Vidéki Otthonfelújítási Program: most érdemes a tetőt korszerűsíteni
2025.05.07.

Magyarországon - az elöregedett ingatlanállomány révén - számos lakóépület igényel felújítást. A legtöbb családi ház esetében a tető állapota az egyik legkritikusabb, különösen a kistérségekben. A kormány több olyan otthonfelújítást célzó támogatási programot dolgozott ki, amelynek célja a kisebb településeken élők lakhatási körülményeinek javítása, ám a teljesítendő feltételek, valamint az ingatlan elhelyezkedése nagymértékben meghatározza, melyik irányba érdemes elindulni. A Vidéki Otthonfelújítási Program jelentős anyagi segítséget biztosít - akár energetikai tanúsítvány megléte nélkül is -, sőt, már a nyugdíjasok számára is elérhető.


Otthonunk korszerűsítése a legtöbb esetben komoly anyagi ráfordítást igényel. Ugyan a tető teljes cseréje vagy felújítása - értéknövelő tényezőként - hosszú távon az egyik legjobban megtérülő befektetés, a vissza nem térítendő, lakáscélú állami támogatások révén könnyebben elérhetjük céljainkat. A tervek megvalósítását ráadásul otthonfelújítási kölcsön is segítheti. A Terrán több mint 100 éves tapasztalattal, széles, a tetőépítéshez szükséges kellékek teljes spektrumát lefedő portfólióval és szakértői támogatással áll vásárlói rendelkezésére. Sőt, a költségbecslésben is partnerként áll a vevők mellett. Nézzük, mik a főbb sarokpontok!



A támogatás mértéke

A Vidéki Otthonfelújítási Program keretein belül az 5000 fő alatti településeken élők, így a nyugdíjasok is a számlával igazolt felújítási költségek 50%-ára pályázhatnak, de legfeljebb 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, amit a felújítás befejezését követően lehet igényelni. Azonban az, aki nem rendelkezik elegendő saját megtakarítással a korszerűsítés megfinanszírozására, kamattámogatott kölcsönnel áthidalhatja az anyagi rést. A hitel maximális összege 6 millió forint, a futamideje legfeljebb 10 év.



Tetőfelújításra is igénybe vehető

A pályázók tetőcserére és -felújításra, szigetelésre is felhasználhatják az igényelt összeget, ami a legtöbb vidéki családi ház esetében kritikus, hiszen pl. a korábban igen népszerű Kádár-kockák esetében életkoruk elérheti a 65 évet is. Emellett napelemes rendszer telepítésére is fordítható, ami önmagában is, de szigeteléssel párosítva az épület energiafelhasználását szintén csökkenti. A támogatás kombinálható alternatív szakpolitikai intézkedésnek minősül, amennyiben a pályázó a végsőenergia-megtakarítást saját költségén, írásban, energetikai auditor vagy épületenergetikai tanúsító által alátámasztja.



A legalapvetőbb kitételek a pályázókra nézve

A támogatásra jogosultak azok a személyek, akik:
  • legalább egy gyermeket várnak vagy nevelnek,
  • nyugdíjasok (öregségi, özvegyi, rokkantsági stb.),
  • megállapított egészségkárosodással élnek, vagy más, törvényben meghatározott járadékban részesülnek (pl. táncművészeti életjáradék, szolgálati járandóság).
  • A házastársaknak vagy élettársaknak együttes igénylés esetén ugyanazon a lakcímen kell élniük, a támogatással érintett ingatlannak pedig a meghatározott településen kell feküdnie.
  • A támogatás egyszer vehető igénybe, amelynek nem akadálya a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásának korábbi igénybevétele.
  • A lakás, amire kérik, az igénylők vagy gyermekeik legalább 50%-os tulajdonában kell, hogy legyen.

Tervezze meg a felújítást Magyarország piacvezető tetőcserép gyártójával, látogasson el a Terrán Tetőkalkulátor oldalára!



Mediterrán

További információk:

Terrán Tetőcserép Gyártó Kft.
www.terranteto.hu
www.terran-generon.hu
www.tetotepitek.hu
www.acskereso.hu



Terrán Cégcsoport

A közel 100 éves Terrán Cégcsoport komplett tetőfedési rendszereivel és kiváló minőségű termékeivel Európa egyik legmodernebb betoncserép gyártójává nőtte ki magát. A családi tradíciókra épülő cégnél alapvető követelmény a kutató-fejlesztő munka és a magas minőség iránti elkötelezettség. A vállalat Magyarországon kettő (Bólyon, Kunszentmiklóson), Szlovákiában és az erdélyi Aranyosgyéresen pedig egy gyárat működtet. A cégcsoport alkalmazottainak száma jelenleg 345 fő, Horvátországban, Romániában (Erdély), Szlovákiában és Szerbiában vannak leányvállalataik.
A cég számos elismerést magáénak tudhat: 2003 tavaszán Construma Nagydíjat, 2015-ben Construma Díjat nyertek, 2005-ben BNV Nagydíjat, 2010-ben Business Superbrands díjat, 2013-ban Magyar Termék Nagydíjat kaptak és immár négyszeres MagyarBrands díjasok. Ezen kívül a 2014-es évben kategóriájának legsikereseb üzleti márkája lett a vállalat, valamint elnyerte a "Best Buy Award" díjat, azaz 2017-ben a vásárlók a Terránt nevezték meg a legjobb ár-érték arányú tetőcserépmárkának Magyarországon. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Gódi Attilát, a Terrán ügyvezetőjét választotta a 2017-es év üzletemberének.



2025.05.07.
Terrán SYNUS Moon

Terrán SYNUS Moon

kÖnnyŰ És erŐs-könnyedségével, a beton tartósságával és ...

Terrán RUNDO Antracit Neo

Terrán RUNDO Antracit Neo

nosztalgikus hÓdfarkÚ-letisztult látvány és üde természetesség. a ...

Terrán RUNDO Korall

Terrán RUNDO Korall

nosztalgikus hÓdfarkÚ-letisztult látvány és üde természetesség. a ...

Terrán ZENIT Max Gránit

Terrán ZENIT Max Gránit

az alapcserép a fedés alapeleme. a fedési szélesség az elem egész számú ...

Terrán SYNUS Tégla

Terrán SYNUS Tégla

könnyedségével, a beton tartósságával és ellenálló képességével a ...

Terrán SYNUS Antracit

Terrán SYNUS Antracit

könnyedségével, a beton tartósságával és ellenálló képességével a ...

Hirdetés
Terrán hírek:


    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information