Vigyázat! Nagyfeszültség!


Feszített tempóban tervezi az acélcsarnokokat a Bal-arch Kft. - elsősorban a villamosipar számára. Jelentős számú megrendeléseik közül sokat a Swedsteel profiljainak, termékeinek betervezésével valósítanak meg. A tervezőiroda és a gyártó kapcsolatát a szűkös határidők ellenére sem a feszültség, hanem a konstruktív és hatékony együttműködés jellemzi. Balogh László építészmérnökkel, az iroda vezetőjével beszélgettünk






Mikor alakult a cég, és az építészet mely területén dolgoznak?

A Bal-arch közel húsz éve alakult. Jelenleg öt mérnököt és egy technikust foglalkoztat. Az árbevételünket évről évre növelni tudjuk. Egyre több felkérést kapunk, ami talán annak is köszönhető, hogy egy különleges építészeti területnek váltunk a specialistájává: főként 120 kV-os transzformátor alállomásokat tervezünk az áramtermeléssel és továbbítással foglalkozó vállalatok, valamint olyan nagy gyárak számára, ahol külön átalakítók gondoskodnak az elektromos energia áram fogadásáról.

Milyen jellegzetes kihívások elé állítja Önöket ez a feladat?
Mondhatni, hogy a mindennapi élet és a gazdaság számára stratégiai fontosságú épületeket tervezünk, amelyeknél a legcsekélyebb mértékben sem engedhetők meg az épületszerkezet vagy a kivitelezés hibái, azaz mindkét területen a legmagasabb minőséget kell nyújtani. Egy, az épületben adódó műszaki hiba ugyanis az áramellátás folyamatosságát veszélyeztethetné.
Ezt pedig sem a lakosság, sem pedig a piacgazdasági termelés nem tolerálná, hiszen ha nincs villany, nem jön az energia, az - a dominó elv alapján - súlyos következményekkel, veszteséggel jár.
A folyamat kiindulópontja az erőmű, ahonnan a vezetékhálózaton keresztül 120 kilovolton elindul az áram, és elérkezik az alállomáshoz. A szolgáltató a feszültséget itt transzformálja a fogyasztó számára is felhasználható 20 kilovoltra. Nekünk, építészeknek ezt a villamostechnológiát kell kiszolgálnunk. Az általunk tervezett csarnokok, épületek adnak védett teret és tartós biztonságot ezeknek a drága berendezéseknek, amelyek közül pl. egy transzformátor az alappal együtt nagyságrendileg 200 millió forintba kerül. Milliókért szerezhetők be a kapcsoló-berendezések is, amelyekből egy-egy állomásra kb. 30 darab kerül. A beltérben elhelyezett berendezések, műszerek értéke összességében többszöröse az épületének. Egyebek mellett ebből is adódik a tervező és a kivitelező komoly felelőssége.





A külcsín ezeknél az objektumoknál nem igazán fontos szempont, az épületszerkezetek esetén az építészmérnök egyik legfontosabb feladata, hogy a héjazatot a megrendelő igényei alapján, továbbá a hely jellegzetességei, a környezeti terhelés figyelembevételével tervezze meg, illetve nagyon pontosan lekövesse a belső tér kialakítására vonatkozó specifikációkat. Ez ugyanis igen soktényezős egyenlet, és komplex megközelítést igényel, amennyiben meg kell oldani a belső terű kapcsoló berendezések elhelyezését, meg kell tervezni a speciális tartókat, állványokat, lábakat, ki kell alakítani az kábelpincéket, kábelalagutakat, tekintettel kell lenni a szerelhetőségre vagy akár a berendezések cseréjére is.
Olyan megoldások alkalmazására van szükség, amelyek egy standard lakóépületnél vagy pl. tároló csarnoknál nem merülnek fel. Ezek a berendezések egyenként másfél tonnásak. Gondoljunk csak bele, milyen erős vasbeton födémet vagy alapot kell építeni, ha ezekből harminc kerül egy csarnokba. Ráadásul ez a technológia nem is alkalmazható minden átalakító épületnél, mert a nagyfeszültség keltette elektromágneses tér hatására a födémbe szerelt betonacél részecskéi extrém mozgásba kezdenek egy zárt hurok esetén. Ez pedig olyan hőtermeléssel jár, ami ellágyíthatja az acélt. Éppen ezért mi egy olyan anyagot vetettünk be, amit Magyarországon még ilyen célra nem sokszor használtak: bazaltszálból készítettük el az födém egy részét.

