Austrotherm Január 24-én tartotta az Austrotherm Kft. 30. születésnapi rendezvényét a Budapesti Operettszínházban



A szépszámú egybegyűlt közönséget Gundel-Takács Gábor köszöntötte, majd színpadra kérte Peter Schmid urat. A vállalatcsoport tulajdonosa rövid beszédében elmondta, hogy az 1990-ben alapított magyarországi Austrotherm volt az osztrák anyacég első külföldi leányvállalata. Felidézte azt a megbeszélést, amikor az volt a kérdés, hogy az osztrák családi vállalkozásból hozzanak-e létre egy nemzetközi cégcsoportot. A döntés révén az Austrotherm termékeivel ma már 11 országban segíti elő az energiatudatos építést.




Bozsaky János, aki a kezdetektől a cég ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy az Austrotherm Kft. az elmúlt 30 évben bebizonyította, hogy nemcsak termékei, de maga a vállalkozás is időtálló. Ez annak is köszönhető, hogy kiemelkedően stabil a munkatársi gárda; vannak, akik már 30 éve az Austrotherm Kft.-nél dolgoznak. Ami pedig a jövőt illeti, a klímaváltozás elleni küzdelemben a hőszigetelés a legjobb eszközünk, ezért egyre hatékonyabb épületeket kell létrehoznunk. Mind új épületeknél, mind a felújításoknál növekedni fog a hőszigetelő anyag szükséglet, ami biztosítja a töretlen fejlődés lehetőségét.

A köszöntő beszédek után a cég történetét 5 percben összefoglaló rövidfilmet lehetett megtekinteni, majd a hivatalos program után az Isten pénze című előadást mutatta be az Operettszínház társulata. A darab után ismét Gundel-Takács Gábor kérte a színpadra a tulajdonost és az ügyvezető igazgatót, akik az ünnepi torta felvágásával nyitották meg az állófogadást.


Energiahatékony hőszigetelés az épületekre

Az Austrotherm Kft. immár 30 éve gyárt expandált polisztirolhab (EPS) hőszigetelő termékeket. A győri központ mellett gyöngyösi és szekszárdi gyárakból látja el országszerte partnereit a piacvezető vállalat. Az egyre szigorodó energiahatékonysági előírásokra reagálva az Austrotherm fokozott hőszigetelőképességű lemezeket kínál, legyen szó az épületek homlokzatáról (Austrotherm GRAFIT REFLEX®), lábazat (Expert® Fix), tető (Manzárd Grafit®), vagy egyedi megoldásokról (Austrotherm oszlop hőszigetelő elemek).

Az Austrotherm Kft. mindig is fontosnak tartotta, hogy magas minőségű terméket készítsen és adjon át a felhasználóknak. Anyagainkat mindhárom gyárunkban jól felszerelt laboratóriumokban szakképzett munkatársaink ellenőrzik folyamatosan, és a mérési jegyzőkönyveket a www.austrotherm.hu oldalon elérhetővé tesszük.



Az Austrotherm Csoport

Az osztrák családi tulajdonban lévő vállalatcsoport 11 országban összesen 21 hőszigetelőanyag gyártó üzemből látja el építőipari partnereit Európa szerte. Az ausztriai központ mellett Magyarországon (Győr, Gyöngyös, Szekszárd), Németországban, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban, Szerbiában, Bulgáriában, Lengyelországban, Romániában, Szlovákiában és Törökországban találhatók leányvállalatok. Az Austrotherm Csoport a több mint 5900 főt Schmid Industrieholding része.

www.austrotherm.hu


Austrotherm
További információk:
www.austrotherm.hu

Kapcsolat




Austrotherm Kft.

Cím:
9028 Győr, Fehérvári u. 75.
Telefon: 96/515-114



  Austrotherm Hírek
  Austrotherm rétegrendszerkesztő modul
  Austrotherm Termékek
  Austrotherm csomópontok
  Austrotherm Árjegyzék
  Austrotherm Prospektusok
  Austrotherm Alkalmazástechnika
  Teljesítmény nyilatkozatok




2020.02.05.
Austrotherm AT-HR

Austrotherm AT-HR

az austrotherm at-hr akusztikus homlokzati hőszigetelő lemez homlokzati ...

Austrotherm homlokzati tagozat

Austrotherm homlokzati tagozat

egy méteres hosszban készülô, polisztirol díszítô elem.alkalmazás: ...

Austrotherm EPS AT-N100

Austrotherm EPS AT-N100

az at-n100 anyagot olyan épületszerkezetekben lehet alkalmazni, ahol a ...

Austrotherm XPS® TOP 30 TB SF

Austrotherm XPS® TOP 30 TB SF

az austrotherm xps ® top 30 tb termoplasztikusan kötött ...

Austrotherm XPS® TOP 30 GK

Austrotherm XPS® TOP 30 GK

az austrotherm xps ® top 30 sf rózsaszínű extrudált ...

Fischer tárcsás dübel termofix PN

Fischer tárcsás dübel termofix PN

az austrotherm hőszigetelő anyagok rögzítésének járatos módja a ...

Hirdetés
Austrotherm hírek:


    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information