Lindab

Clickelés a Lindabbal!

Gyors és gazdaságos tetőburkolás az SRP Clickkel. A mosonmagyaróvári lakóparkban közel 3000 négyzetméternyi tető került lefedésre keménylemezes síkfedéssel.




Vedrődi Zoltán, bádogosmester majd harminc éve abban az iskolában találkozott először a Lindabbal, ahol a szakmája alapjait tanulta. Már a kilencvenes évek elején szerelte a cserepeslemezeket, hozzájuk pedig a praktikus és esztétikus Rainline ereszcsatornákat. Mostanában a Lindab SRP Click a kedvence, hiszen tavaly egy mosonmagyaróvári lakóparkban közel 3000 négyzetméternyi tetőt fedett le ezzel az anyaggal. Munkájáért a Lindabtól megkapta az "Év kivitelezője" címet is.

Hogyan esett a választás pont a Lindab SRP Click termékére?

Mivel már addig is jó tapasztalataim voltak a keménylemezes síkfedéssel kapcsolatban, én ajánlottam a generálkivitelezőnek ezt a megoldást. A tervezőnek sem volt kifogása ellene hiszen, mint látható is, nagyon elegáns, modern textúrával lehetett koronázni a tetőt.

Úgy tudom, két változatban is kínálja a Lindab. Önök melyiket építették be?

Az SRP Click valóban normál és a design kivitelben is kapható. Az utóbbi esetében a lemezen két ún. merevítő borda fut végig. Ennek kettős haszna van. Egyrészt elegendő alá egy hézagolt alátámasztás, másrészt ezek a párhuzamos kiemelkedések tagolják a síkot, más látványt eredményeznek. Mi egyébként most az előbbit használtuk. Abban viszont megegyeznek, hogy mindkét változat előkorcolással kerül a kivitelezőhöz.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

A Lindab már a gyárban kialakítja azokat a korcokat, amiket a lágy lemezek - mondjuk a PLX - esetében a tetőn maguk hajlítanak össze a bádogosok. Az SRP elemeit a milliméter pontossággal kialakított és illeszkedő korcoknál csak össze kell pattintani. Innen a click név is! Elképzelhető, hogy mennyivel gyorsabban halad a munka. Persze ez annak is köszönhető, hogy a gyártóhoz beadott méretezésünk alapján tökéletesen méretre vágott lemezeket kapunk, amiket csak össze kell illesztenünk.



Akkor most az SRP vagy a fentiekben szintén említett PLX?

Sűrű áttörésekkel bíró felületekre, ahol tetőablakok, kiugró formák, félkörívek vagy éppen homorú alakzatok is vannak, a formálhatóbb PLX való. Az olyan, megszakítás nélküli síkokra viszont, mint a mosonmagyaróvári lakóparknál, oda az SRP praktikusabb. Tetszetősségét illetően nem marad el a másiktól. Ezt is vagy 17 féle színben árulják, ráadásul három fajta változatban: Classic, Classic Matt, Premium. A megkülönböztetést a speciális bevonat vastagságbeli és anyagösszetételi különbségei adják. A tűzihorganyzott, svédacél alapanyag és ez a további fedőréteg az SRP-t tökéletesen ellenállóvá teszi a mechanikai hatásokkal, az UV sugárzással és - természetesen - a rozsdával szemben is. Nem véletlen, hogy a Lindab igen hosszú távú garanciákkal bocsátja piacra a termékeit. Persze az is igaz, hogy ilyen minőségi anyagokhoz profi szakemberek is kellenek. Bár az előregyártottság magas foka miatt ritkán kell szabnunk az anyagot, de ha mégis szükség van rá, mint pl. itt a kémények oldalfalának borításánál, akkor azt - pont az említett védőréteg megóvása érdekében - nagy körültekintéssel kell végezni. Mert ha sérül, azt - a bejutó nedvesség miatt - az acélmag is megszenvedi.



