Széchenyi Egyetemi Napok - SZEN2018
2018. április 17-21. között idén is, mint minden évben, megrendezésre került a nagyszabású győri "SZEN_2018" Széchenyi Napok. A négy napos rendezvény nem csak a féktelen bulikról, hanem a sportról és egyéb a tanulmányokhoz kapcsolódó programokról is szólt. Az eseményen az Y-YTONG Márkakereskedés és Mérnökiroda Kft. képviselte vállalatunkat.
A látványos Ytong mintafal már az építés során sokakat megállított, csak úgy záporoztak a kérdések a bemutató kőműveseink felé. A stand egyik oldalán az Ytong Kész-Ház programmal ismerkedhettek meg a látogatók, míg a felület másik oldalán az Ytong termékek kimagasló tulajdonságai kerültek fókuszba. Beépítettük a standba többek között az Ytong Start elemet, az előfalazó- és válaszfal téglákat, illetve az innovatív Ytong Lambda 50-es terméket, mely egy rétegben kiegészítő hőszigetelés nélkül is megfelel a jelenleg (és a jövőben) hatályban lépő energetikai követelményeknek. Kereskedelmi partnerünk a célszerszámokat is kiállította az Ytong állomáson, így az érdeklődök első kézből (fizikailag) bizonyosodhattak meg arról, hogy az eszközök segítségével milyen könnyen és gyorsan megmunkálhatóvá válnak falazóelemeink.
A tárgyak használata azért fontos, mert így lerövidül a kivitelezési idő, csökkenek a költségek és nem utolsó sorban javul a szerkezetépítés minősége. Már szinte kötelező programelem, hogy az egyetem oktatói kisebb létszámú csoportokkal meglátogatják a kiállítók bemutató egységeit, ahol partnerünk részükre különkülön termékismertetőket tartott.
"Célunk, hogy megtapinthatóan közel hozzuk, és élőben tudjuk bemutatni az egyetem hallgatóinak, oktatóinak és az érdeklődőknek magát az Ytong anyagot, és az aktuális szakmai újdonságokat." - Seper Borbála (Y-Ytong)
A termékekkel történő fizikai találkozáson túl a hallgatók számára kiemelkedően fontos, hogy megismerjék a különböző csomóponti megoldásokat, mely tovább segíti őket mind a tanulmányaik sikeres befejezéséhez, mind a későbbiekben, amikor már, mint diplomás építészmérnökként kell helyt állniuk.
Az Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék 2018. április 18-ra a Széchenyi István Egyetem Építész Műteremházában külön "Épületszerkezeti megoldások" előadás-napot szervezett az építész- és építőmérnök hallgatók részére, melyen a részvételért hallgatói kredit pont járt.
Az Ytong termékek bemutatását szintén kereskedelmi partnerünk
Seper Borbála vállalta magára.
A szakmai előadás témája:
- A "fehér építőanyagok" teljes termékpalettájának ismertetése
- Az épületenergetikai szabályozás, a gazdaságos egyrétegű falszerkezet megoldások, a lábazati hőhídmegszakító, a termikus burok szerepe
- Az Ytong kivitelezés öt fontos szabálya,
- Az Ytong "bölcsőtől bölcsőig" szemlélete,
- A "környezetbarát" építőanyagok kritériumai, (CO2 / Lépj kisebbet).
"Köszönöm a segítőkész együttműködést a "Széchenyi Napok_SZEN 2018" egyetemi rendezvényen. A szakmai érdeklődésre és az előző évek sikereire való tekintettel reméljük jövőre is képviselhetjük a vállalatot és termékeit a szakmai kiállításon, így tovább növelve a falazóelemek jó hírnevét." - Seper Borbála (Y-Ytong)
Bővebb információk:
Weboldal: www.xella.hu/hu_HU
06 80 69 69 00 Az Ytong zöld szám reggel 6-tól este 18-óráig hívható.
Abban az esetben, ha ezen rendelkezési időn túl szeretné felvenni a kapcsolatot, írjon a telefonszámhoz kapcsolódó email címre zoldszam@xella.hu.