Idén is szakmai megmérettetés a jövő energiájának jegyében
2023.07.18.

A környezettudatosság mindig is hangsúlyos vállalása volt a Terránnak, ami nem csupán a vállalat filozófiájában és működésében, hanem termékeikben is megjelenik. A több mint száz éves Terrán ebben a szellemiségben hirdeti meg idén is építészeti pályázatát terv, valamint megvalósult lakó- és középület kategóriákban.




Egyre erősödő vásárlói, építtetői igény az ökotudatosság és a mai igényeket csak korszerű építőanyagokkal lehet kielégíteni. A Terrán Generon a cégcsoport saját megoldása a környezettudatosságra, a napelemes tetőrendszer minden egyes cserepe külön szolárpanelként működik. A különleges esztétikai élményen túl, ezáltal energiát is termel a fejünk fölött.

A nagy múltú Terrán számára kiemelten fontos, hogy lehetőséget teremtsen a referencia értékű építészeti alkotások bemutatására, mind a szakma, mind a nagyközönség számára. Minél nagyobb figyelmet érdemelnek azok a kortárs magyar építészeti értékek, amelyek a megújuló energetikai megoldásokat és minőségi tetőkialakításokat reprezentálják. A környezettudatos gondolkodás jegyében ezért a Terrán idén is meghirdette építészeti pályázatát, terv, valamint megvalósult lakó- és középület kategóriákban. Ahogy az elmúlt években megszokhattuk, idén is két mottó szellemében pályázhatnak az építészek: "Minőségi TERRÁN tetőrendszer az építészeti jövőképben" valamint "GENERON napelemes betoncserép, a jövő energiája már a jelenben".

A kiíró idén is magas színvonalú, környezettudatos, a településképet szem előtt tartó munkákra számít, amelyek szemléltetik a Generon napelemes tetőrendszer, valamint a Terrán egyéb termékeinek építészeti és kreatív felhasználási lehetőségeit. A jövőbe mutató ötletek, az anyag természetéből fakadó színvonalas építészeti és műszaki megoldások, valamint az energiatakarékos épületmegvalósítás szintén fontos szempontok a bírálat során.

A nyilvános pályázaton építészek, építőművészek, tervezők vehetnek részt, pályázni tervekkel, valamint az elmúlt öt évben megvalósult épülettel lehet, 2023. október 25-ig.


Mediterrán
További információk:

Terrán Tetőcserép Gyártó Kft.
www.terranteto.hu
terran-generon.hu
tetotepitek.hu
www.acskereso.hu


Terrán Cégcsoport

A közel 100 éves Terrán Cégcsoport komplett tetőfedési rendszereivel és kiváló minőségű termékeivel Európa egyik legmodernebb betoncserép gyártójává nőtte ki magát. A családi tradíciókra épülő cégnél alapvető követelmény a kutató-fejlesztő munka és a magas minőség iránti elkötelezettség. A vállalat Magyarországon kettő (Bólyon, Kunszentmiklóson), Szlovákiában és az erdélyi Aranyosgyéresen pedig egy gyárat működtet. A cégcsoport alkalmazottainak száma jelenleg 345 fő, Horvátországban, Romániában (Erdély), Szlovákiában és Szerbiában vannak leányvállalataik.
A cég számos elismerést magáénak tudhat: 2003 tavaszán Construma Nagydíjat, 2015-ben Construma Díjat nyertek, 2005-ben BNV Nagydíjat, 2010-ben Business Superbrands díjat, 2013-ban Magyar Termék Nagydíjat kaptak és immár négyszeres MagyarBrands díjasok. Ezen kívül a 2014-es évben kategóriájának legsikereseb üzleti márkája lett a vállalat, valamint elnyerte a "Best Buy Award" díjat, azaz 2017-ben a vásárlók a Terránt nevezték meg a legjobb ár-érték arányú tetőcserépmárkának Magyarországon. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Gódi Attilát, a Terrán ügyvezetőjét választotta a 2017-es év üzletemberének

2023.07.18.
Terrán SYNUS Mocca

Terrán SYNUS Mocca

KÖNNYŰ ÉS ERŐS-Könnyedségével, a beton tartósságával és ...

Terrán ZENIT Max Onix

Terrán ZENIT Max Onix

Az alapcserép a fedés alapeleme. A fedési szélesség az elem egész számú ...

Terrán SYNUS Moon

Terrán SYNUS Moon

KÖNNYŰ ÉS ERŐS-Könnyedségével, a beton tartósságával és ...

Terrán RUNDO Antracit

Terrán RUNDO Antracit

NOSZTALGIKUS HÓDFARKÚ-Letisztult látvány és üde természetesség. A ...

Terrán Generon RED

Terrán Generon RED

A Terrán Generon napelemes tetőcserép a megszokott szerepeken túl még egy ...

Terrán ZENIT Max Moon

Terrán ZENIT Max Moon

Az alapcserép a fedés alapeleme. A fedési szélesség az elem egész számú ...

Hirdetés
Terrán hírek:


    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information