A tetőn még a hazai időjárási viszonyok között is jelentős hőmérséklet-ingadozással kell számolni. Hogy bírja ezt az SRP?

Hát! Bizony sokkal jobban, mint pl. a horgany vagy az alumínium. Az utóbbinál pl. mérések bizonyítják, hogy 80 oC, hőmérséklet-változás esetén 2-3 mm-t is tágul az anyag méterenként. Az SRP hasonló helyzetben csak egyet. Ettől függetlenül a dilatációs hatásokat a gyártó úgy küszöböli ki, hogy a lemez egyik oldalán ovális rögzítőnyílásokat perforálnak az anyagba. Mi, bádogosok pedig úgy illesztjük az alátámasztás fájába fúródó rögzítőcsavart, hogy az pont középen legyen. A szerkezet így függőlegesen, gyűrődés, deformáció nélkül tud mozogni.

Ha már a meteorológiánál tartunk. Azt láthatjuk, hogy ezek itt - szaknyelven szólva - ún. alacsony hajlásszögű tetők. Milyen technológiát használnak a víz bejutásával szemben az SRP-ből kialakított héjazatok esetében?

Jól látja! Ezek itt tényleg csak 14 fokban lejtenek, de se a víz, se a por nem juthat a fedés alá. Ezt biztosítják a patent korczárások. A vízszintes irányú kereszttoldásoknál, tetőáttöréseknél pedig a Lindab öntapadós habos kialakítású és igen tartós szigetelőcsíkját ragasztjuk az illesztésekhez. Nagyon fontos továbbá a megfelelő rétegrend alkalmazása. Ha a lakótérből haladunk kifelé, akkor - esetünkben - az úgy néz ki, hogy vasbeton födém, párazáró fólia, hőszigetelés, páraáteresztő fólia. Erre kerül a teljes deszkázat és végül a lemezfedés. A fóliákkal kapcsolatban érdemes annyi kitérőt tennünk, hogy azokat a kialakítandó tető megcélzott vízbiztonsági fokának függvényében kell kiválasztanunk. A Lindabnál nagyon sokféle anyagú, vastagságú és szerkezetű fólia áll ehhez rendelkezésre. A cég szakértőit ismerve pedig azt mondhatom, hogy az építtetők nyugodtan rájuk bízhatják magukat ebben a kérdésben is. Nem fognak csalódni! Jól kitalált rendszer ez, jól képzett munkatársakkal!



Apropó rendszer! A laikus azt gondolhatja, hogy adott ez a minőségi síklemez, az SRP meg egy ügyes bádogos, és már kész is tető. Miért beszélnek a Lindabosok és ön is következetesen tető rendszerekről?

Vápa lemez, oromlemez, kiemelt rögzítőszelvény, beakasztó rögzítőelem (fércszalag), beakasztó eresz-szegély, szegélylemez negatív tetőszögtöréshez, gerincszegély, rögzítőcsavarok, tömítések, fóliák, a tetőbiztonsági szerelvények, ereszcsatorna. Soroljam még? Ezek mind olyan elemek, amelyek egy gyártótól származnak, azonos anyagból, azonos bevonatokkal. Ez azért is fontos, mert a szerkezet így, a már említett hőmérsékleti ingadozások hatására, együtt tágul vagy húzódik össze. Az alkatrészek kompatibilitása tökéletes. A helyszínre a tető formájához illeszkedő méretekre vágva szállítják. Egyébként olyan precíz csomagolásban, hogy én a hosszú évek során sérült darabbal még nem találkoztam. Ráadásul a Lindab nagyon jól használható szerelési útmutatókat is mellékel. Látható, tehát hogy a fejlesztők a tetőburkolás minden mozzanatára figyeltek, minden fázisra rendszerszerű megoldást kínálnak.

Milyen "Lindabos" feladat várja?