Milyen csarnokrendszerek a legalkalmasabbak az Önök épületeihez? A beruházó tesz javaslatot, vagy szabad kezet kapnak?
A dolognak két iránya lehet általában. A multinacionális cégeknek, mint pl. a LEGO, a Mercedes vagy az Audi olyan nagy értékű gyárai vannak világszerte, amelyeket egy cég nem is képes biztosítani. Ilyenkor a biztosítótársaságok a legmagasabb követelményeket állítják fel az épületszerkezettel szemben. Az tehát, hogy milyen anyagokból és milyen technológiával készüljenek ezek az üzemek és - természetesen - az azokat a megfelelő feszültségű árammal ellátó transzformátor-épületek, a konszernek külföldi főhadiszállásain dől el, azonos elveket követve Mexikótól kezdve, Magyarországon át Kínáig. Az ilyen esetekben éppen ezért meg van kötve a kezünk.

Más nagyobb és kisebb megrendelők pl. egy kb. 500 m2-es épület esetében bátran teszünk mi javaslatot, és segítjük a beruházót. A mi területünkön például a Swedsteel KKV csarnokaiknak különösen nagy lehetőségei vannak.

Miből fakadnak ezek a lehetőségek?
Mindenekelőtt abból, hogy ezeknél a csarnokoknál a szimmetrikus, nagyobb tetőhajlású síkbeli főtartó kereteket osztott szelvényű, duplázott vékonyfalú, nagyszilárdságú, tűzihorganyzott C-profilokból álló oszlopok és gerendák alkotják. A főtartó keretekhez hosszirányban futó tetőszelemen- és falvázgerenda-rendszert pedig könnyűsúlyú Z-szelvények.
A nagy ötlet abban van, hogy ezeket az elemeket, amelyek a nagyobb csarnokoknál csak a másodlagos tartószerkezet részei lehetnek, alkalmassá tették arra, hogy az ilyen kisebb struktúrákban maguk alkossák a fővázat.

Egyik legnagyobb előnye, hogy minden alkotóeleme egységesen magas szintű korrózióvédelemmel, tűzihorganyzott felületvédelemmel rendelkezik, ami garantálja a hosszútávú tartósságot! Másik erőssége az üzemi előregyártottság legmagasabb szintje. A csarnokváz valamennyi eleme egyedileg optimalizált tervek szerint, teljes mértékben automatizált és termelékeny üzemi körülmények között előregyártva készül el (minden csavarkapcsolathoz gyárilag előre lyukasztva). A kis önsúlynak és a csavarozott szerkezeti kapcsolatoknak köszönhetően a helyszíni összeállítás, szerelés rendkívül gyors és egyszerű. Ez a hidegenhengerelt vékonyfalú acél C- és Z-profilok nagy előnye például a melegenhengerelt gerendákkal, szelvényekkel szemben.

Burkolatként, hőszigetelt csarnokok esetében szendvicspanelt használunk. Normál tűzvédelmi követelmények esetén a jobb hőszigetelő képességű poliuretánhab töltetű, míg a komolyabb tűzvédelmi előírások mellett a neméghető kőzetgyapotos változatot tervezzük be.
A hőszigetelés nélküli állomásoknál előszeretettel alkalmazzuk a páramegkötő filccel ellátott tetőfedő trapézlemezeket. Nagyon ideális megoldás a kéthéjú hidegtetőkre. Ilyenkor persze a tetőszerkezet szellőzésének kialakítására is nagy hangsúlyt fektetünk, hogy az áramló levegő kiszáríthassa a filcet.

