Egy átlagos család éves rezsikiadása meghaladhatja az egymillió forintot is, melynek 75 százalékát a fűtés- és hűtés költsége adja. A legtöbb házban a megfelelő szigetelés hiánya miatt az energia 35 százaléka a falakon, 25 százaléka az ablakokon, 15 százaléka a padlón keresztül, 25 százaléka pedig a tetőn át távozik. Ha nem akarjuk az utcát fűteni, már egy nap alatt is korszerűsíthetjük tetőnket, padlásunkat.
Az elmúlt évek energiapiaci bizonytalansága, az elszálló energiaárak, mind megmutatták, mennyire fontos, hogy csökkentsük a saját energiafelhasználásunkat. Otthonunk szigetelésével nemcsak energiát és pénzt spórolunk, hanem annak értékét is növeljük. Falusi CSOK-kal és a hozzá kapcsolható államilag támogatott hitellel a kistelepüléseken a szigetelés finanszírozását is megoldhatjuk.
Idén hat nappal később értük el a Globális Túlfogyasztás Napját, mint 2022-ben. Ez az a nap, amikor Földünk éves erőforrásai kimerülnek, ekkor lépi át az emberiség a fogyasztásának azt a mértékét, amit még a bolygó kizsákmányolása nélkül meg lehetne tenni, utána már a következő generációk tartalékait éljük fel. Ez a dátum az előző évhez képes ugyan most későbbre esett, de még így is hihetetlenül pazarló életmódot folytatunk. Épületeink a legnagyobb energiafogyasztók, a teljes hazai energiafogyasztás 32 százalékát lakóépületeink működtetése adja, ezen belül is jelentős részét az energiapazarló családi házak.
Az Európai Unió energiapolitikájának legfőbb célja 2030-ra, hogy a tagországok 30 százalékkal csökkentsék a primerenergia felhasználásukat, valamint 40 százalékkal mérsékeljék az üvegházhatású gázok kibocsátását*. Ezeket a célokat Magyarországon már pusztán a családiház-állomány szigetelésével is elérhetnénk, ráadásul akár 50 százalékkal is csökkenhetnének a fűtési költségek.
A mai épületekkel szemben támasztott egyik fontos követelmény a könnyen átrendezhető, flexibilis terek kialakítása, ami építészetileg gyakran csak nagy fesztávú lefedésekkel oldható meg. A szeglemezes fatartókat ezen igényekre fejlesztették ki. Ez a kialakítás lehetővé teszi, hogy az épület belső tere könnyen variálható, szabadon berendezhető maradjon. Emiatt nincs szükség belső teherhordó falra sem. A szeglemezes tető egyik alapvető épületszerkezetként kettős funkciót lát el: egyszerre födém és tetőszerkezet. A rácsostartók alsó öve adja az álmennyezet tartószerkezetét, ezáltal kiváltható a szilárd födém. Bizonyos esetekben - például alacsony hajlásszögű, mediterrán típusú tetőszerkezeteknél statikailag csak ilyen, vagy ehhez hasonló mérnöki szerkezetek alkalmazhatók. Az ilyen fedélszékekben a hagyományos ácsszerkezetekhez képest ráadásul kisebb a faanyagigény, kisebb a tető önsúlya.
A 2011-ben elindított Renovate Europe (REC) - Újítsuk fel Európát*, olyan uniós szintű kommunikációs kampány, amely kizárólag az EU épületállományának célzott felújítására összpontosít, és az energiahatékony beruházások mellett kampányol. Célja, hogy 2050-ig 80 százalékkal csökkentse az EU épületállományának energiaigényét jogszabályok és a felújítási programok révén. A felújítások ütemének felgyorsítása kulcsfontosságú eszköz az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, hogy az EU elérje a Párizsi Megállapodásban meghatározott célkitűzéseit, és jelentős előnyökkel jár az emberek, életminőségénekjavítására és a gazdaság számára.
A Knauf Insulation és az Ingatlantajolo.hu portált is üzemeltető Otthontérkép Csoport most közös adatgyűjtésben* mérte fel az ingatlanpiac 2022 őszi állapotát. A rezsiköltségek drasztikus emelkedése növelte az energetikai korszerűsítések iránti keresletet. A szigetelés nélküli, korszerűtlen házak ma már nagyon nehezen eladhatóak. Sokkal inkább válságállók és inflációtűrők a szigetelt otthonok, amelyek akár 10-15 százalékkal is többet érnek a fővárosban és környékén és akár fele annyi idő alatt is értékesíthetők, mint a hasonló, korszerűtlen társaik - derül ki a friss kutatásból.
Októberi hírlevelünkben a Knauf Insulation által forgalmazott SUPAFIL® termékcsalád alkalmazását mutatjuk be, nem mindennapi módon. Az Újfehértói Templom imatér feletti födémének hőszigetelése prémium minőségű újrahasznosított üvegből készült.