Mosonszolnokon készítek tetőt egy ravatalozóra. Itt fogom először használni a Lindab újdonságát, a Durafrost terméket. Ez alapvetően egy PLX lágylemez, de ezúttal nem fényes, hanem matt poliészter bevonatot kapott. Egyelőre a szürke négy árnyalatában kínálják. Feltételezem, hogy ez a látványvilág a maga visszafogott, tompa textúrájával megindítja a tervezők fantáziáját, hiszen nagyon elegáns, letisztult jelleget kölcsönöz az egész épületnek. Azt hiszem, hogy ennek a ravatalozónak is nagyon méltóságteljes megjelenést fog adni a szögletes ereszcsatornával együtt. Az utóbbiról pedig annyit kell tudni, hogy szintén érdekes designelem lehet az építészek számára. Amennyiben az építtető ezt rendeli meg, egyenesen Svédországból érkezik a formabontó és egyedi csapadékvíz-elvezető termék.

Gratulálunk "Az év kivitelezője"megtisztelő díjhoz, amit a Lindabtól kapott. A szavaiból azonban úgy veszem ki, hogy nem csupán emiatt kötődik a céghez.

Tudja, hányan csináltuk meg ennek a lakóparknak a közel 3000 négyzetméteres tetőburkolását? Ketten! Hogyan lett volna ez lehetséges, ha nem ilyen anyagokkal, ilyen gyors szállítás mellett, egyértelműen megjelölt darabokkal dolgozunk? Vagy ha nincs az a segítőkész kiszolgálás, szakértelem, amivel a cég szakértői segítették a munkánkat? Ha a Lindab által rendszeresen szervezett tanfolyamokon, továbbképzéseken, konzultációkon nem sajátíthatom el a legújabb módszereket, fogásokat? A Lindab burkolati rendszereiben, a Topline-tól a Seamline-on keresztül a Coverline-ig - higgye el, már nem egyszer használtam ezeket - az a nagyszerű, hogy bár a rendszer teljesen egyedi, mégis szinte bármilyen tetőt, oldalburkolatot ki lehet belőle alakítani. De hát ezt - ahogyan az elején elhangzott - már az iskolában is tanítják!


Lindab További információk:
www.lindab.hu


A Lindabról


A skandináv érdekeltségű Lindab céget 1959-ben alapították, a svédországi Bastad városában. Az azóta világszerte érdekeltségekkel bíró nemzetközi cégcsoport építőipari termékeket és épületrendszereket fejleszt, gyárt és forgalmaz finomacéllemezből a Profil és Ventiláció üzletágakban. A Lindab 5000 alkalmazottat foglalkoztat a világ 30 országában. A Lindab hazánkban az első cég volt, amely a vékonyfalú horganyzott acél alapanyagú, könnyűszerkezetes építési anyagokat a hazai követelményeknek és műszaki előírásoknak megfelelő, komplett rendszerben kínálta. A cég ma már több mint 10 000 négyzetméteren folytat gyártótevékenységet. Az 1992-es alapítást követő töretlen fejlődés tette lehetővé, hogy a Lindab Magyarország a közép-kelet-európai régió központja, kereskedelmi és fejlesztési motorja lett.

www.lindab.hu



Lindab HírekLindab CADLindab Tervezői portálLindab Profil ÁrlistaLindab ProspektusokLindab Termékek


Kapcsolodó termékek:
 


Hirdetés

Lindab hírek:


Lindab - Versenyelőny Lindab csarnokkal!
Versenyelőny Lindab csarnokkal! 2018.07.10.
Versenyelőnyt jelenthetnek a gazdáknak a Lindab termékeiből épült terménytárolók.

Egy mezőgazdasági vállalkozás megbízására 5000 tonna tárolókapacitású magtár épült Ópusztaszeren. A kivitelező Bavas Bau Kft. vezetőjét, Bagdán Ákost kérdeztük az épület különleges műszaki megoldásairól és a Lindabbal való kapcsolatáról.

Lindab - Megújult Lindab weboldalak
Megújult Lindab weboldalak 2018.05.08.
Mezőgazdasági csarnok a gyártótól igazi szakembereknek!