Az építészeknek óriási a felelőssége - elég csak a jogszabályi elvárásokra gondolnunk, Önnek mi erre a megoldása?
Ami a dolgunkat nagyban megkönnyíti, hogy a Swedsteel mérnökeitől nagyon hasznos instrukciókat kapunk. Ez azért fontos, mert valóban az építésznek kell felelősséget vállalnia a jogszabályi kötelezettségekért, amelyeknek való megfelelőséget a tervekben igazolni kell. A Swedsteellel való együttműködés segít abban, hogy az objektum megfeleljen a vonatkozó jogszabályoknak, műszaki feltételeknek. Megadják pontosan a műszaki paramétereket, a tanúsítványokat, ennek birtokában a tervező is felszabadultabban és hatékonyabban végzi a feladatát: bizonyos fokig rábízhatja magát egy hiteles gyártó termékére.





A szavaiból az érzékelhető, hogy nem a "feszültség" jellemzi a kapcsolatukat a Swedsteellel.
Épp ellenkezőleg! És - ha már az elektronika szóhasználatával élünk - én azt mondom, hogy a jó kooperáción alapuló teljesítmény, ami igazán jellemző. Csak egy példa erre, amikor kaptunk egy megbízást irodaépület, konferenciaterem és egy 600 m2-es raktárépület tervezésére, a cég mérnökével minden részletre kiterjedően meg tudtuk beszélni, miből indulhatunk ki, ami meg fog felelni a követelményeknek, gazdaságos és könnyen kivitelezhető lesz. Hiszem, hogy a mai világban a tervezőnek nem kell mindig feltalálnia a meleg vizet. Nem a magányos hősök, hanem a hálózatok korát éljük.

Olyan partnert, gyártót kell keresni, akiben megbízhatunk, és elfogadjuk, hogy alaposan ismerik a saját szortimentjüket. Akik tudják, hogy az adott specifikációra mi a legalkalmasabb. Ráadásul mindig akadnak olyan egyedi tervezési szituációk, helyzetek, amelyek megoldását közösen érdemes kialakítani a gyártóval, mert nekik van rálátásuk a termékeik határaira.
A hasznosságot pedig elsősorban a beruházó szempontjából értelmezhetjük. Hiszen az optimális megoldás megtalálása egyben pénztárcabarát is. Hiszen miért fizessen a megrendelő egy építményért többet, ha meg lehet oldani olcsóbban is - természetesen a műszaki elvárásoknak megfelelően, az elvárt magas minőségben?

Ha tehát eljutunk arra a pontra egy-egy megrendelés alapján, hogy no, ez a transzformátorház, raktár vagy iroda a Swedsteel profiljaiból épül, akkor elég egy-két e-mailt váltanunk vagy telefonon értekeznünk, hogy megkapjuk a releváns információkat. Ezek birtokában mi is gyorsabban tudunk haladni. Mivel konjunktúrája van az építkezéseknek, rövid határidőkre kell dolgoznia mind a tervezőnek, mind a kivitelezőnek. A Swedsteellel ez nem jelent problémát.


További információ és ajánlatkérés:

http://csarnok.swedsteel-metecno.com/ipari
www.swedsteel.hu


A Swedsteel-Metecno-ról


A Swedsteel technikai és piaci szakmai know-how-t nyújt a könnyűszerkezetes tető- és falburkolati rendszerek, az acél anyagú szerkezetek és csapadékvíz-elvezető rendszerek területén. A Metecno Csoport 1961 óta globális szinten a szendvicspanel-gyártás piacvezető vállalata. A világ 15 országában működtet gyártóegységeket, és éves szinten 20 millió négyzetméter tetőt állít elő.

