Austrotherm Ismét módosították az épületenergetikai szabályozást

Korábban úgy jellemeztük az épületenergetikai szabályozást, mint valami folttechnikával készült kézműves terméket. Javítás javítás hátán, szinte hatályba sem lépett módosítások módosítása. Most megint ezt látjuk.




Azt gondolhattuk, hogy egy darabig a 2020. december 29-i rendelet (701/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet, 57/2020. (XII. 29.) ITM rendelet) lesz az utolsó, aminek értelmében amúgy az új épületek esetén a közel nulla követelményt csak 2021. július 1-től kell betartani. Hát sajnos három hónapot sem élt a rendelet, mert 2021. március 10-el újabb módosítás lépett életbe (114/2021. (III. 10.) Korm. rendelet), miszerint a határidőt még további egy évvel kitolják, és 2022. június 30-tól lép hatályba.
Öt év volt rá felkészülni. A fél év haladék még érthető lett volna a csúszások miatt (emlékszünk, milyen komoly hiány volt munkáskézben), de a másfél év túlzás. Ez csak azzal magyarázható, hogy voltak, akik tudatosan nem akartak megfelelni a várható követelményeknek, és reménykedtek, hogy az majd nem lép életbe.

És természetesen megint a szabálykövető kisemberek jártak rosszul. Azok, akik - a bankok által is noszogatva - minden erejüket megfeszítve megpróbálták a használatba vételi engedélyt még a tavalyi év során megszerezni; vélhetőleg sok kompromisszummal és nem tökéletes megoldásokkal, de mivel a halasztás még nagyobb gondokat okozott volna, ezért bevállalták.
Kár volt. Ráértek volna kényelmesen a jövő év végéig befejezni az építkezést.

De amit végképp nem lehet értelmezni a rendeletben, az a (2) pont. Az érthetőség kedvéért az (1) ponttal együtt idézem:
(1) Az e rendelet szerinti ügyekben a közel nulla vagy annál kedvezőbb energiaigénnyel kapcsolatos előírásokat 2022. június 30-tól kell alkalmazni.
(2) Az (1) bekezdés szerinti időpontig a 2020. december 31. napján hatályos épületenergetikai előírásokat kell alkalmazni, azzal, hogy az építtető - az (1) bekezdéstől eltérően - választhatja a közel nulla vagy annál kedvezőbb energiaigénnyel kapcsolatos előírások alkalmazását.

Mindenesetre örülnék, ha a jogszabály alkotók megmagyaráznák, hogy miért kell az építtetőnek külön engedély ahhoz, hogy a minimum értéknél hatékonyabb, gazdaságosabb, a környezetet jobban kímélő épületet hozzunk létre? Vagy mivégre van a módosított 176/2008 rendeletben az AA++, AA+, AA kategória ami jobb, mint a kötelező BB?

Józan ész tart közel nullához.


Austrotherm
További információk:
www.austrotherm.hu

Kapcsolat


2021.03.19.

Austrotherm HírekAustrotherm rétegrendszerkesztő modulAustrotherm csomópontokAustrotherm ÁrjegyzékAustrotherm ProspektusokAustrotherm AlkalmazástechnikaTeljesítmény nyilatkozatokAustrotherm Termékek


Kapcsolodó termékek:
 
Hirdetés
Austrotherm hírek:


    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information