A Lindab csarnokaiban megbízhat egészen kutatás-fejlesztéstől és tervezéstől a gyártáson és a szállításon keresztül a szerelésig és az értékesítés utáni szolgáltatásokig. A teljes csarnoképítés a mi kezünkben van, hogy ügyfeleink elégedettek legyenek!
http://csarnok.lindab.hu http://szelloztetes.lindab.hu http://felujitas.lindab.hu

Lindab - Lindab Tavaszi Akció 2018
Lindab Tavaszi Akció 2018 2018.05.04.
2018. április 2-től május 18-ig!

Ha Ön tetőfelújításban gondolkodik vagy most épít, akkor a Lindabnál jó helyen jár! Eredeti, megbízható svéd minőség, több évtizedes tapasztalattal!

Lindab - Vegyes építésű csarnokok, Lindab burkolati rendszerrel
Vegyes építésű csarnokok, Lindab burkolati rendszerrel 2018.03.21.
360 m2-es gabonatárolót építtetett Bogácson a Hór-Agro Zrt, a kivitelezéssel a Bavas Bau Kft-t bízták meg, amely a térségben a Lindab termékek forgalmazója és csarnokaihoz is - a saját készítésű tartószerkezetek mellett - csak a Lindab termékeit használja. A cég vezetőjével, Bagdán Ákossal beszélgettünk a részletekről és a Lindabbal való együttműködés előnyeiről.

Lindab - Rainline szögletes ereszek
Rainline szögletes ereszek 2018.03.07.
Megérkeztett az új Rainline szögletes ereszcsatorna rendszer!

Az új vonalvezetésű szögletes ereszcsatorna rendszer ugyanúgy mint a kerek csatornarendszerünk is, 12 Elite színben és Magestic bevonattal kapható. Modern dizájnú, minimalista épületek közkedvelt építészeti eleme, melyek szögletes világához kiválóan illeszkedik a Lindab szögletes csatornája.

Lindab - Rainline Új csatorna színek!
Rainline Új csatorna színek! 2018.01.12.
A Lindab Rainline csatornák színválasztéka két új színnel bővült. Az Antracitmetál matt és a Grafitszürke árnyalatok már elérhetők!

Megváltozott a trend az elmúlt évek alatt. A korábbi vidám színek helyett mint például a piros és a zöld, a sötét és szürke árnyalatai kerültek előtérbe.

Lindab - A Lindab termékeknek köszönhetően milliók süthetik a pecsenyéjüket
A Lindab termékeknek köszönhetően milliók süthetik a pecsenyéjüket 2018.01.12.
A Lindab szendvicspaneljeinek, szelemenjeinek, trapézlemezeinek, ereszcsatornáinak felhasználásával épültek kacsanevelésre alkalmas csarnokok Hajdúnánáson az ország egyik legnagyobb hústermelőjének megbízásából.

Tranzit-Ker Zrt. elsősorban sovány víziszárnyasok tenyésztésével foglalkozik. A területen elért részesedése húsliba területén 50 százalék, míg pecsenye kacsából 20-25 százalék.

Lindab - Lindab Oktatások 2018
Lindab Oktatások 2018 2018.01.12.
A 2018-as szakmai oktatásainkról már most tájékozódhat.

A Lindab Kft. szeretne hozzájárulni partnerei munkájának sikeréhez és szakmai fejlődéséhez, ezért folyamatosan szervezünk oktatásokat 2018-ban is Biatorbágyon, az oktató központunkban.

Lindab - Lindabbal a csarnokszerkezet nem ismer határokat!
Lindabbal a csarnokszerkezet nem ismer határokat! 2018.01.08.
4600 m2-es logisztikai központ épült Tatabányán a Gelbmann Kft. megbízásából. A könnyűszerkezetes épület esetében alkalmazott, speciális műszaki megoldásokról, illetve a Lindab Systemline csarnokrendszerének jellegzetességeiről kérdeztük a Tartóterv Kft. ügyvezető tartószerkezet tervező mérnökét, Molnár Attilát.