A Swedsteel-Metecno 2015-ben nyitotta meg magyarországi értékesítési központját, illetve rá egy évre három és félmilliárd forintos beruházásból létrehozta első, jelenleg negyven főt foglalkoztató magyarországi gyárát Biatorbágyon, ahonnan az egész kelet-közép-európai régiót ellátják a Swedsteel könnyűszerkezetes tűzi horganyzott acéltermékekkel.



2020.02.10.

Swedsteel-Metecno HírekSwedsteel-Metecno Csomóponti gyűjteménySwedsteel-Metecno TermékválasztékSwedsteel-Metecno Szendvicspanel választékSwedsteel-Metecno Műszaki adatlapokPartnerekSwedsteel-Metecno Termékek


Kapcsolodó termékek:
 

Hirdetés

Swedsteel hírek:


Swedsteel - Új csarnokkal bővült a hidrogéntechnológiában is aktív, vezető kompresszortechnológia cég, a Ganzair
Új csarnokkal bővült a hidrogéntechnológiában is aktív, vezető kompresszortechnológia cég, a Ganzair 2021.11.23.
A fosszilis energiahordozók mellett és helyett világszerte mindenki alternatív energiaforrásokat keres. A megújuló energiák rendelkezésre állása időjárásfüggő, ezért szükséges a megtermelt villamos energiát valamilyen módon tárolni. Többek között erre is választ adhat a hidrogén. A kiskunhalasi gyártóbázisú Ganzair élenjáró technológiai ismerettel és tapasztalattal rendelkezik az ipari gázok sűrítéséről és az energetikai célú felhasználásáról. Erre a tudásra építve kínál olyan megoldásokat, amelyek lehetővé teszik a vállalatok számára a szén-dioxid és metán-kibocsátás csökkentését, valamint a hidrogén ipari alkalmazását. A Ganzair folyamatosan növeli kapacitását, ennek fontos lépéseként idén egy új csarnokkal is bővült, amelyet a Swedsteel valósított meg.

Swedsteel - Az alapanyagimport megkönnyítésével stabilizálhatók tartósan az építőipari acél nyersanyagárak a Swedsteel-Metecno szerint
Az alapanyagimport megkönnyítésével stabilizálhatók tartósan az építőipari acél nyersanyagárak a Swedsteel-Metecno szerint 2021.11.09.
A nyersanyaghiány és a kínálat csökkenése okozta válsághelyzetben hosszú távon csak az EU-ba irányuló alapanyagimport feltételeinek könnyítésével orvosolható a drasztikus acél építőanyag-áremelkedés a könnyűszerkezetes acélcsarnokokat gyártó Swedsteel-Metecno szerint. Bár bizonyos építőipari alapanyagok elérhetősége és ára esetében már érezhető némi stabilizáció, az acél alapanyagok ára további 10-15 százalékkal emelkedett az ősz folyamán.

Swedsteel - 1200m<sup>2</sup>-es törökbálinti raktárcsarnok, az első közös munka a Swedsteellel
1200m2-es törökbálinti raktárcsarnok, az első közös munka a Swedsteellel 2021.09.15.
Közel negyedszázada működik a PALÁDI ÉPÍTÉSZ ÉS MÉRNÖK KFT., amely a legkülönbözőbb építészeti feladatok körében szép számmal tervezett könnyűszerkezetes acélcsarnokokat is. Az utóbbi időben az egyik meghatározó magyar gyártóval, a Swedsteellel fogtak össze, és készülnek további projektre. A megrendelők, a gyártók és kivitelezők közötti építészi koordináció fontosságáról és a Swedstellel szerzett tapasztalatairól kérdeztük a tervezőiroda vezetőjét, Paládi-Kovács Ádámot.

