Wienerberger

Idén vehette át a tavaly elnyert Construma díjait a Wienerberger

A tavalyi évben a pandémia miatt a Construma kiállítás is elmaradt, ezért a 2021-ben díjazott cégek is az idei rendezvényen vehették át a Construma díjaikat a vásár nyitónapján, április 6-án megrendezett megnyitó ünnepségen.




A Wienerberger Zrt. két tavalyi újdonsága, a Porotherm X-therm 44 Rapid tégla és a Tondach Porsche Design V11 kerámia tetőcserép díjazásával a régió legnagyobb építőipari kiállításának nívós szakmai zsűrije két olyan termékeket tüntetett ki, amelyek komoly fejlesztési folyamat eredményei, illetve előállításukhoz előremutató, haladó technológiát alkalmaztak.

Az eltelt év során mindkét terméknek volt alkalma bebizonyítani, hogy az építési piacon is kiválóan megállják a helyüket, több azóta felépült épület esetében is sikeresen alkalmazták ezeket az építőanyagokat.



A Wienerberger 2022-ben is több innováció bevezetését tervezi, mind a falazati termékek, mind a tetőcserepek piacán, melyek részleteiről későbbiekben adnak tájékoztatást a cég szakemberei.

2022-ben a Semmelrock márka is a Wienerberger "esernyő" alá tartozik a két vállalat összeolvadásának eredményeképp, a 2022-es Construmán a Wienerberger a Semmelrock modern és extra nagyméretű 80x40 cm-es betonlapjait mutatta be a passzázson felállított standján.

További információ a Wienerberger termékekről:
Termékek falhoz, tetőhöz és kerthez - Wienerberger Magyarország



Wienerberger

További részletek és termékinformációk:
www.wienerberger.hu


Wienerberger-ről

A Wienerberger Magyarország a nemzetközi Wienerberger csoport tagja. Az anyavállalatot Bécsben alapították 1819-ben, mely mára a világ egyik legnagyobb téglagyártójává nőtte ki magát, első helyen áll a homlokzatburkoló téglák gyártásában, és vezető pozíciót foglal el a kerámia tetőcserép gyártása terén Európában. Összesen 28 főként európai országban, valamint a Indiában, az USA-ban, Kanadában van jelen a társaság. A cégcsoport világszerte 19 000 alkalmazottat foglalkoztat és 216 gyártóhellyel rendelkezik. A Wienerberger magyarországi leányvállalatát 1990-ben azzal a szándékkal alapította, hogy technológiai rendszereit és termékeit egész Kelet-Közép-Európában helyi gyártás révén honosítsa meg. Mára a társaság a magyar építőanyag-piac kiemelkedő szereplőjévé vált. A magyarországi csoport termelése jelenleg nyolc helyszínen zajlik, a hazai foglalkoztatottak száma pedig már megközelíti az ezer főt.




Wienerberger Téglaipari zRt.

Cím:
1119 Budapest, Bártfai u. 34.
Telefon: 1/464-7040



  Wienerberger Hírek
  Wienerberger Termékek
  Wienerberger csomópontok
  Wienerberger Kiadványok
  Wienerberger Műszaki szaktanácsadás
  Wienerberger Partnerkereső





2022.04.13.
Szűkítő habarcsterítő kocsihoz

Szűkítő habarcsterítő kocsihoz

porotherm rapid szűkítő, a habarcsterítő kocsi szélességi méretének ...

Porotherm 44 X-therm Rapid tégla

Porotherm 44 X-therm Rapid tégla

44 cm vastag csiszolt falazóelem vékonyrétegű falazóhabarccsal a ...

Porotherm Rapid Dryfix kifújó ...

Porotherm Rapid Dryfix kifújó ...

porotherm rapid dryfix kifújó pisztoly dryfix extra ragasztóhab ...

AGORA AGAATGRIJS SAROKLAPKA

AGORA AGAATGRIJS SAROKLAPKA

homlokzati burkoló saroklapka szürke tarka szín, kézi vetésű, ...

Porotherm 10 N+F neo tégla

Porotherm 10 N+F neo tégla

10 cm-es nútféderes falazóelem egy igazán népszerű, klasszikus ...

Porotherm 30 Feles tégla

Porotherm 30 Feles tégla

30 cm-es feles tégla termékelőnyök: darabolás nélküli ...

Hirdetés
Wienerberger hírek:


    Mint minden weboldal, az eptar.hu is sütiket használ a jobb és biztonságosabb működés érdekében.       További információk