Lindab - Clickelés a Lindabbal!
Clickelés a Lindabbal! 2017.12.04.
Gyors és gazdaságos tetőburkolás az SRP Clickkel. A mosonmagyaróvári lakóparkban közel 3000 négyzetméternyi tető került lefedésre keménylemezes síkfedéssel.

Lindab - A legnagyobb sebességi fokozatban a Lindabbal
A legnagyobb sebességi fokozatban a Lindabbal 2017.11.08.
A Central European Transport Kft. eddig bérelt épületben végezte kamionjainak javítását. Tavaly azonban úgy döntöttek, hogy önerőből saját szervizcsarnokot építtetnek Kecskemét ipari parkjában. Egy modern és tágas Lindab Systemline csarnokot.

Lindab - Lindab Őszi Akció
Lindab Őszi Akció 2017.10.05.
Új Lindab kedvezményekkel köszönt be az ősz!
2017. szeptember 11-től október 31-ig


A Lindab Kft. 2017. szeptember 11. és október 31. között nagyszabású őszi akcióval segíti a tetőt cserélők és felújítók döntését.

Lindab - Lindabbal a csarnokszerkezet nem ismer határokat!
Lindabbal a csarnokszerkezet nem ismer határokat! 2017.06.08.
4600 m2-es logisztikai központ épült Tatabányán a Gelbmann Kft. megbízásából. A könnyűszerkezetes épület esetében alkalmazott, speciális műszaki megoldásokról, illetve a Lindab Systemline csarnokrendszerének jellegzetességeiről kérdeztük a Tartóterv Kft. ügyvezető tartószerkezet tervező mérnökét, Molnár Attilát.

Lindab - Lágyságában kemény a PLX!
Lágyságában kemény a PLX! 2017.04.26.
Speciális összetételű tetőburkolati síklemezt fejlesztettek ki a Lindab mérnökei.

Szántó László, a SZÁNTÓ Fivérek és KOZMA Kft. ügyvezetője foglalta össze kérdésünkre a PLX-szel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Lindab - Lindab Tavaszi Akció
Lindab Tavaszi Akció 2017.04.26.
Színes tavaszi tetőválaszték Lindabtól

A Lindab Kft. 2017. április 18. és május 31. között nagyszabású tavaszi akcióval segíti a tetőt cserélők és felújítók döntését.

Régebbi hírek:
Lindab - Maradandót alkotni a Lindabbal

Maradandót alkotni a Lindabbal

2017.01.09.


Lindab - Lindab Őszi Akció

Lindab Őszi Akció

2016.09.09.


Lindab - "A Lindab-csarnokok önmagukat is hirdetik"

"A Lindab-csarnokok önmagukat is hirdetik"

2016.07.06.


Lindab - Pakson is bevált a Lindab SBS Maxi

Pakson is bevált a Lindab SBS Maxi

2016.05.05.


Lindab - Egy korszerűbb magyar élelmiszer­termelésért a Lindab innovatív...

Egy korszerűbb magyar élelmiszer­termelésért a Lindab ...

2016.04.12.


Lindab - "Már csak a Lindabbal dolgozom!"

"Már csak a Lindabbal dolgozom!"

2016.04.08.


Lindab - Lindab Tavaszi Akció

Lindab Tavaszi Akció

2016.04.04.


Lindab - Referencia - LEIER Üzletház, Győr

Referencia - LEIER Üzletház, Győr

2015.10.30.


Lindab - Újabb KKV-s fejlesztés valósult meg Lindab csarnokkal

Újabb KKV-s fejlesztés valósult meg Lindab csarnokkal

2015.10.29.


Lindab - Lindab Őszi Akció

Lindab Őszi Akció

2015.09.07.


Lindab - Lindab Tavaszi Akció

Lindab Tavaszi Akció

2015.04.09.


Lindab - Valós előny a Lindabbal pályázni a felújítási támogatásokra

Valós előny a Lindabbal pályázni a felújítási támogatásokra

2014.11.17.