Swedsteel - Tartós lemez, tartós munka a jó fémfedés titka!
Tartós lemez, tartós munka a jó fémfedés titka! 2021.08.10.
Kujbus Mihály nyíradonyi egyéni vállalkozó bádogos a korcolt lemezfedések mestere. Templomok, műemléki jellegű épületek, családi házak megújult, impozáns tetői hirdetik szakértelmét. Az iskola, óvoda és családi ház tetőkről, tetőrendszerekről, DVSC csarnok tetőbiztonságról beszélgettünk a Swedsteel hivatalos márkakivitelezőjével, az ÉMSZ elnökségi tagjával és korábbi elnökével.

Swedsteel - Építészeti csodákra nyit kaput a Z-Door Zrt.
Építészeti csodákra nyit kaput a Z-Door Zrt. 2021.06.09.
Generálkivitelezőként a vállalat - zöldmezős beruházás formájában - öt héten belül épített fel egy 1500 m2-es csarnokot a járvány elleni védekezést szolgáló kézfertőtlenítőket előállító üzem számára Szegeden. A másodlagos tartószerkezet elemeit az a Swedsteel szállította, amelynek mérnökei szaktudásukkal is segítették a villámsebességű tervezést és kivitelezést. A projekt részleteiről és a könnyűszerkezetes profilok gyártójával való együttműködés részleteiről Kendi Imre építészmérnök, a Z-Door Zrt. vezérigazgatója nyilatkozott.

Swedsteel - Könnyűszerkezetből jeles
Könnyűszerkezetből jeles 2021.05.12.
Dr. Kovács Imre szerkezetépítő mérnök, a Debreceni Egyetem Építőmérnöki Tanszékének vezetője és az EMAKOM Komplex Mérnöki Iroda alapítója, aki számos statikai-építészeti feladatot oldott meg, a másodlagos tartószerkezeti elemek, szelemenek, de a héjazat tekintetében is általában a Swedsteel termékeivel számol. Impozáns csarnokok és egyéb építészeti struktúrák fémjelzik együttműködésük hatékonyságát. A könnyűszerkezetes építészet előnyeiről és a Swedsteel-lel való közös munkáról beszélgettünk.

Swedsteel - Swedsteel újdonság: STR131 és STR200 magasprofilok S420 acélszilárdsággal
Swedsteel újdonság: STR131 és STR200 magasprofilok S420 acélszilárdsággal 2021.03.29.
A Swedsteel-Metecno Kft. a piaci igényeknek megfelelően, a legújabb műszaki innovációs lehetőségek alapján, új építési termékekkel - STR131 és STR200 magasprofilokkal - bővítette a termékkínálatát, amelyet ajánlunk az építész és statikus tervezők, valamint kivitelezők szíves figyelmébe.
Az STR131 és STR200 magasbordás teherhordó trapézlemezek két fő alkalmazási területe a könnyűszerkezetes hőszigetelt zárófödémek teherhordó födémprofilja és monolit vasbeton födémek bennmaradó zsaluzata.

Swedsteel - "Pont olyan lett, amilyennek megálmodtam!"
"Pont olyan lett, amilyennek megálmodtam!" 2021.02.12.
Swedsteel termékek formálják a Hunnia Kristály Kft. új, impozáns csarnokát Debrecenben. A beruházó, Fibi András, a cég alapító ügyvezetője mesél a könnyűszerkezetes csarnoka megvalósulásáról és az építkezés részleteiről.

Swedsteel - "Az acélszerkezet és a szendvicspanel a nyerő!"
"Az acélszerkezet és a szendvicspanel a nyerő!" 2021.01.13.
Martonosi Zsolt építészmérnök a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építőmérnöki Tanszékének mesteroktatója és a M-MÉRMŰ Bt. építésztervezője az utóbbi években ismerkedett meg a Swedsteel könnyűszerkezetes termékeivel. Együttműködésük nyomán impozáns, bemutatóteremmel egybeépített raktárcsarnok épült Debrecenben, illetve megújult a nagyhírű Vojtina Bábszínház tetőszerkezete is. A tervezőt az együttműködés részleteiről kérdeztük.

