányozó cégeket veszünk igénybe. A beton kukatárolók telepítése általában a szállítással egyidőben történik. A szállítást az építőanyag-kereskedelemben elterjedten használt darus teharautókkal végezzük. A tárolók egyszerűen telepíthetők, mert a teherautóra szerelt daru a tárolót a  megrendelő által megadott helyre tudja emelni.

Minőség

Termékeinket a vonatkozó Európai Uniós szabványoknak megfelelően készítjük. A kerékpártárolók fejlesztésénél az ADFC  német kerékpárosklub ajánlásait is betartjuk.
A tárolók fémalkatrészeinek gyártásához a legkorszerűbb, automatizált technológiákat vesszük igénybe. A lemezalkatrészek kivágása CNC vezérlésű lézervágógéppel történik, a hajlítás pedig  CNC élhajlítással. Az alkatrészek hegesztésére 2020 végére várhatóan bevezetjük a lézeres hegesztés technológiáját.
A korrózióállóság és a hosszú élettartam érdekében a fémalkatrészek minden esetben horganyzott acélból, vagy rozsdamentes acélból készülnek. Az alkatrészek festése elektrosztatikus porszórással készül.
A termékek minőségét folyamatosan ellenőrizzük. Minden egyes elkészült darabot átvizsgálunk, a termék csak a szigorú ellenőrzés utáni jóváhagyással hagyhatja el telephelyünket.

Fejlesztés

Termékeinket fejlesztését a betoniparban eltöltött 30 év alatt megszerzett tapasztalatok és az innovatív szakembergárda teszi lehetővé.
A termékfejlesztés kiterjed a betonelemgyártó sablonok megtervezésétől a megfelelő betonreceptúrák kidolgozásán át a lemezalkatrészek ajtók, fedelek, zárszerkezetek megalkotásáig.
Már a betonelemgyártó sablonokat is saját magunk tervezzük, készítjük.
A kukatárolók betonváza egy speciális, öntömörödő, nagyszilárdságú betonból készül. Az ehhez szükséges, jól használható betonreceptúrák kifejlesztése sok-sok év munkájának az eredménye.
A könnyűszerkezetű, teljesen fémvázas termékek iránt megnövekedett igény miatt kifejlesztettük a betonvázas kukatárolók és betonvázas kerékpártárolók alternatíváját, amelyek teljes egészében horganyzott acélból készülnek. Ezeknek a tömege jóval kisebb, ezért a szállítás nem igényel darus tehergépjárművet. Tervezzük a fém kukatárolók értékesítését lapraszerelt kivitelben is, amikor a kartonpapír dobozban kiszállított alkatrészekből a vevő állíthatja össze a kész terméket.
A fejlesztéseknél mindig figyelemmel követjük vásárlóink véleményeit, a piaci igényeket. Így készültek el a lakótelepeknél, társasházaknál használatos 1100 literes konténerekhez használt Kubio XXL konténertárolók, vagy például a legkisebb, kerekesszék és babakocsi tárolására alkalmas Bringabox Mini tárolóink. Vevőink igényei alapján most fejlesztjük a Kubio Modulo kukatárolók lábpedállal nyitható változatát is.
A tervezésnél a legfőbb szempontjaink a termékek kényelmes használhatósága, praktikussága, a felhasznált anyagok, felületkezelések tartóssága, időtállósága. A közterületre helyezett tárolók esetén várható durvább kezelés, esetleges vandalizmus hatásaira is próbálunk gondolni. Igyekszünk olyan tárolókat készíteni, amelyek esztétikai szempontból is kifogástalanok, ízlésesek, és nem egy megtűrt elemei környezetünknek, hanem plusz esztétikai élményt nyújtanak, azaz díszei lehetnek például egy családi ház kertjének.
Hosszú távú terveink között szerepel a föld alatti hulladéktároló rendszerek kifejlesztése és gyártása.

Célok

Célunk hogy termékeink a lehető legjobb minőségben készüljenek, és vevőink maximálisan elégedettek legyenek az általunk nyújtott kiszolgálással. Fontosnak tartjuk a megbízhatóságot, a vállalt határidők betartását, az esetleg felmerülő problémák kielégítő kezelését.
Törekszünk arra, hogy partnereinkkel hosszú távú, megbízható kapcsolatokat építsünk ki.
A külföldi forgalmazáshoz viszonteladó partnereket keresünk elsősorban Ausztria területén.

 
Tovább


Letölthető ArchiCAD megoldás


Cím:   6000 Kecskemét, Nemesszeghy Márta utca 30.

Telefon:
 
+36/30 205-7257
+36/30 551-1383
+36/76 418-518
E-mail:   info@innobet.hu  
Honlap:   www.kubio.hu/
  kubioshop.hu

Termékcsoport:



tárolórendszerek





    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information