Mediterrán Durva viharok, repülő háztetők 

Hogyan tehetjük viharállóvá tetőinket? 


A nyári viharok sajnos az idén is sok ház tetejét megrongálták, amivel rengeteg gondot okoztak az ott lakóknak. Sokan nem is tudják, hogy háztetőjük mennyire nincs biztonságban az egyre durvább és sokasodó viharok miatt.


A következő évtizedekben a szélrekordok várhatóan sokszor meg fognak dőlni, és a pusztító erejű viharok gyakorisága is nőni fog. A tetőinket több évtizedre tervezzük, célszerű ezért a korábbinál nagyobb biztonságra törekedni. Előfordulhat, hogy az a tető, amely az elmúlt időszak szélviharait károsodás nélkül vészelte át, a jövőbeni viharokban már károsodhat. Az előre nem tervezett, de a károsodás miatt szükségszerűvé váló tető felújításához is érdemes olyan körültekintően hozzákezdeni, mint az új építésű tetők esetében és minden helyzetben fontos szakember véleményét kikérni. Nagy József ácsmester, és több Terrán Tetőspecialista szerint a következőkre kell odafigyelni a kivitelezés során ahhoz, hogy háztetőnk valóban viharálló legyen és akár egy életre szólóan ellássa funkcióját:





A Terrán, hazánk közel 100 éves cserépgyártója, világszínvonalú technológiájával garantálja, hogy idő- és viharálló, a funkcióját maximálisan betöltő tetőrendszert biztosít vásárlóinak, és a cég termékei kiállják az éghajlati viszontagságokat, kiválóan megfelelnek a Kárpát-medence egyre gyakrabban szélsőséges időjárási viszonyainak is. A megfelelő tetőrendszer elemekre biztosított garancia mellett a cég 50 év, illetve Életre Szóló Garanciát ad vásárlóinak. Felelős, magyar gyártóként a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. célja, hogy olyan folyamatosan képzett, elhivatott szakemberek dolgozzanak a termékeikkel, akik a szakmájuk csúcsát képviselik. Ehhez nyújt segítséget a Terrán Tetőspecialista program, amelynek tagja kizárólag olyan képzett szakember lehet, akinek a szakmai felkészültsége, gondolkodása teljes mértékben összeegyeztethető a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. által képviselt minőségközpontú irányelvekkel. Az akkreditált szakemberek a www.acskereso.hu oldalon keresztül érhetők el.

Mediterrán
További információk:

Terrán Tetőcserép Gyártó Kft.
www.terranteto.hu
http://www.acskereso.hu


Terrán Cégcsoport

A közel 100 éves Terrán Cégcsoport komplett tetőfedési rendszereivel és kiváló minőségű termékeivel Európa egyik legmodernebb betoncserép gyártójává nőtte ki magát. A családi tradíciókra épülő cégnél alapvető követelmény a kutató-fejlesztő munka és a magas minőség iránti elkötelezettség. A vállalat Magyarországon kettő (Bólyon, Kunszentmiklóson), Szlovákiában és az erdélyi Aranyosgyéresen pedig egy gyárat működtet. A cégcsoport alkalmazottainak száma jelenleg 345 fő, Horvátországban, Romániában (Erdély), Szlovákiában és Szerbiában vannak leányvállalataik.
A cég számos elismerést magáénak tudhat: 2003 tavaszán Construma Nagydíjat, 2015-ben Construma Díjat nyertek, 2005-ben BNV Nagydíjat, 2010-ben Business Superbrands díjat, 2013-ban Magyar Termék Nagydíjat kaptak és immár négyszeres MagyarBrands díjasok. Ezen kívül a 2014-es évben kategóriájának legsikereseb üzleti márkája lett a vállalat, valamint elnyerte a "Best Buy Award" díjat, azaz 2017-ben a vásárlók a Terránt nevezték meg a legjobb ár-érték arányú tetőcserépmárkának Magyarországon. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Gódi Attilát, a Terrán ügyvezetőjét választotta a 2017-es év üzletemberének

2016.08.31.

Terrán HírekTerrán cserepezőTerrán csomópontokTerrán KiadványokMárkakereskedőkTerrán Termékek


Kapcsolodó termékek:
 
Hirdetés
Terrán hírek:


    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information