Swedsteel - Acélszerkezeti csomópontok és szellemi kapcsolódások, avagy az építészmérnök, a statikus és a gyártó szakmai szövetsége
Acélszerkezeti csomópontok és szellemi kapcsolódások, avagy az építészmérnök, a statikus és a gyártó szakmai szövetsége 2020.11.11.
Az elmúlt harminc évben országszerte számos csarnok épült a szegedi Top-Szerk Bt. tervei alapján, az elmúlt 5 évben ezek közül több is a Swedsteel együttműködésben A tervezőiroda alapítóival, Borbély Andreával és Varga Györggyel beszélgettünk az acélszerkezetekről különböző szakmai aspektusból.

Swedsteel - A Gordiusz csomópontjai
A Gordiusz csomópontjai 2020.11.09.
A legkorszerűbb csomóponti kialakításokkal, minőségi acél alapanyagokból évi 25 000 m2-nyi épület-vázszerkezetet állít elő saját gyártóüzemében, és ebből 10 000 m2-nyi csarnokot a helyszínen össze is szerel a hódmezővásárhelyi Gordiusz Könnyűszerkezeteket Gyártó és Szerelő Kft. A csarnoképületek szelemenrendszerét, héjazatát, burkolatát és a kiegészítőket legtöbbször régi partnerüktől, a Swedsteeltől rendelik. A cég alapító ügyvezetőjével, Nagy Sándorral beszélgettünk csarnokokról, kihívásokról és megoldásokról, valamint a cége működéséről.

Swedsteel - A Swedsteelnél figyelnek arra a bizonyos "patkószegre" is! - Miért fontosak a részletek?
A Swedsteelnél figyelnek arra a bizonyos "patkószegre" is! - Miért fontosak a részletek? 2020.10.05.
Benkovich Attila 2018-ban tervezte meg első közös csarnokát a könnyűszerkezetes csarnokok specialistájának számító Swedsteel-lel. Az okleveles építészmérnök, aki 1980 óta dolgozik tervezőként, Szentendre főépítészeként gyakorlatot szerzett az államigazgatásban és személyesen irányított számos kivitelezést is, 40 éves sokoldalú szakmai tapasztalatairól beszélgetünk.

Swedsteel - A dabasi csarnoképítő
A dabasi csarnoképítő 2020.03.12.
Generálkivitelezéssel és tervezéssel foglalkozik a Patina Építő Zrt., amelynek története több, mint negyedévszázados múltra tekint vissza.

Swedsteel - Fékezhetetlen statikusok, megfékezett erők
Fékezhetetlen statikusok, megfékezett erők 2020.02.10.
Extrém tervezési helyzetekben is sikeresnek bizonyult a Construct-Plan Kft. tervezőiroda és a könnyűszerkezetes építőanyagok specialistájának számító Swedsteel párosa. Az együttműködésük eredménye a Békés megyei régióban épült számos acélcsarnok szerkezetében biztosítja az egymásra ható erők egyensúlyát és a biztonságot. A kooperáció részleteiről kérdeztük Bánfi Ádám statikust, a Construct-plan Kft. alapító ügyvezetőjét.

Swedsteel - Vigyázat! Nagyfeszültség!
Vigyázat! Nagyfeszültség! 2020.02.10.
Feszített tempóban tervezi az acélcsarnokokat a Bal-arch Kft. - elsősorban a villamosipar számára. Jelentős számú megrendeléseik közül sokat a Swedsteel profiljainak, termékeinek betervezésével valósítanak meg. A tervezőiroda és a gyártó kapcsolatát a szűkös határidők ellenére sem a feszültség, hanem a konstruktív és hatékony együttműködés jellemzi. Balogh László építészmérnökkel, az iroda vezetőjével beszélgettünk.