A munkát a Silver Insulation System Kft. csapata, Györök János építész- és szigetelő szakmérnök, ügyvezető igazgató vezetésével bonyolította le. Több évtizedes tapasztalat birtokában, a cég Magyarországon elsőként kezdett el foglalkozni az innovatív befújt technológiájú üveggyapot hőszigeteléssel. A Knauf Insulation SUPAFIL® termékcsaládjával professzionális szolgáltatást tudnak nyújtani a felhasználóknak.
Földünkön évente egy decibellel nő a háttérzaj mértéke*. Napjainkban az unió lakosságának 65 százaléka, a magyar lakosságnak pedig 40 százaléka él és dolgozik az egészséget is károsító 55 decibeles határértéknél nagyobb zajszint mellett. Európa lakosságának 1,4 százaléka pedig már olyan súlyos, 75 dB feletti zajterheléssel él együtt, amely meghaladja az egészségügyi határértéket**. Ezek a rendkívüli körülmények a visszafordíthatatlan halláskárosodás mellett idegrendszeri és agyi károsodással is járnak, nem beszélve az alvási zavarokból adódó fáradtságról vagy a magas vérnyomásról. Pedig a környezeti és beltéri zajok káros hatásai ellen korszerű hangelnyelő megoldásokkal védekezhetünk.
A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség keretein belül megvalósuló országos szuperszámítógép rendszer, a HPC (High Performance Computing) egyik csomópontja korábban Debrecenben, az egyetem Kassai úti campusán, külön épületben kapott helyet.
Az építőipari kapacitás-, és építőanyaghiány, illetve a megemelkedett anyag-, és energiaköltségek hatására az építtetők egyre nagyobb számban választják a méretre gyártott, kiváló szigetelésű könnyűszerkezetes, szerelt technológiás építési módot. Magyarországon jelenleg már az épülő házak 20-25 százaléka rendkívül energiatakarékos készház, ez az arány a korábbi években 10-15 százalék volt.
Augusztusi hírlevelünkben a Knauf Insulation innovációját mutatjuk be, a Supafil termékcsaládot, mely prémium minőségű, újrahasznosított üvegből készült hőszigetelés.
A tervezési és kivitelezési munkát a Silver Insulation System Kft. csapata, Györök János építész- és szigetelő szakmérnök, ügyvezető igazgató vezetésével végzi. A 2010-ben alapított vállalkozás hőszigetelésre és vízszigetelésre specializálódott. Fújható hőszigetelésben a Knauf Insulation Supafil termékcsaládjával professzionális szolgáltatást nyújtanak.
Idén egy nappal hamarabb* értük el a Globális Túlfogyasztás Napját mint 2021-ben. Ez az a nap, amikor Földünk éves erőforrásai kimerülnek. Bár a pandémia alatt 2020-ban ez a dátum augusztus végére esett, az azóta eltelt időszakban ismét hihetetlenül pazarló életmódot folytattunk. Épületeink a legnagyobb energiafogyasztók, a teljes hazai energiafogyasztás 32 százalékát lakóépületeink működtetése adja, ezen belül is jelentős részét az energiapazarló családi házak. Európában a hűtő- és fűtőberendezések rengeteg energiát igényelnek, a hűtés és fűtés együttesen az EU energiaszükségletének 50 százalékát teszi ki.
Ebben az évben most először nyílt lehetőségünk arra, hogy kifejezetten gépészeti felhasználásra szánt egyik újdonságunkat megismertethessük Önökkel. A Fire-teK® Duct Protect 30-120°C elnevezésű rendszerünket, amelyet a legfejlettebb gyártástechnológiával rendelkező horvátországi gyárunkban Ecose® kötőanyaggal állítunk elő, kör keresztmetszetű szellőzőcsatornákhoz ajánljuk.
A magyarországi épületek alig 5 százaléka többlakásos épület, ám ezekben az ingatlanokban lakik a magyar lakosság 40 százaléka*. Ezek az épületek felelősek hazánk teljes végső energiafelhasználásának 6 százalékáért. A társasházak energiahatékonyságának fejlesztése nélkül sem az energiaszegénység, sem a klímaválság kezelése nem lehet sikeres ma Magyarországon. Jelenleg a háztartások évi 4 milliárd köbméter földgázt fogyasztanak közvetlenül és a távhőszolgáltatáson keresztül. Az utóbbi négy év energiahatékonysági felújításai során megtakarított évi kétmilliárd köbméter földgáz jelenlegi értéke 3200 milliárd forint.
Hírek
NEHEZEN "KIFARAGHATÓ" HŐSZIGETELÉSI HELYZETEK MEGOLDÁSA ...
2022.05.23.
SUPAFIL
2022.04.29.
ZAJVÉDELEM A SPORTCSARNOKBAN
2022.03.24.
Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.
More information