Lindab - Elégedett beruházó, új tapasztalatokat szerzett kivitelező

Elégedett beruházó, új tapasztalatokat szerzett kivitelező

2014.09.15.


Lindab - Könnyűszerkezetes Lindab csarnokokban működik az ország egyik legmodernebb tehénistállója Fábiánsebestyénben

Könnyűszerkezetes Lindab csarnokokban működik az ország egyik ...

2014.08.06.


Lindab - Élelmiszertermelés, versenyképesség, Lindab csarnokok

Élelmiszertermelés, versenyképesség, Lindab csarnokok

2014.07.30.


Lindab - Lindab Tetőfelújítás

Lindab Tetőfelújítás

2014.07.08.


Lindab - 5 éven belül akár milliós nagyságrendben költene otthona felújítására a magyar

5 éven belül akár milliós nagyságrendben költene otthona ...

2014.07.08.


Lindab - Teljesítménynyilatkozat mintapéldák

Teljesítménynyilatkozat mintapéldák

2014.06.17.


Lindab - Egyrétegű trapézlemezes Lindab csarnokburkolatok tűzvédelmi jellemzői

Egyrétegű trapézlemezes Lindab csarnokburkolatok tűzvédelmi ...

2014.06.17.


Lindab - Időtálló, funkcióra optimalizált épületmegoldások a hazai kkv szektornak a Lindabtól

Időtálló, funkcióra optimalizált épületmegoldások a hazai kkv ...

2014.05.07.


Lindab - Mintegy 250 millió forintos beruházás keretében fejlesztette ki új tetőfelújítási termékcsaládját a Lindab

Mintegy 250 millió forintos beruházás keretében fejlesztette ki ...

2014.03.20.


Lindab - Állattartó épületeink mintegy 65%-a korszerűtlen

Állattartó épületeink mintegy 65%-a korszerűtlen

2014.03.14.


Lindab - Maximális siker az SBS Maxi csarnok

Maximális siker az SBS Maxi csarnok

2013.11.28.


Lindab - Fontos jogszabályi változások az építőiparban!

Fontos jogszabályi változások az építőiparban!

2013.10.11.


Lindab - Klasszikus elegancia, modern épületek

Klasszikus elegancia, modern épületek

2013.10.02.


Lindab - Lindab újdonságok, aktualitások a tűzvédelem területén

Lindab újdonságok, aktualitások a tűzvédelem területén

2013.08.14.


Lindab - Tudjuk, mi történik a fejünk felett? - 3 tipp, mire figyeljünk tetőfelújításnál

Tudjuk, mi történik a fejünk felett? - 3 tipp, mire figyeljünk ...

2013.07.04.


Lindab - Svéd acél, magyar találékonyság!

Svéd acél, magyar találékonyság!

2013.06.25.


Lindab - Modern, gazdaságos és hatékony felújítás középületekhez, kórházakhoz, szállodákhoz és irodaházakhoz

Modern, gazdaságos és hatékony felújítás középületekhez, ...

2013.05.29.


Lindab - Construline perforált falvázrendszer

Construline perforált falvázrendszer

2013.05.24.


Lindab - Új Lindab tető - gazdaságos felújítás, időtálló megoldás!

Új Lindab tető - gazdaságos felújítás, időtálló megoldás!

2013.04.26.


Lindab - Ki beszél legjobban "Lindabul"?

Ki beszél legjobban "Lindabul"?

2013.03.07.


Lindab - A terménytárolóktól a sertéshizlaldákig

A terménytárolóktól a sertéshizlaldákig

2013.03.01.


Lindab - A Lindab sport- és tornacsarnokai megmozgatják az építtetők fantáziáját

A Lindab sport- és tornacsarnokai megmozgatják az építtetők ...

2013.02.04.


Lindab - Klasszikus és patinás templomtetők modern technológiával

Klasszikus és patinás templomtetők modern technológiával

2012.10.25.