Álomlovarda acélcsarnokban



Lovarda a természet lágy ölén. Pontosan ezt álmodta meg Pataki Mátyás, a Lambda System alapítója, aki nemcsak a hétköznapi mókuskerékből szeretett volna kiszabadulni, amikor úgy döntött, hogy beruház egy lovardára, hanem a sportágban sikeres díjugrató lánya számára is kedvezni akart. Szakmabeliként már a kezdetekkor tudta, hogy a minőségi végeredményhez nem célszerű az ár alapján terméket választani.


Pataki Mátyás körülbelül két éve hozta meg a döntést, hogy a több évtizedes építőiparban szerzett szakmai tapasztalata után, egy nyugodtabb, természethez közelibb tevékenységet keres magának. Mivel lánya 7 éve díjugrató versenyző, 2016-ban pedig már korosztályos versenyeket nyert, így a helyzet adta magát. Döntésével egyszerre dolgozhatott természetes közegben és egyszerre lehetett a családjával. Ehhez pedig kellett egy lovarda, amit Nagytarcsán épített fel.

"Szakemberként nem volt nehéz kiválasztani a megfelelő terméket a megvalósításhoz." - mesélte Pataki Mátyás. "Régi kollégáim és ismerőseim is sokat segítettek, javaslatukra nem az ár, inkább a minőség mellett döntöttem. Így esett a választás a Swedsteel-Metecno Kft.-re, akik nemcsak terméket adtak, hanem mellé teljeskörű szolgáltatást is. A segítségnyújtás, a megbízható és pontos szállítás egy ilyen választásnál bizony döntő tényező."



A 2018 júniusára elkészült, 38 lovas befogadóképességű lovarda létrejöttének elsősorban a téli időszakban és rossz idő esetén van nagy jelentősége, hiszen fontos, hogy a versenyzők hideg vagy napokig tartó csapadékos idő esetén is tudjanak készülni a következő megmérettetésre. Az 1500 négyzetméteres, 27×54 méteres csarnokban egyszerre 4 lovas tud gyakorolni.


Speciális igények lovarda esetén

A komplett másodlagos tartószerkezet és burkolat az előregyártott vasbeton vázra Swedsteel rendszerrel készült: STR45 és STW20 trapézlemezt építettek be a tetőre és a falra, valamint ereszcsatornát és a kiegészítőket is beszerelték. A lovarda tervezésénél és kivitelezésénél komoly hangsúlyt fektettek a gazdaságosságra, a természetes fény bejutásáról az oldalfali bevilágítók gondoskodnak, a villanyrezsi csökkentésére egyedi sík, multicellás polikarbonátot illesztettek a Swedsteel falvázhoz és STW20 fali trapézlemezhez.







A lovarda műszaki egyedisége a vasbeton váz mellett az alacsony tetőhajlás, továbbá, hogy a homlokzatburkolat a pillérek belső síkjára van behúzva, illetve szokatlan módon, a függőleges C200 falvázprofilra vízszintesen futó STW20 trapézlemez került.
Az állattartó épületeknél fontos, hogy a tetőn meggátolják a párakicsapódást és a víz-visszacsepegtetést, így a Swedsteel munkatársai a tetőfedés céljára filcbevonatos tetőlemezt javasoltak.

Kovács József, az elmúlt 3 évben kisebb és nagyobb volumenű munkákkal egyaránt megbízott 5 fős kivitelező cég vezetője is jó döntésnek tartotta a megrendelő választását.

"A tökéletes termék megválasztásánál nem csak az ár számít: fontos a jó minőség, a pontosság, illetve a gyors szállítás is, hiszen a kivitelezésnél lényeges szempont, hogy tartani tudjuk az ütemtervet."



- mondta Kovács József.

"Korábban is dolgoztunk együtt a Swedsteel munkatársaival, akik mindig készségesen segítettek a kivitelezések minden fázisában. Az ember könnyen hozzászokik a jóhoz, és utána már nem is szeretne váltani, így örültünk, hogy ismét a Swedsteel termékeivel dolgozhatunk."



Azt is elmesélte, hogy a munka során egyetlen nehézség volt: a tetőre tizennégy méter hosszú tetőlemezek kerültek, a nagyméretű lemezeket pedig többen egyszerre kellett kezelniük, több odafigyelést igényeltek.



"A jövőben szeretnénk továbbfejleszteni a lovardát. Tervezzük egy 10 szobás panzió megvalósítását a falusi lovas turizmus fejlesztésére kiírt pályázatok keretein belül. Az első osztályú, nagypályás, négyévszakos, 4000 négyzetméretes pálya a későbbiekben alkalmas lesz országos versenyek megrendezésére. Ez akár összeszervezhető kisebb konferenciákkal is, hiszen a létesítményben már most is található egy 30 fős rendezvényterem. A bővítésekhez is a Swedsteel termékeit fogjuk használni, mivel mind minőségben, mind szolgáltatásban bizonyítottak."



- mesélte a jövőbeli terveiket Pataki Mátyás.



Csarnokok az agrárszektor igényeire tervezve

Tartószerkezetnél nem kérdés: az acél minősége alapvetően határozza meg az épületszerkezet teherbírását. Tető- és falburkolatoknál kevésbé ismert az acél minőségének szerepe, pedig ott is kifejezetten fontos a tartósság és a fizikai ellenálló képesség. Az agrárszektor számára létrehozott Swedsteel csarnokok változatos mezőgazdasági tevékenységeknek nyújtanak teret, mint gép- és terménytárolás, növénytermesztés, illetve állattenyésztés és -tartás, nyitott-zárt színek, valamint meglévő épületek felújításai. A svédacél minőségi alapanyag, a korszerű gyártástechnológia és a komplexen tervezett, gyártott épületrendszerek garantálják a tartósságot és a hosszú távú biztonságos működést. A Swedsteel csarnokok rendkívül gyors felépítést és gazdaságos árat biztosítanak köszönhetően az alapanyagnak, technológiának és száraz kapcsolatokkal történő kivitelezésnek. A tervezéstől a használatbavételig szükséges időtartam akár 10-15 hétre is lecsökkenthető. A Swedsteel csarnokok megfelelnek a legszigorúbb előírásoknak (pl.: építésügyi, tűzvédelmi, állattartási, környezetvédelmi, stb. szabályok).


A Swedsteel-Metecno-ról


A Swedsteel technikai és piaci szakmai know-how-t nyújt a könnyűszerkezetes tető- és falburkolati rendszerek, az acél anyagú szerkezetek és csapadékvíz-elvezető rendszerek területén. A Metecno Csoport 1961 óta globális szinten a szendvicspanel-gyártás piacvezető vállalata. A világ 15 országában működtet gyártóegységeket, és éves szinten 20 millió négyzetméter tetőt állít elő.

A Swedsteel-Metecno 2015-ben nyitotta meg magyarországi értékesítési központját, illetve rá egy évre három és félmilliárd forintos beruházásból létrehozta első, jelenleg negyven főt foglalkoztató magyarországi gyárát Biatorbágyon, ahonnan az egész kelet-közép-európai régiót ellátják a Swedsteel könnyűszerkezetes tűzi horganyzott acéltermékekkel.



2018.09.06.

Swedsteel-Metecno HírekSwedsteel-Metecno Csomóponti gyűjteménySwedsteel-Metecno TermékválasztékSwedsteel-Metecno Szendvicspanel választékSwedsteel-Metecno Műszaki adatlapokPartnerekSwedsteel-Metecno Termékek


Kapcsolodó termékek:
 
Hirdetés
Swedsteel hírek:


    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information