Swedsteel - "Kell egy csapat!"
"Kell egy csapat!" 2019.12.11.
Idén a saját kapacitásbővítésére épített könnyűszerkezetes csarnokot a Swedsteel szinte teljes termékpalettájának felhasználásával az N-ferrum Kft. Nagykanizsán. A 2006-ban id. Nemes János halálának évében alakult, az ő szellemi, szakmai öröksége jegyében formálódó, kezdetben betonacél szereléssel, gyártással és értékesítéssel foglalkozó, a piac elvárásainak változását folyamatosan szem előtt tartó, bő évtizede acélszerkezeti csarnokok komplett kivitelezésével foglalkozó cég ügyvezetőjét, Nemes Jánost kérdeztük a beruházás és a kivitelezés részleteiről.

Swedsteel - Statika: a nyugalom művészete
Statika: a nyugalom művészete 2019.12.11.
Izgalmas mérnöki kihívásokkal teli, gazdaságos, praktikus, biztonságos és esztétikus csarnokok hirdetik országszerte az RKK Team Kft. és a Swedsteel Kft., azaz a statikai iroda és a könnyűszerkezetes épületelemek, rendszerek gyártójának együttműködését. A két terület elválaszthatatlan viszonyáról kérdeztük Rezeli Csabát, az RKK Team vezetőjét.

Swedsteel - Acélos kapcsolat – statika és az acél
Acélos kapcsolat – statika és az acél 2019.11.07.
Egyre több impozáns, gazdasági felhasználású acélcsarnok hirdeti országszerte a könnyűszerkezetes épületek specialistájának számító, hazai gyártóbázissal rendelkező Swedsteel piaci térhódítását. Ezeknek - az általában nagy fesztávolságú - épületeknek a sikeres megvalósítása azonban nem csupán a kiváló termékek függvénye, de komoly statikai tervezőmunkát is feltételez. Az algyői General Statika Bt. ezen a területen, továbbá gyártmánytervezésben és tervezői programok fejlesztésében is eredményesen működik együtt a Swedsteellel.>
Kovács Lászlót, a tervezőiroda tulajdonosát kérdeztük a szakma fejlődési irányairól, illetve a gyártóval való kapcsolatáról.

Swedsteel - Swedsteel vékonyfalú acél szelvények - Z-C-U profilok
Swedsteel vékonyfalú acél szelvények - Z-C-U profilok 2019.10.07.
A vékonyfalú hidegen alakított acél szelvények alkalmazása régóta elterjedt a magasépítésben. A "vékonyfalú" elnevezés a kis lemezvastagságra (t<4mm), a "hidegen alakítás" a gyártástechnológiára utal. A kis lemezvastagságok miatt kulcskérdés az acél megfelelő korrózióvédelmének, tartósságának biztosítása, ennek érdekében igen gyakori a tűzihorganyzott acél alapanyagok használata. A vékonyfalú acél szelvények lehetnek felületszerkezeti elemek (pl. trapézlemez, falkazetta) vagy rúdszerkezeti elemek (pl. nyitott vagy zárt szelvények).

Swedsteel - Stabil partnerség, stabil csarnokok
Stabil partnerség, stabil csarnokok 2019.09.10.
A közel 4 000 m2-es Tauril Gumigyártó és Kereskedelmi Kft. új üzem-, és logisztikai csarnokát a Stabil Kft. valósította meg, amelynél a Swedsteel volt a beszállítója.
A kivitelező az a Stabil Kft. volt, amelynek tulajdonosa, Papp Zoltán annak idején az "Év Acélszerkezeti Nívódíját" is elnyerő Rutin Kft. igazgatójaként, olyan projektek megvalósításában vett részt, mint a müncheni Allianz Aréna vagy a Budapest Aréna. Az acélépületek tervezésében, gyártásában és a könnyűszerkezetes technológia alkalmazásában évtizedes tapasztalatokkal bíró szakembert kérdeztük az építés részleteiről, illetve a Swedsteellel való kapcsolatáról.

Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information