Sika Hungária Kft.
Sarnaweld indukciós rögzítés lapostetőkhöz

Mint az építőipar más területein, úgy a tetőszigetelés esetében is a Sika név egyet jelent a magas minőséggel és innovatív megoldásokkal. Akkor is ezek szempontok domináltak, amikor a vállalat úgy döntött, hogy a Sarnaweld indukciós rögzítéssel teljessé teszi a műanyaglemezes tetőszigetelési rendszereit.


Köztudott, hogy a mechanikusan rögzített műanyaglemezes tetőszigetelési rendszereknél az egyik legfontosabb tényező a szélterhelés, ezért a tetőszigetelő lemez rögzítését úgy kell méretezni, hogy az ellenálljon a szél nyomó - és szívóhatásainak is.
Az utóbbi időben a viharok ciklikussága jelentősen megváltozott: a szélviharok rövidebb idejűek lettek, azonban egyre gyakrabban és erősebb intenzitással jelennek meg. Ennek megfelelően a rögzítés méretezésénél már nem lehet azokra a számítási adatokra hagyatkozni, melyeket eddig alapul vettünk.
Az időjárás mellett az építési trendek is átalakultak: korábban a műanyaglemezes-tetőszigetelési rendszerek szinte kizárólag ipari épületeken és logisztikai raktárokon kerültek beépítésre, melyek áltagos magassága 5-8 méter volt. A mai gyártó és raktárépületek azonban nem ritkán 15-20 méter magasak, több szintesek. Viszont minél magasabban helyezkedik el a szigetelendő tetőfelület, annál intenzívebb erőhatások hatnak a tetőszigetelő lemezre.

E megváltozott hatások miatt, a hagyományos, úgynevezett "átlapolás alatti rögzítés" során a szélszívás által leginkább terhelt zónákban, - sarok és perem menti zónák - keskeny tetőszigetelő lemezek kerülnek beépítésre (1,00; 0,77, 0,50 vagy 0,33 m széles). Ugyanis csak így lehet biztosítani, hogy négyzetméterenként elégséges számú csavar rögzítse a tetőszigetelő lemezt, ami ugyanakkor több hegesztési varratot, anyagveszteséget, extra munkát és ebből adódó hibaforrást eredményez. A csavarok ugyanakkor minden esetben perforációt is képeznek a szigetelőlemezen.

Erre kínál korszerű és biztonságos alternatívát a Sarnaweld indukciós rögzítés.
A Sarnaweld indukciós rögzítés során a tetőszigetelő lemez nem kerül átlyukasztásra. A szélterhelés alapján számított indukciós rögzítési pontok nem a lemez-átlapolásban, hanem a szigetelőlemez alatt, a lemez varrataitól függetlenül kerülnek elhelyezésre, és ott kerül indukciós hegesztéssel a rögzítő tárcsára a szigetelőlemez, amely így teljes vízzárási biztonságot jelent. Mivel indukciós rögzítés esetén a rögzítő-elem nem az átlapolásban van, így a rögzítési pontok tetszőlegesen bárhol elhelyezhetőek. A megfelelő tárcsára mind PVC, mind pedig FPO/TPO tetőszigetelő lemez ráhegeszthető.





Az átlapolás alatti rögzítés során a rögzítő-elem körül a szigetelőlemezt a húzó és a lefejtési erő ugyanazon irányból érik, vagyis csak egy irányból húzódik a lemez, ezáltal a rögzítési pontokban a rögzítő-elemekre oldalirányból nemkívánatos nyíróerő is hat.
Ezzel szemben az indukciós rögzítésnél a tárcsára hegesztett szigetelőlemezt kiegyenlítetten terhelik a rá ható ellentétes irányú húzó és lefejtő erők, így a lemezt kisebb mértékű megterhelés éri, mint a hagyományos rögzítés esetén.





Sarnaweld indukciós rögzítés előnyei:


Az indukciós hegesztést kizárólag isoweldTM3000 típusú indukciós hegesztő berendezéssel lehet elvégezni, mely gépeket a Sika Hungária Kft. díjmentesen biztosítja a kivitelezők számára. A rögzítési rendszert alkotó Sarnaweld PVC és FPO/TPO tárcsákat, az ahhoz illeszkedő műanyag dűbeleket, valamint a vasbeton illetve fém födémhez használatos csavarokat a Sika Hungária Kft. forgalmazza.

Sika Hungária Kft. minden esetben előre elkészíti a projekt-specifikus rögzítési tervet, amely átfogó információt ad a tetőszigetelőnek a szükséges adatokról (rögzítő-elemek darabszáma, hossza, elhelyezési pontjai a tetőzónákban, stb.).

Amennyiben bővebb információra van szüksége, kérjük tekintse meg kiadványunkat, vagy lépjen kapcsolatba a Sika Hungária Kft. illetékes munkatársával:



Sika Hungárai kft.
1117 Budapest
Prielle Kornélia u. 6.
Telefon: 1 371 2020
Hollósy Miklós / Tetőszigetelési üzletágvezető

További információk:

www.sika.hu
      telefon: +36 (1) 371 2020
      email: info@hu.sika.com


2019.05.21.

Sika HírekSika KiadványokSika Termékek és megoldások Sika Termékek


Kapcsolodó termékek:
 
Hirdetés
Sika hírek:


    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information